Álmok tüzében

Jönnek az álmos, fázós reggelek,
nesztelen suhanó ködfellegek,
összebújva a meleg szobában
reménykedünk egy újabb csodában.

Kandalló vörös fényei lesnek,
bűvöletbe ejtve feleselnek,
kígyókként tekergő lángnyelvei
szökő szerelmek rejtekhelyei.

Ne menj! – maradj még, te röpke mámor,
kell a remény – hogy megtört az átok,
újra rám találhat a boldogság,
jóleső, szívtájéki borzongás.

Pattog a szikra, már izzik a vágy,
csókjaid forrók, ölelésed lágy,
szemed tükrében tűz fénye lobog,
fülemben elfelejtett dal zokog.