„Tizenöt évünk, mint egy pillanat,

Úgy repült el” – szoktad mondani…

Az is csak most volt, hogy legelőször

Jöttél engem meglátogatni.

 

Igen, s mikor a lépcsősoron

Már minden utas rég lejött,

Tűntél te föl akkor a legtetején,

S tűnődve nézted, eléd ki jött.

 

Tűnődő arcod mosolyra derült,

Kissé tétova, ám kedves mosolyra,

Ahogy tekinteted rám vetetted.

Ott és akkor lettem a mosolyod foglya.

 

Mert én álltam ott lenn, és tudtam, te vagy

„A fájós lábú”, akire várok!

Ki nem is sokára a társam lettél,

Tudtam azonnal, tudtam ezt már ott.

 

Feledhetetlen az a régi mosoly,

Feledhetetlen minden gesztusod.

Bár szemed már örökre lecsukva,

Én örökre őrzöm a te mosolyod.

 

Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó. Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem,…