Világ végének eleje
vagy tán a széle,
nem is tudom -
ahol lakom.

Viskóm egy széttépett ponyva
kiszolgált rongya,
bitorolom -
abban lakom.

Pislogva dűlök a priccsre,
társam egy bögre,
benne borom -
vele lakom.

Gyomromnak szüntelen éhe
kiűz a térre,
s a fájdalom:
Mért így lakom?!

Kiégett katlanom télre
összerogy: vége!
s én nem tudom
majd hol lakom...

Sohasem nézek az égre,
se más szemébe,
nincs holnapom.
Élek, s lakom.

Sorsom a mába van szántva,
létem kolonca
összes jussom.
Nincs otthonom.