Nyárba olvadnak a gondolatok,
aszfaltba süppednek a lábnyomok.
Sűrű levegő közé keveredik a ritka,
ez ám a rekkenő forróság titka.

Elmémmel lüktető parázs játszik,
miközben ruhám verítékben ázik.
Még egy kis utat, éledezik fel a Nap,
közben kezében van egy felhő darab.

Teszek, veszek, így sem, úgy sem jó,
szenvedek erősen mint egy vadló.
Leülök, hogy kipihenjem a semmit,
lehúzom a redőnyt úgy félméternyit.

Hallom a hangokat, de hiszen nyár van!
Én sem bundában ülök a szobámban.
Lehet, hogy hideg fürdőt kéne venni,
netán jegesmedvének kellene lenni.

Sóvárogva gondolok a hűvös szélre,
az enyhe pírt arcomra csókoló télre.
De jaj, a síkos út az nekem nem kell,
mert az ember hátast dobni sem restell.

Vajon mi az mire szükségem van már,
meleggel, hideggel viaskodik a naptár.
Megadom magam, mást nem is tehetek,
lábamat lavórban lógatom, Isten veletek.

Hegedűs Adriana az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten láttam meg a napvilágot és azóta is Budapesten élek. Tanulmányaim befejezése…