Valamikor a szobámat, amelyik

telis-tele van könyvekkel, ó mennyire

szerettem! Büszke voltam a több száz kötetre,

s arra: belőlük választ kaphatok

tenger kérdésemre.

 

Ám a legbüszkébb azokra a kötetekre voltam,

melyek nagy költőink verseit

rejtették, akiket mindig is olvastam,

és akiket neked is, míg a párom voltál,

gyakran felolvastam.

 

Felolvastam, mert te is szereted – csak szeretted, ó jaj –

a verseket. Négy-öt polcon sorakoznak rendben.

Aztán a szótárak, egész polcnyi szótár,

talán csak húsz,

talán harminc nyelven.

 

A könyvgyűjteményt több sornyi könyvvel

te is bővítetted, polcokat is hozva!

Lexikonok, atlaszok jöttek ide veled, s ahogy én

egy versbe, úgy tudtál belemerülni

te az atlaszokba.

 

A sok gyönyörű könyv… szebb kevés dolog lehet!

Míg ketten voltunk, minden olyan más volt,

mintha egy könyvtárszobában járnánk, olyan volt.

Így egyedül értelme sincs már keresni, kutatni

melyik mit üzenhet.

 

Nem szeretem már a szobámat és a szívem is fáj,

ha a teli polcokat nézem. Olvasótársam és könyvtáros

társam! (Mert régi iskolánkban biz’ azok is voltunk.)

Többé nem kérsz és nem is adsz ki könyvet. Mindez

már örökre elmúlt.

 

Bodnár Ildikó az Irodalmi Rádió szerzője. Nevem Csetneki Sándorné dr. Bodnár Ildikó. Nyugdíjas pedagógus vagyok. Miskolcon (Diósgyőrben) születtem,…