Régi történet ez, régi anekdota.
Kicsi volt a fiam, talán harmadikos,
amikor egy református táborba eljutott.
Több évtized is eltelt már azóta…
Beszélgettek velük családról és hitről,
Anyukád, apukád mivel foglalkozik,
mondtad, hogy anyukád folyton csak dolgozik?!
Dehát mit csinál ő? Mesélj kicsit erről!
Anyukám most épp az igékkel foglalkozik,
ez volt a válaszod, és mindenki örült.
A fiam nem tudta, honnét ez az öröm.
Jobban örült volna, ha anya vele játszik.
Mert ott a felnőttek mind így értették őt:
Anyukája az IGÉ-vel foglalkozik.
Az édesanyját így sokat emlegették.
Végképp nem értette, mért dicsérik ezért.
Mint nyelvész valóban ez volt a nagy témám,
Igéket kutatni, rendszerbe foglalni
tanításukat majd logikussá tenni,
sok nyelvtanulónak vele kulcsot adni…
Sok éve már ennek, a rendszer elkészült,
változást nem hozott, ezt be kell vallani.
Sok vizet sem zavart, tudósi berkekben
vitákat nem kavart. Ám az ige-téma
most is foglakoztat. S egyszer talán az
IGÉ-hez is eljutok, ki tudja? Ma még
az igevonzat hív, holnap tán az IGE,
mert kell, hogy legyen az ÉLET-nek értelme!