A diákkori emlékeimre utazok vissza. A kommunista rezsim idejére, amikor vették el a villanyt délután ötkor, és csak este későn adták vissza. Arra sokan belealudtak a várakozásba, a sötétben, mások megpróbáltak olyan elfoglaltságot, megoldásokat keresni, ami a sötétben is hasznos időtöltésnek minősült. Gázpalackra illeszthető égőt szereztünk be, áramfejlesztőt, gázlámpát, gyertyát ki-ki a lehetősége szerint. Mindenki igyekezett a fontosabb teendőit nyélbe ütni napvilág, hogy amire eljön az alkony nyugodtan élvezzék a világító eszközök pislogását. Néha a tanulást sem tudtuk befejezni napvilág. Ha fejfájással is végződött a tanulás, a leckét meg kellett tanulni! Voltak nagyon kellemes pillanatai is ennek a korszaknak. Gúzsost szerveztek az asszonyok. Estére kész kézimunka műhelyé változott egy-egy lakocska, szerre minden résztvevőnél. Ki varrt, ki kötött, horgolt, ki kendert font forgatva az orsót szaporán kezében. Minden este különböző hagyományos finomságokkal látták el a résztvevőket: csöröge, kürtőskalács, pánkó, palacsinta, ki-ki a kamrája szerint. A férfiak sem maradtak el a családtól. Kártyáztak, beszélgettek, bort kóstolgattak, aztán mikor az ereje a bornak a fejükbe szállt nótára gyújtottak. Szebbnél-szebb népdal csengett fel ajkukon. A gyerekek és az asszonyok is be kapcsolódtak a nótába és néha olyan mulatság kerekedett, hogy a hajnal furkósbotja vetett véget a rendezvénynek. Szép idők voltak. Az emberek összetartottak, segítették egymást.

Eljött a modernkor sötétsége. Tanultam és tanítottam epidemiológiát, de soha nem gondoltam, hogy ebben a modern világban valaha felütheti a fejét egy világjárvány, főleg, egy olyan vírus okozta járvány, amit az egyszerű szappan elpusztít, de a nagyhatalmak is térdre hullnak tőle. Egészségügyben dolgozom. Fel kellett készülni az úgy mondd háborús készenlétre. Itthonra valami fagyasztott eledelt tömködtem a fagyasztóba, útravalóra tartós élelmiszert csomagoltam az alapvető szükséges dolgaim mellé. A behívó végül nem érkezett meg, de a csomag készen áll a küldetésre. A kijárási tilalommal mindenki beszorult meleg lakásába. Nem találta senki a helyét, kicsinek bizonyult az amúgy tágas lakás. A lányom egyetemista, próbáltam ellesni az online tanulás fortélyait, mivel én is tanítok az asszisztens és ápoló képzőben. Már jelezték, hogy ősztől is így folytatják a tanítást, tehát szükségem lesz rá. Pályázatokra vadásztam. Valamennyi határidős alkotásra beneveztem. Az eredmény hirdetésre való várakozás is egyfajta időtöltés. Hamar eltelt két hónap. . . . .

Egy szombati napfényes délután össze ült a család, csak szűk körben a karantén végett.

Édesapám születésnapját is ünnepeltük, aki még szerencsémre életben van. Törvény ide vagy oda, jövőre nem biztos, hogy összeülhetünk ebből az alkalomból. Eszembe jutott, hogy nézegessük meg a régi képeket az almáriumból, ha már a temetőbe nem szabadott menni a korona vírus miatt és már fonót sem lehet szervezni a távolságtartás miatt.

A képek életre keltették gondolatban az elhunyt rokonságot.

Úgy éreztem, mintha egy családi rendezvényen találtam volna magam. Csak a drága nagymamám főztje hiányzott. Szeretete melegét hozták a napsugarak az égből. Édesanyám most is elénekelte gyerekeimnek a kedvenc nótáját: Az én anyámnak nincs selyem ruhája, az én anyámnak nem is állna jól... Édesapám is gyönyörű hangjával, az Édesanyám is volt nékem... Fényképeket is készítettünk titokban Nagyon sokan kidobják a régi fényképeket. Én szívesen őrzöm, sőt nagyon ragaszkodom minden megsárgult fényképhez. Számomra mindenik történelem.

Nem gondoltam soha, hogy ilyen varázsa, csodás hatása lehet a megsárgult, megfakult képeknek a gyerekeimre. Nagy érdeklődéssel nézegették, adták kézről- kézre és hallgatták, amint meséltem a képen levő nagymamámról, nagytatámról, akit gyerekeim nem ismertek. Az almáriumban tárolt képek, hozták a kor illatát, mint könyvtárból a ponyvák, vagy a régi könyvek. Az olvasásnak akkor volt varázsa számomra, ha érezhettem a papír illatát és susogását a lap forgatása közben. A képekben is ezt a varázst érzem. Habár a modern kor lecserélte a régit, ami összekovácsolta az embereket, az új kor eltávolítja őket. A bezártság közös és mégis a megfakult, megsárgult képek őrzik az örök emlékeket és a történelmet az utókornak..

Kisgyörgy Ágnes az Irodalmi Rádió szerzője. Baróton láttam meg a napvilágot. Bölönben, Kovászna megyében, Romániában töltöttem szép gyerekkorom.…