Áthaladtunk a ragyogó naplementén,

fekete árnyak az égen összefolytak.

A hold is alig látszik a földkerekén,

lelkemben titkos félelmek vándorolnak.

 

Kutatnám fent a választott csillagokat,

szemeim előtt csak sötét fátyol halad.

Rád gondolok, keresem a válaszokat,

azt érzem, mint mikor az élet megszakad.

 

Ad-e neked az éj igazi nyugalmat,

vagy rémálomban harcolva kapod létedet?

Mi jelenti már fölötted az uralmat?

Betegség, hiánya az Isteni kegynek?

 

Milyen lehet az életed távol tőlem?

Adnak-e neked elegendő kenyeret?

A sors elsodort kegyetlenül mellőlem,

összefon bennünket az igaz szeretet.

 

Egyre koromfeketébbé válik az éj,

pilláimra nem hoz üdítő pihenést.

Ahol szenderegnék, elvarázsolt kastély,

kiváltja sajgó szívemben a rettegést.

 

Szeletekre hasadt köztünk a távolság,

védetlenül forgolódok, mint torz erény.

Életünk tele magányosság már tovább,

gyámoltalanná vált a küszködő remény.

Buglyó Juliánna az Irodalmi Rádió szerzője. Balmazújvároson születtem, ma is itt élek.Alsó tagozatos gyermekek tanításával foglalkozom, melyhez a…