Áthajol az élet elmúlásba
Illúziók füstjének gomolya,
Még meleg a nap, pislákolása
Viszont jövő nélküli, tohonya
Vén fa duzzadó zöldje lesz sárga
S elengedi lombját, mert nem bírja,
Fogyatkozás költözik a tájra,
Mely lesz mostan a természet sírja
Ám még teli tüdővel lélegzik
Kacagva éli fel tartalékát
Siralmas, neurotikus lelkek itt
már te sem vagy, elvágtál egy vénát
Mosolyog rám a szelíd nap sugara,
Mint anya alvó gyermekére,
Ezáltal a mindenséggel tudatja
Készülhet rábízott szerepére
Avar, te boldog idők árulója
Mondd, ez volt-e az utolsó nyár?
Vagy a természet cirkulációja
Számos örömével még vár?