Az Irodalmi Rádió szerkesztősége 2019 nyarán kötött szerződést a Líra Könyv Zrt. könyvkereskedelmi hálózatával, melynek értelmében az általunk kiadott könyvek megjelennek a lira.hu weboldalon, valamint elérhetővé válnak a Líra könyvesboltjaiban is. Ebben a cikkünkben elemezzük az első egy év adatait, tapasztalatait (2019. szept – 2020. szept. közötti fogyás).

Az elmúlt egy év folyamán 36 újonnan kiadott könyvünk került be a Líra kereskedelmi forgalmába. Négy nagyobb csoportba lehet sorolni a könyveket: antológiák, gyerekkönyvek, verseskötetek, prózakötetek.

Az egy év alatt beszállított kötetekből 848 db fogyott el, ennyit vásároltak meg az olvasók.

(A cikkben szereplő könyvek a címükre kattintva meg is rendelhetők a Líra hálózatából.)

Ha az összesített listát nézzük, akkor magasan vezet Bognár Mária szerzőnk Candida diéta könnyedén című könyve, ami a többitől jelentősen eltérő, hiszen nem szépirodalmi könyv, hanem egészség/gasztronómia/recept kategóriába sorolható. Ezt a könyvet három antológiánk követi. Midnhárom szerepelt egy ideig a lira.hu 100-as toplistáján, valamint bekerültek a hálózat sikerkönyvei közé is: Hajnali járat c. diák antológiánk; Szerelemnek Bálint-napra 2020.; valamint az Életünk és ihletünk a COVID-19 idején c. antológiáink.

A lista következő szereplői gyermekkötetek és prózakötetek felváltva. Ebből is látszik, hogy verseskötetet eladni nem könnyű feladat, hiszen a listánk 14-15-16. helyén sorakozik belőlük három (mind férfi alkotónk munkája: Kanfi-Horváth Imre, Németh Zsolt László és Zöld Attila kötetei).

De lássuk az összesített kereskedelmi listánk első 20 helyezettjét:

1. Bognár Mária: Candida diéta könnyedén
2. Irodalmi Rádió: Hajnali járat (antológia)
3. Irodalmi Rádió: Szerelmemnek Bálint-napra 2020. (antológia)
4. Irodalmi Rádió: Életünk és ihletünk a COVID-19 idején (antológia)
5. G. Joó Katalin: A kis hótündér
6. Holéczi Zsuzsa: Nem mindennapi történetek
7. F. Magyar Anikó: Hunor és a szalmakazal titka
8. F. Nagy Marianna: A kastély
9. Guti Csaba: Kovács úr legye
10. Irodalmi Rádió: A Hold köpönyege (gyermekvers- és meseválogatás)
11. Szakáli Anna: Patrik és a csokióriás
12. Kakucsi Erzsébet: Álomutazás
13. Buday Anikó: Karcsi a szomszédból
14. Kanfi-Horváth Imre: Önteremtő
15. Zöld Attila: Kiömlő résnyi gondolat
16. Németh Zsolt László: Örömhalász
17. Irodalmi Rádió: Bevallani a bevallhatatlant (antológia)
18. Irodalmi Rádió: A test csak puszta ketrec (antológia)
19. Orgoványi Anikó: Állati buli
20. Benedek Erzsébet: Szomorú örökség

Az első 20 könyvből 11 könyv borítóját Tarcsai János grafikusunk készítette, így ezen könyvek sikeréhez ő is hozzájárult, köszönjük! Valamint ugyanígy köszönjük a többi grafikus munkáját is, hiszen az olvasó első benyomása a cím és a szerző neve mellett az ő munkájuk eredménye.

Kategóriánként a helyezettek:

Próza:
1. Holéczi Zsuzsa: Nem mindennapi történetek
2. F. Nagy Marianna: A kastély
3. Guti Csaba: Kovács úr legye

Vers:
1. Kanfi-Horváth Imre: Önteremtő
2. Zöld Attila: Kiömlő résnyi gondolat
3. Németh Zsolt László: Örömhalász

Gyermek:
1. G. Joó Katalin: A kis hótündér
2. F. Magyar Anikó: Hunor és a szalmakazal titka
3. Irodalmi Rádió: A Hold köpönyege

Antológia:
1. Hajnali járat
2. Szerelmemnek Bálint-napra 2020.
3. Életünk és ihletünk a COVID-19 idején

Tapasztalataink szerint mi kell ahhoz, hogy egy könyv a kereskedelmben is helyt álljon:
– a szerző ismertsége, elismertsége;
– jól megírt szöveg;
– figyelemfelkeltő cím;
– figyelemfelkeltő borító;
– frappáns fülszöveg;
– marketing;
– s az, hogy elsődleges értékesítő csatornaként a könyvkerskedő partnerünket tartsa szem előtt a szerző.

Összegezve elégedettséggel tölt el bennünket az, hogy az olvasók ennyiszer választották az Irodalmi Rádió által elkészített könyvet az első Lírával közös évünkben. Folytatjuk a megkezdett közös munkát!

Könyvkiadási programunkat 2021-ben is folytatjuk, szeretettel várjuk szerzőink kéziratait a kiadvany@irodalmiradio.hu ímélcímre.

Zsoldos Árpád és Adrienn vagyunk, férj és feleség.Miskolci házaspárként vezetjük és szerkesztjük az Irodalmi Rádiót. Életünk és hivatásunk,…