“Hiba”

Hányszor találkoztam már vele, hányszor próbáltam kikerülni, de mindig belém kötött. Gúnyos arccal közeledett, mellébeszélt, és ahogyan írt, rögtön láttam, ő az! Ő, a „Hiba”.

„Hiba” tudta, hogy felismertem. Megvetem alattomos természetét, ahogy mindent latba vetve betolakodik és helyet követel magának. Ezer arca van, de a hozzáértő szem azonnal felismeri.

Úgy gondoltam, szólok. Vigyázzatok! Itt van a „Hiba”!

– Hallgass, torkig vagyunk a károgásoddal! A hiba benned van, mert nem akarod őt elfogadni. Neked még sokat kell tanulni! Irigy, nagyravágyó és beképzelt vagy – kaptam a lekezelő választ.

Hiába szóltam. „Hiba” hízelkedő, dörgölőző stílusa sokakat elbolondított. Elhitték minden mondatát, még azt sem vették észre, hogy sorba lopta el – persze hibásan – szavaikat, történetüket, életüket. „Hiba” egyre többet hibázott, már mások is felfigyeltek a hibáira, így kínossá kezdett válni a sok hiba. Kapóra jött az elemzésem, melyben a nagy „Hiba” hibáit lelepleztem.

– Ki vagy rúgva! Hogy mered észrevenni és még szóvá is tenni „Hiba” hibáit? – szólt a logikátlan ítélet, s én rögtön az utcán találtam magam. Nem bántam.

Meghagyom „Hiba” hibáit másoknak. Azoknak, akik észreveszik ugyan, hogy „Hiba” valóban hibázik, de erről nem mernek beszélni, nehogy „Hiba” megsértődjön. „Hiba” pedig tovább kötekedik, kukacoskodik, beszól. Tudja, őt nem fogják bántani. Elvégre ki az, aki őszintén be merné vallani, hogy rosszul dolgozik, mert „Hiba” hibáival nem foglalkozik.

Gödöllő, 2020. május 24.

Szolnoki Irma az Irodalmi Rádió szerzője. Azaz Kovács Sándorné. 1955-ben születtem, Gödöllőn. Itt élek férjemmel és két fiammal.…