Mindenhol 2

Az élő kozmoszért

 

Íme, itt: a csillag.

Mily szépen csi-csillog.

Mily szépen világít.

Bennünket elámít.

 

És forró mint a tűz.

Nem éget. El nem űz.

Hol vannak Földjei?

Ne mondd, hogy nincs neki!

 

De sajnos, nincs egy se,

hiába keresve.

Hát akkor figyeljen.

Megmondom, mi legyen.

 

Te, csillag, figyelj jól.

Mindeme neked szól.

Hallgasd és megtegyed

mind! mi, mit kell neked.

 

Keringjük körbe mi.

Biztosan élvezi.

Nem vakít, nézhető.

Látjuk is: ez hát ő.

 

Fényednél önmagunk

negnézzük. Kik vagyunk?

Kohója tüzébe

ételünk betéve.

 

Melegjed ételünk.

Hideget nem eszünk.

Nem bírja azt hasunk.

Hanem így jóllakunk.

 

Fényednél kutatom,

merre az ősatom.

Fényednél láthatom-

elmúlt a bánatom!

 

És ezt is nézhetem:

mily szépen létezem.

Fényednél- úgy bizony!

Ahogyan leírom.

 

Fényednél lejegyzem…

például e versem.

Azt pedig olvasom:

kié a hatalom.

(Fényeddel, úgy bizony,

ahogyan leírom.)

 

Hőjével égetem

azt, ami ellenünk.

És hője melengi-

lelkemet. Kell neki.

 

Fényednél meglátom

csuklómon a láncom.

S leégi forrója-

kezem már mozogva!

 

S fényednél kifestem

az űrt. Nappal s éjjelen.

Szobraim is készen.

Fürdenek fényében.

 

Ne féljél énlátva.

Ne vessél máglyára.

Éltetőm-az te vagy,

te a vér, én az agy.

 

És a kéz és a száj.

Égetnél? Nem, nem fáj.

 

Az összes élettelen csillagnak