Traduit par : Grogg Szabó Katalin, Vízi Lujza

Gáthy Emőke : Compétition de saut
(ou comment nous sommes à la naissance – où nous devenons grâce à l’éducation ?)

Ma petite fille de cinq ans, Bibor, eut envie d’organiser une compétition de saut en hauteur. C’est vrai que la „barre” n’était autre qu’une tasse à café renversée, le terrain de sport le tapis de la chambre d’enfant. Il y avait cependant une douzaine de candidats concourants. Je ne peux même pas tous les énumérer. Mais les plus importants étaient Queue turquoise, le poney, Petiot et Flair, les deux chiots. Parce que d’habitude c’est Bibor qui les fait bouger, parler. Comme de coutume, Magilla le Gorille, Ecureuil-sauteur et Géant de glace me sont attribués.
– Géant de glace ne devrait peut-être même pas partir – remarque-je. Parce que dès qu’il s’élancera il va se chauffer et fondre.
C’est que les noms ne doivent induire personne en erreur. Les „personnes” en question sont des figurines comme-ci comme-ça, de la hauteur maximale d’un pouce.
– OK – acquiesce ma petite fille et elle rétrograde au rang de spectateur le petit monstre blanc de forme conique. Et Robot aussi.
– Enfin une compétition où Ecureuil-sauteur et Magilla le Gorille partiront avec de bonnes chances. Les deux savent parfaitement sauter d’une branche à l’autre remarque-je imprudemment.
– Voyons, voyons ! – Bibor flaire quelque chose. – Avant je vais regarder s’ils savent au moins courir.
Elle mime un avancement accompagné de pirouettes, de gestes de la main terriblement compliqués, puis elle nous (m’) ordonne de l’imiter. Bien sûr elle critique chacun de mes mouvements – je pense non sans fondement – et annonce enthousiaste :
– Ce n’est pas bon ! Tu n’as pas pu faire comme moi ! Vous ne pouvez pas participer à la compétition ! Le vainqueur est Queue Turquoise, deuxième Flair, troisième Petiot.
Ce n’est qu’après quelques secondes de balbutiements intérieurs que j’arrive à ouvrir ma bouche :
– Mais il n’y avait même pas de compétition !
– Pas de problème ! Même comme ça nous avons gagné !
Ceci est le moment où il ne me reste d’autre possibilité que le sabotage.
– Bibor, j’arrête le jeu. Avec des règles tellement injustes je ne participe même pas pour jouer.
– Mais… essaya-t-elle encore, et patati et patata.
– Je te l’ai dit.
– Alors qu’est-ce qui se passe maintenant ?
– Que chaque candidat concoure. Même ceux qui ne savent ni courir ni sauter. Et si Géant de glace fond lors de l’élancement, c’est son problème.


GÁTHY EMŐKE: UGRÓVERSENY
(Avagy milyennek is születünk – vagy neveltetünk?)

Ötéves Bíbor unokámnak magasugró versenyt rendezni támadott kedve. Igaz, a „léc” csak egy felfordított kávéscsésze lett, a sportpálya meg a gyerekszoba szőnyege. Versenyző jelöltek azonban akadtak vagy egy tucatnyian. Mindet nem is tudom felsorolni. Viszont lényeges Türkizfarok, a póniló, Pöttöm és Szimat, a két kutyus. Mert őket általában Bíbor mozgatja, szólaltatja meg. Mint ahogy rám általában Magilla Gorillát, Ugrómókust és Jégóriást osztja.
– Jégóriás talán el se induljon – jegyzem meg. Hiszen már a nekifutástól ki fog melegedni, és elolvad.
Ugyanis a nevek senkit ne tévesszenek meg. Szóban forgó „személyek” maximum hüvelykujjnyi ilyen-olyan figurácskák.
– OK! – nyugtázza uncsi, és nézővé minősíti a fehér kúpalakú szörnyikét. Meg Robotot is.
– Végre egy verseny, amiben Ugrómókus és Magilla Gorilla jó eséllyel indulhat. Mindkettő mesterien tud faágról-faágra ugrálni – jegyzem meg óvatlanul.
– Nono! – sejt meg valamit Bíbor. – Előbb megnézem, tudnak-e egyáltalán futni.
Bemutat valami eszméletlenül bonyolult kézmozdulatokkal, piruettekkel kísért előre haladást, majd ránk (rám) parancsol, csináljuk utána. Persze minden mozdulatomba beleköt – gondolom nem alaptalanul – és lelkesen közli:
– Nem jó!!! Nem tudtad utánam csinálni!!! Nem vehettek részt a versenyen!!! Győzött Türkizfarok, második Szimat, a harmadik pedig Pöttöm.
Pár másodpercnyi belső hápogás után tudok csak megszólalni:
– De hát még nem is volt meg a verseny!!!!!
– Nem baj!!!! Akkor is mi nyertünk!!!!
Ez volt az a pillanat, amikor számomra nem maradt más, mint a szabotázs.
– Bíbor, kiszállok a játékból. Én ilyen igazságtalan szabályokkal még játékból sem játszom.
– De… – próbálkozott még így meg úgy.
– Megmondtam.
– Akkor most mi legyen?
– Versenyezzen minden jelentkező. Még azok is, akik nem tudnak sem futni, sem ugrani. És ha Jégóriás nekifutás közben elolvad, az az ő baja.

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…