SÁRVÁRY MARIANN:

 EGY CSÉSZE GŐZÖLGŐ TEA

Gabriel még kamasz koromban meghívott egyszer a New York Kávéházba egy teára. Még sohasem voltam azelőtt ebben a csodaszép eklektikus épületben. A hatalmas térben szinte elvesztek az asztalnál ülő vendégek.

Mindig is tudtam, hogy mennyit számít, ha valaminek megadják a módját. Itt szembesültem ezzel először a teával kapcsolatban. Milyen egyszerű ital a tea, mégis milyen fenségessé válik, ha finom porceláncsészében szolgálják fel. A beletöltött tejtől egészen különleges állagú lesz. Szeretett nagymamám jut mindig eszembe, mert egyedül ő itta tejjel a teát. Emlékszem göcsörtös ujjaira, amint az okkersárga-barna mintás csészéjét kavargatta.

Minket napközis korunkban a citrompótlós, cukros teához szoktattak. Gyerekként boldogan ittuk a ma már ihatatlan szirupnak látott folyadékot.

Igaz a keleti mondás, hogy a teaivás egy szertartás. Olyan a kitöltött, gőzölgő tea, mint az élete teljében lévő nő. Illatos, csábító, mégis veszélyes, mert ha túl mohó az ember, megégetheti magát. Várni kell, amíg ihatóvá szelídül. Néhány korty és már ki is ürült a csésze, aminek falán mementóul mindig ott marad a csersav, hogy figyelmeztessen: az élet esszenciája is elfogy egyszer. Vagy ami kezdetben teljesnek látszik, az is szétválik alkotórészeire az idő múlásával?

Szívesen visszamennék Gabriellel 40 év után a New York Kávéházba. Az épület még mindig kiérdemli a világ legszebb kávéháza címet, a szervírozás biztos kifogástalan, csak az a csersav a pohárszélen…

Van, aki észre sem veszi, bárcsak tudnám, engem miért nem hagy nyugodni.                                                                                                                                                     (2017)

Tags:

Sárváry Mariann az Irodalmi Rádió szerzője Végzettségeim:2015: mesterpedagógus2002: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán közoktatás-vezető…