“Most emlék csak… “

(Barátnőmnek, Dobos Csillának ajánlom)

„Most emlék csak az otthoni táj,

hazatérve emlékké ez a kép válik…”

Mikor ezt írtam, 1970 nyara volt,

a Bronzlovas talapzatánál álltunk,

körben a parkban tarka virágok.

Ha megfordultunk, a Néva folyót láttuk.

Ahogy a hidakra, utakra tekintek,

mindenütt nyüzsögnek az emberek.

 

Csak emléke van meg annak a nyári napnak,

s talán pár fénykép,  mind kifakulóban.

De jó, hogy mikor a Névánál jártam

egy papírlapra e sorpárt felírtam:

„Most emlék csak az otthoni táj,

hazatérve emlékké ez a kép válik…”

Emlék lett a napból, kicsit fájó emlék.

Most én oda újra, jaj, de visszamennék!

 

De akkor a honvágy hazarepített,

mert én ott a Dunára  gondoltam:

a vén Dunára a sok  hajóval,

a két part között nyújtózó hidakkal.

Majd már a Margitsziget fáit láttam,

a rózsaliget  útjait jártam.

Én azon a nyáron a Néva-partról

valamiért nagyon hazavágytam.

 

Később a városban, ahol születtem

az Erzsébet téren, már őszi fák alatt

újra egy szobor talapzatánál álltam:

az ország első Kossuth-szobrának tövében.

És a nyár ama szép napjára gondoltam,

Mikor a Néva-parton andalogtam.

Ahol ott ül Péter, kígyót tipró lován,

sírtam is én egy sort azon a délután.

 

Most én oda bizony, hogy visszamennék!

Vissza nem mehetek, hát visszaemlékszem

arra a nyárra, a Néva partjára,

és számtalan később  tett nagy utazásra

Ó ti utazások és kirándulások,

sajnos ilyen sem lesz számomra már sok!

véget-nem-érőnek tűntek az évek.

S lám: elmúlt az ifjúság, múlik az élet.

 

Nosztalgia van és fájdalom bennem

és nagy szomorúság van a szívemben,

mert – be kell, hogy valljam – megöregedtem,

a múltban élek inkább, mint a jövőben.

Emlék már minden táj, ahol megfordultam,

és a folyók partján sétálgattam,

legyen az a Néva, a Visztula vagy a Szajna,

legyen a Spree, a Havel vagy a Rajna.

 

És amikor bárhol Európában

csodaszép parkokban, kertekben sétáltam,

avagy a városok utcáit róttam,

épületek, szobrok sorát csodáltam,

színház-  koncert- vagy könyvtártermeket jártam,

el én nem fáradtam, mert fiatal voltam!

S hogy ez mindig így lesz, akkor azt gondoltam.

Mekkorát csalódtam, de nagyot csalódtam!

 

Utóhang

A Néva-parton akkor kicsit szomorkodtam,

mit nekem a Néva! – bizony azt gondoltam,

és a Néva-partról a Dunához vágytam.

Mindegy, képzeletben éppen merre járok,

Szentpétervárt vagy Budán sétálok,

vagy legyek Párizsban, Bécsben, Göttingában,

mindig kora-nyár van, igen: kora-nyár van.

képzeletben megint oly fiatal vagyok.

Hisz egykor volt magamra gondolok.

Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó. Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem,…