Rózsa Iván: Sár és/vagy remény
(Harminc haiku)

A közös élet
Már nem remény, hanem tény:
Hisz veled élek!

Sárba tiporva
Sem szűnik meg a remény:
Igaz, a sár sem…

Nyakig a sárban,
Mint disznók dagonyáznak:
Övék a jövő?!

Nyakig a sárban,
Remélve a szebb jövőt:
Már a szánkig ér…

Reménykedhetünk,
Hisz az alagút végén
Látjuk már a fényt!

Őrizzük a fényt,
Nem adjuk fel a reményt,
Megtartunk erényt!

(Hervay Gizella emlékére)
Arccal a sárban,
Földbe tiporva, szólnál:
Ám szád sárt bugyog…

Az ember: víz, hús.
A gólem: sár és agyag.
Most életre kél…

(Móricz Zsigmondra emlékezvén)
Űzött sárarany:
Urambátyám rendszerben
Nem is lehetsz más!

Biz’ nagyon fájhat;
Reménytelen szerelem…
Keress kölcsönöst!

Csalfán becsapták;
Lillával elszállt reményt
Siratott Mihály…

Ne add fel soha!
Hisz nem minden nő csalfa –
Remélte Iván…

Most nem oly nyüzsgő
A sármelléki reptér,
Mint járvány előtt…

Reménytelenül,
Ügyetlenül, hit nélkül:
Hogy indulsz útnak?

A sivatagban
A remény szivárvány-híd,
És nem délibáb!

Sarat dagasztasz
Kenyér helyett… Oda már
Minden reményed…

A politika:
Szócséplés, sárdobálás,
Iszapbirkózás…

Vidéki fiú…
Reménnyel indult útnak;
S érte csalódás…

A sok csalódás
Tett bölccsé, így reménykedsz:
Több már nem érhet!

Ringben nincs remény:
Sok ütéstől padlót fogsz,
Csillagokat látsz…

Árulóvá lett,
Júdás nevéhez tapad
Mindörökké sár…

Sarat dagasztasz?
Ez még mindig sokkal jobb,
Mint a sár-evés…

Érvényesülni
Akarsz? Beállsz hát te is
Sárdobálónak…

Van, ki szüntelen
Reménykedik. És van, ki
Közben cselekszik…

Az élethez kell:
Hit, remény és szeretet;
Soha ne feledd!

Adj a magyarnak
Bort, búzát, békességet!
És reménységet!

Azt hitte, iszap,
És tőle majd meggyógyul,
Pedig csak sár volt…

A sár nem iszap!
A sárarany nem arany!
Vér vízzé válik?

Tanuld meg egyszer:
A vér nem válik vízzé,
Sár sem arannyá!

Talán még idén
Megdöglik a pók! – ekképp
Reméli a légy.

Budakalász, 2020. augusztus 9.

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok.…