Traduit par : Grogg Szabó Katalin, Vízi Lujza

 Gáthy Emőke : « Du musst »

D’une certaine manière, je ne me débrouillais pas bien avec la langue allemande. Environ deux cents mots collaient sur moi, quant autres deux cents je les germanisais à partir de mon vocabulaire international. Et avant d’ouvrir ma bouche dans certaines de ces conditions de contrainte – vendre – je – ne – me – laisse – tout de même – pas – totalement – je décidais fermement que tous les noms allemands sont neutres.
Des interlocuteurs intelligents – dans le sens le plus noble du terme – me comprennent ainsi d’une manière acceptable. A partir de sortes de demi-phrases avalées, inachevées ils comprennent – ils soupçonnent – ils savent comment l’autre continuerait.
Lorsque j’étais jeune femme j’entretenais même une correspondance. Je pensais que la motivation émotionnelle m’aiderait.
Erika de Teterow se préparait à devenir pédagogue. Elle était employée par l’agence de voyage Rumjana de Sofia. La journaliste finnoise Raija-Leena envoyait des cartes postales du Japon ou du Mexique. Toutes passaient chez moi, y dormaient même. C’est seulement à Erika que je rendais visite. A l’époque comme jeune fille bientôt universitaire, sans enfant.
Hella arriva d’une petite commune du sud de la Souabe. Avec son petit garçon. Plusieurs années plus tard.
Le garçon devait avoir environ cinq ans. Il devait en principe être au bout de la phase d’opposition mais exigeait, en hurlant et trépignant, que ce soit lui qui décide de ce que font, quand et comment les autres. Il n’appréciait guère le régime de la rue Zápoly. Il considérait l’appartement HLM de trois pièces, habité initialement par cinq personnes, comme exigu, mais le sien.
– Dehors ! Va-t’en ! Va à la maison !
J’envoyais mes deux fils ainés chez mes parents – provisoirement ça devenait plus aéré.
Les hôtes disparurent trois jours après leur arrivée et réapparurent seulement à la tombée de l’obscurité vers dix heures du soir. Il n’y eut ni question, ni explication. Les deux jours suivants l’incident se répéta. Respectivement avec une tournure inattendue.
– Quel véhicule va….
Il se trouvait qu’un autre correspondant habitait à Rákoskeresztúr. Un contemporain solitaire.
– C’est où… depuis la place Florián….
Je consultai longuement le maître de maison. Mère et fils se retirèrent exceptionnellement dans les douze mètres carrés séparés qui leur avaient été assignés.
Après avoir frappé j’ouvris la porte très précautionneusement. Encore dans l’ouverture je commençai :
– Du musst… Il vous faut (prendre, aurais-je continué) ….
Mais le visage de l’invitée se crispa dans un spasme difforme. Ses yeux commencèrent à se convulser. Effrayée je reculai.
– Je n’ai besoin… Nous n’avons besoin de rien…
Le criaillement inonda tout son être. Seule une petite partie des mots passa par mon tympan.
– Nervosité… docteur… dépression… clinique
Je commençais à comprendre que mon hôte, après ou justement dans la phase cruciale d’une grave maladie, cherchait chez moi, peut-être chez quelqu’un d’autre, un changement d’air.
Ceci ne change rien au fait que mes connaissances linguistiques manquaient complètement de variantes plus douces, pour ne pas dire polies, de l’expression contraignante Du musst. Ce que je n’ai pas réussi depuis lors à rattraper.
Hella et son fils passèrent les deux autres semaines de leur séjour en Hongrie dans le jardin d’une petite maison familiale à Rákoskeresztúr. Sans Du musst – tu dois. Ils ne venaient à Óbuda que pour dormir. J’évitais autant que possible de les rencontrer.
Le partenaire désiré-recherché ne parlait pas un mot d’allemand. Il faisait écrire ses lettres par quelqu’un d’autre.


 GÁTHY EMŐKE: „DU MUSST”

A német nyelvvel valahogy nem boldogultam. Mintegy kétszáz szó ragadt rám, másik kétszázat nemzetközi szókincsemből germánosítottam. És mielőtt azokban a bizonyos eladni – azért – egészen – nem – hagyom – magam kényszerhelyzetekben megszólalásra nyitnám a szám, szigorúan elhatározom, hogy minden német főnév semlegesnemű.
Intelligens partnerek – a szó legnemesebb értelmében intelligens – így is elfogadhatóan megértenek. Az ilyen fajta, megtört, elharapott félmondatokból is megérzi – sejti – tudja, hogy’ is folytatná a másik.
Fiatalasszonyként még leveleztem is. Arra számítottam, az érzelmi motiváció majd segít.
Erika Teterowból pedagógusnak készült. Rumjana Szófia utazási irodájának volt alkalmazottja. A finn újságírónő Raija – Leena hol Japánból, hol Mexikóból küldözgette képeslapjait. Valamennyien jártak, sőt szálltak nálam. Én csak Erika látogatását viszonoztam. Akkor még gyermektelen hajadon alig-egyetemistaként.
Hella egy dél-szászországi kisközségből érkezett. A kisfiával. Sok évvel később.
A fiúcska ötéves-féle lehetett. Éppenséggel kifelé is tarthatott volna a dackorszakból, ám ő visító toporzékolással kikövetelte, hogy ő döntse el, mit, mikor és hogyan tegyenek mások.
A Zápor utcai kosztot nem kedvelte. Az eredetileg öt személy lakta háromszobás panelt ha szűknek is, de a sajátjának tekintette.
– Kifelé! Ki innen! Menj haza!
Két idősebb fiamat a szüleimhez küldtem; átmenetileg kicsit szelősebben lettünk.
A vendégek érkezésük harmadnapján kora délelőtt eltűntek, és csak az esti tízórás sötéttel kerültek elő. Kérdés, magyarázat nem esett. A következő két napon megismétlődött az eset.
Illetve egy váratlan fordulattal.
– Melyik jármű megy…
Mint kiderült, Rákoskeresztúron is lakott egy levelezőpartner. Korabeli magányos férfi.
– Merre van… a Flórián tértől…
Hosszan konzultáltam a ház urával. Anya és fia kivételesen csendben visszavonult a számukra kijelölt különálló 12 négyzetméterre.
Óvatos kopogtatás után még óvatosabban nyitottam rájuk az ajtót. Már a résben rákezdtem:
– Du musst… Kell… (felszállnotok, folytattam volna )…
Ám a vendégasszony arca torz görcsbe rándult. Szemei rángatózni kezdtek. Rémülten hátráltam.
– Nekem nem kell… Nekünk semmit sem kell…
A rikácsolás egész lényét elöntötte. A szavak tartalmának csak agyon kis töredéke jutott át a dobhártyámon.
– Idegesség… doktor… depresszió… klinika
Kezdtem felfogni, hogy vendégem súlyos betegség után vagy éppen a mélypontján keres nálam, netán valaki másnál levegőváltozást.
Mindenesetre ez mit sem változtat azon a tényen, hogy nyelvismeretemből teljességgel hiányoztak a kényszerítő színezetű du musst – kell kifejezés enyhébb, hogy azt ne mondjam udvarias változatai. Amit azóta sem sikerült pótolnom.
Magyarországi tartózkodása még két hetét Hella és a fia egy rákoskeresztúri kis családi ház kertjében töltötte. Du musst – kell nélkül. Óbudára csak aludni jártak. Amennyire tehettem, kerültem a velük való találkozást.
A vágyott-keresett partner egyetlen szót sem beszélt németül. Leveleit mással íratta.

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…