Pillanatképek életem apró történéseiből…

       Nemrégiben figyelmeztető üzenet érkezett az e-mail fiókomba: hamarosan lejár a jogosítványom érvényességi ideje. Felkerestem a háziorvosomat, Aki kiállította számomra az ügyintézéshez szükséges papírokat, majd másnap felkerestem a lakóhelyemhez legközelebb eső okmányirodát. Sorszámot húztam és türelmesen várakoztam. Pár perccel később már hívtak is a hatos számú ablakhoz. Egy középkorú, csinosan öltözött ügyintéző hölgy fogadott. Udvariassága mögött valami kimondhatatlan, mély szomorúságot éreztem. Sápadt-szomorú arcának bánata szívemig hatolt. Önkéntelenül is Tóth Árpad: Lélektől lélekig című versének sorai jutottak eszembe.
Ó, csillag, mit sírsz! Messzebb te se vagy,
Mint egymástól itt a földi szívek!
A Sziriusz van tőlem távolabb
Vagy egy-egy társam, jaj, ki mondja meg?
………………..
Küldözzük a szem csüggedt sugarát,
S köztünk a roppant, jeges űr lakik!

Egyfolytában az motoszkált bennem, hogyan segíthetnék. Szeretném a hölgy szeméből messze űzni ezt a mélységes bánatot, de mit is tehetnék? Hiszen nem is ismerem, ez itt mégiscsak egy hivatal, már várja a következő ügyfél… – töprengtem, míg a fényképkészítő kis fülkéhez igyekeztem. Egy belső kis hang mintha azt súgta volna: “Te csak mosolyogj rá, abból baj nem lehet.”
Miután elkészült a fotóm, felbátorodva meg is szólítottam:
– Köszönöm szépen, igazán jól sikerült a fényképem – mondtam még mindig mosolyogva.
– Szívesen, egész jó fényképezőgépeink vannak – válaszolta, s egy kicsit jobban szemügyre vette a képet.
És ekkor megtörtént a csoda!  Az iroda hatalmas üvegablakán át beragyogó napsugár körbetáncolta a termet és az ott várakozó embereket is. A másodperc tört része alatt felderült az én ügyintézőm arca is, szinte sugárzott róla a boldogság, mintha egy láthatatlan kéz mázsás terheket emelt volna le róla. Mosolyom átragadt őrá is. Kedvesen elmagyarázta az ügymenetem további folytatását, majd barátságosan elköszöntünk egymástól.
Az utcára lépve határtalan jó érzés kerített birtokába, szinte táncra tudtam volna perdülni az örömtől, amiért hallgattam  a lelkemben megszólaló kis belső hang késztetésére. Egy mosoly, pár kedves szó lám mire lehet képes! Kulcs, mely kinyítja az emberek lelkének bezárt ajtaját, és megtörheti az átkos varázst, amely befagyasztja a mosolyt a megtört szívekbe.

Pillanatképek sorozat többi részeit az alábbi linken olvashatod:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek
A történet megjelent a Nyitott Szemmel magazin 52. számában.
www.nyitottszemmel.hu