Az őrültként tomboló vihar, TANQ csokorban

Hirtelen lett vihar,
Vad, cikázó villámokkal…
Még, föld is belereng.
Ég zeng, felhők terhe súlyos,
Fény siklik, mosolya gúnyos.
*
Kemény szélkorbácsok
Jól végigvágnak mindenen.
Dühödt ez a szél-tánc.
Pokoli szél kerekedik,
Minden összekeveredik.
*
Szarkák csak cserregnek,
Varjú meg, ordítva károg.
Félnek a villámtól.
Villám, kardját hegyezgeti,
Áldozatát célba veszi.
*
Száradó fába a
Villám becsapott, porrá lett.
Fészek, végleg eltűnt.
Száraz ágat tűzre lobbant,
Sűrű eső tüzet olthat.
*
Vad kutyaugatás,
Nyugtalan, a ló horkantás.
Villám, nagyot csattan.
Durrog, csattog, fél mind ki él,
Titkon menedéket remél.
*
Felhő, kacarászva
Özönvizet csak úgy, zúdít.
Kutya fél, ólból néz…
Sötét felhők egymást tolják,
Terhüket útra bocsájtják.
*
Zivatar! Csattogás!
Nagy szemű eső lezúdul.
Szélrohamok vadak.
Megnyílnak az égi csapok,
Vízzel telik minden sarok.
*
Esőző viharsáv
Üvölt, mint akit bántanak.
Kis-patak kiárad.
A folyó medre is megtelt,
Hömpölyögve visz szemetet.
*
Szél megtámadja a
Nagy víztározó gátakat.
Nagy betonkolosszus.
A vihar dühösen tombol,
Amit elér le is rombol.
*
A hírhedt szélerők
Vágtatgatnak mindenfelé.
Szövetséges itt nincs.
Nincs vége a rém időnek,
Fák, szépen sorba kidőlnek.
*
Törött villanófény
Vadra kavarja a vihart.
„Bűbáj” a mutatvány!
Nem kicsike mennykő dühe,
Lassan elenyészik éhe.
*
Eső, már lelassult.
Felhő lassan messzire száll.
Vakítón szép égbolt.
Sötét felhők elvonulnak.
Végre vége a viharnak.

Vecsés-Szabadka, 2017. május 27. – Kustra Ferenc — A HIAQ -kat én írtam, alá a verset, szerző- és poétatársam Jurisin (Szőke) Margit. A versrész címe: „Tomboló vihar”!