Tapintható, hallható már: elköszönt a tél,

Lecsitult kisvárosban susogva száll a szél,

Mégsincs sehol egy lélek, ilyen most a rend, 

Utcasorok házai közt új életre kél a csend.

 

Nemrég ugyanitt, egy volt még csak a cél,

Hogy szmogba merült forgatagban zsongjon a tér.

Hétköznapi kuszaságból most minden kizökkent,

Most egyszerre lepünk, én meg ő: a csend.

 

Aztán fülembe csendül a fekete rigó dala,

Maszkom alá bekúszik az illatozó gyöngyvirág,

Utca kövén visszhangot ver lassú léptem zaja,

 

Friss házi kenyér zamatában leng a nagyvilág,

Kényszer vírus időben, csenden hatol át a tavasz szava.

Új idők járnak, benne halkan száll csendes imánk.