Megmondjam, hogy mivel bűvöltél el?

Mi volt az, ami annyira megragadott engem?

Az a tétova kis integetés a pesti vonatnak!

 

Hogy az első, avagy a harmadik szolnoki utam

után történt, nem tudom. Tény, mindig kikísértél.

Ha százszor mentem volna, százszor megteszed!

 

Pedig már akkor sem ment neked

olyan könnyen a járás, a lépcsőmászás,

de  ragaszkodtál ahhoz, hogy kikísérj.

 

Felszálltam, a kocsiban rengetegen voltak.

Nem láthattál a tömegtől, de tudtad,

ott ülök azon a vonaton, hát integettél.

 

Én valahogy megláttam e mozdulatod,

te nem láthattál a kocsi belsejébe,

de én láttam: integettél nekem, utánam!

 

Integettél nekem, s a vonatomnak,

apró, tétova mozdulatokkal,

és rendületlenül, amíg csak a vonat

 

lassan kigördült az állomásról. Álltál

a peronon, és integettél. Szolnokot rég elhagyta a

vonatom, de  én azóta is azt gondolom:

 

Te csak állsz ott a peronon, nézed a már

ponttá zsugorodott, majd már nem is látható

pesti vonatot, ott állsz és tétován integetsz…

 

E tétova kis mozdulatod sosem felejtem,

s elég, ha rágondolok és máris sírok,

ahogy most is teszem, míg gyűlnek a verssorok.

 

Könnyem a klaviatúrára pereg.

Látod-e te ezeket a pici könnyeket?

a lehulló, lassan elpárolgó cseppeket?

 

Akkor, ott, a pesti vonaton, szintén

megkönnyeztem a búcsúzást. Jaj, most is látom

ahogy integetsz nekem, lenn, a peronon.

 

Ugye megvan még e kis, tétova mozdulatod?

Ezzel bűvöltél el (később ezer mással…)

Szerelmünk nem érhet véget a halállal!

 

 

Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó. Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem,…