Tudsz-e felhőtlenül örülni,
csakúgy magáért az örömért?
Tudsz-e önfeledten kacagni,
mint a játszadozó kisgyermek?
Tudsz-e felszabadultan nevetni
saját botladozó éned fura dolgain?
Tudsz-e gondtalanul létezni bár
a bajok árja fejed fölött csapdos?
Tudsz-e az élet apró dolgainak is
őszinte szívvel örvendezni?

Talán tudnék, ha tanítana valaki.
Óh, hányszor hallottam már
tanultál volna, amíg iskolába jártál.
Oktattak ott sok mindent nekem mi
hasznos: írást, olvasást, számtant,
merre van India, Kína, a Szváziföld.
Csupán a legfontosabbat az apró
örömök művészetét nem tanították.
Hogyan legyek vidám, megelégedett
amikor a világ lelkemet sorvasztja?
Mi a fontos nekem, mire tekintek,
lelki szemeimmel mi felé fordulok?

Beiratkozom a mennyei örök-iskolába,
Istenemet kérem tanítson Ö engem.
Másnap a szobám falán csillogó ruhájú
napfény-leányok reggeli táncukat lejtve
ébresztettek. Egy kedves kis madárka
halk és bátorító énekével biztatott.
Ablakomon kinézve a fákon apró zöld
levélkék ropták tavaszhívogató táncukat.
Így kezdődött el az én oktatásom.
Hála türelmes Tanítómnak, kaptam
Látó szemet, halló fület, érző szívet.
Apró örömöket kértem és Ő megértette
velem, hogy ezek a legnagyobb értékek.