Száguldunk a kikelet ölelésében,

szemünk elvész a szántó felvételében.

Napsárga repce magát itt illegeti,

léte a boldogságot feljebb vezeti.

 

Tábla tenyerén itt-ott pipacs kandikál,

piros sziromlevele messzire kiált.

Felemelt fővel csodálva nézegeti,

hogy a sárga tenger őt miként legyezi.

 

Az aranyló búzában lenne a helye,

társa az égszínkék búzavirág lenne.

Környezetében egyiket se találja,

nem érti helyzetét, önmagát csodálja.

 

Úgy álmélkodik, mintha mágiát látna,

vagy kinek elveszett a szeretett párja.

Távolabb lát hasonló társat már végre,

ki ugyanígy gyökerezett a vidékre.

 

Sóvárogva bólogatnak egymás felé,

ez a nyár már nem válik társas közeggé.

Jövőre, ha könnyebb lesz a szél járása,

összekapaszkodnak még a friss szántásba.

 

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…