Túl az Óperenciás-tengeren, de még az égig érő üveghegyen is, ahol örökké nyár birodalma van, élt egy manócska. Olyan apró volt, mint egy babszem. Igazából alig lehetett meglátni, ha éppen sétálni szottyant kedve a réten. A ruháját zöld falevélből varrta a közeli folyóban lakó rák.

Egy nap manócska elhatározta, hogy vesz egy házat és önálló életet kezd. Megunta, hogy társai állandóan parancsoltak neki.

Bejárta az egész környéket, de sehol sem talált számára megfelelőt. Az öreg mezei nyúl nem akarta eladni neki a házát. Pedig állítólag a verebek csicseregték a manócskának, a mezei nyúl hamarosan beköltözik a nyulak aggházába, ahol élete végéig úri élete lesz.

Valaki azt javasolta manócskának másszon fel az erdő legmagasabb fájára és ott talál egy elhagyott madárfészket. Sajnos ez nem tetszett neki, mert a fészek túl magasan volt. Egy manónak nincsen szárnya, hogy röpködjön, mint egy madár. Így ezt a lehetőséget gyorsan elvetette és tovább kereste a megfelelő házat.

Akitől csak tudott érdeklődött, hogy nem tud-e egy üres lakást, vagy olyan erdő-mező lakót, aki eladná a hajlékát. Mindenki csak a fejét rázta és nem tudtak segíteni a kicsi manónak.

Végül annyira elkeseredett, hogy leroskadt egy szalmaszálra és ott sírdogált keservesen.

Egyszer csak arra ment a jószívű, segítőkész medveapó. Amikor megpillantotta a manócskát, mindjárt megkérdezte:

─ Manócska, miért itatod könnyeiddel az egereket?

─ Nagy az én bánatom, medveapó – szipogta. – Szeretnék házat venni magamnak, de sehol nem találok. Valószínűleg már nem is lesz. Szégyenszemre vissza kell mennem a társaimhoz, és bocsánatot kell kérnem tőlük. Bizonyára kinevetnek és kicsúfolnak, amiért elhagytam őket.

Medveapó nagyon megszánta a manócskát. Hosszasan törte kobakját, mit lehetne tenni ilyen esetben. Végül a homlokára csapott és mondta:

─ Mennyi pénzed van, manócska a házvásárlásra?

─ Van úgy legalább kilencvenkilenc harmatcsepp – kotorászott ruhájának a zsebében.

─ Ez bőségesen elég. Gyere velem, elmegyünk az éti csigához. Ma hallottam, hogy a folyómentén árulja a házát. ha jól vagyok értesülve, akkor a házát megveheted harminchárom harmatcseppért.

Ez nagyon tetszett manócskának és azonnal felpattant medveapó hátára, jól belekapaszkodott vastag bundájába és elindultak felkeresni az éti csigát.

Egy – kettőre meg is érkeztek. A készült lefeküdni, de még mielőtt bezárta volna a csigaházat meglátta a vágtázó medveapót manócskával.

─ Várjál, várjál, éti csiga – brummogta a medveapó. – Hozok egy vevőt a házadra. Manócska éppen ilyen szép, takaros házacskát keres, mint a tiéd.

Az éti csiga kidugta csápjait a csigaház kicsi ablakán és megkérdezte:

─ Van-e pénzed manócska? A ház ára harminchárom harmatcseppbe kerül. Ingyen senkinek sem adom. Ma már legalább egy tucatnyian érdeklődtek, de senkinek sem volt pénze.

─ Kedves éti csiga, ettől nem kell félned. Van a bugyellárisomban elegendő harmatcsepp. Ha csak ezen múlik meg tudom venni a házadat.

Ez megnyugtatta az éti csigát, és ahogy manócska lekászálódott a medveapó hátáról, megmutatta neki a házat.

Valóban a csigaház szép, takaros volt. Gazdája rendben tartotta. Nemrég lett kifestve, és a teteje is kicserélve, hogy, ha elered, az eső be ne ázzon.

Semmi kétség nem fért hozzá, a ház nagyon megtetszett manócskának és ott azonnal ki is fizette érte a harminchárom harmatcseppet. Még aznap este beköltözhetett a házba. Nem győzött hálálkodni medveapónak, amiért segített házat venni.

Mivelhogy már későre járt, és nagyon elfáradt a házvételben. Mégiscsak ő egy kicsi manó, aki nincs hozzászokva ilyen dolgokhoz. Elbúcsúzott medveapótól és az éti csigától, majd becsukta házának ajtaját, majd lefeküdt.

Ti is feküdjetek le gyerekek! Későre jár, aludjatok jól! Álmodjatok szépeket!

Apáti Kovács Béla az Irodalmi Rádió szerzője. Mit is írhatnék magamról? Írjam azt, hogy 1953 március 11-én születtem…