Hogy is van ez, gyerekek?
Hogy az anyukátok
így megöregedett?
Hogy múltak el ily észrevétlen
az évek,
hogy gyengült így meg a test és vált
egyre szomorúbbá ez a lélek?
Hogy is van ez, gyerekek?
Ti sem vettétek
talán észre a változást?
Nagyon gyors volt, szélnél sebesebb
az ütem,
néha azért lassíthatott volna!
Vagy az idő akár meg is állhatott volna!
Hogy is van ez, gyerekek,
valóban kellett,
lehetett volna mondani:
“Állj meg, állj meg pillanat, kérlek!
Oly szép vagy,
ó maradj, ne menj!”
Ahogy a Faustban ezt olvasod.
De aligha állt volna meg
akár egyetlen pillanatod!
Ezt magad is jól tudod.
Ám a gondolattal játszani
tán lehet.
Ülsz hát, mint a fényképen,
örökre a parton.
Távolabb ott hullámzik
a Balaton,
vagy erkélyeden ülsz,
(egy másik képen)
s a Bükköt nézed éppen…
Örökké 20, 30 vagy 40 évesen,
nem elgyengülve,
de testben és lélekben is épen.
Igen, épen, mint azon évben.
És hullámzik a Balaton,
és susognak
a Bükk vén bükkjei.
Már csak az emlékekben
térnek vissza fiatalságom képei.
A pillanat, az mégsem állt meg.
(Akkor nem tűnhettél volna fel
magad sem az életemben,
elhunyt kedvesem!)
Hát így van ez, látjátok, gyerekek!
Ezért nincs is fontosabb,
mint a szeretet! És én
nagyon szeretlek benneteket!