Sárváry Mariann: Frosch kisasszony története

 

A tópart csendes volt. A fehér vízi liliomok már nyíltak. Az aranyhalak kiragyogtak az algás vízből. Darazsak jöttek inni a tó felszínére. A zöld béka ott ült az egyik kerek levélen zsákmányra várva. Frosch kisasszony a parton üldögélt, gyönyörködött az idillben, és leste kedvenc békáját, ahogy vadászik. Ha elkapott egy repülő rovart, belevetette magát a vízbe. Aztán mintha mi sem történt volna, újra kimászott egy másik leshelyre. Frosch kisasszonynak gyakran eszébe jutott a mamájától hallott gyerekkori mese: „ Békaanyó karjára akasztotta piaci kosarát, és így szólt az ő gyerekeihez:

  • Maxika, Kloxika meg a Tuhutum, jók legyetek, hozok nektek hízott darázst, szúnyogvesét, hozok nektek…tek…tek. Hanem az ajtót ki ne nyissátok, mert ott van a nagy kígyó, kitátja a nagy száját, és hamm, bekap!”

Hányszor mesélte ezt nekik a mamájuk! Frosch kisasszony így merengett éppen, amikor csodált zöld békája hirtelen megszólította:

  • Miért búslakodsz, kedves?
  • Te tudsz beszélni?
  • Igen, mást is tudok. Régóta figyellek már itt a tóparton. Ki vele, látom, hogy bánt valami elég hosszú idő óta!
  • Nem találom a páromat. Szeretnék már családot, de valamiért nem sikerül.
  • Apámtól tanultam egy varázsigét. Azt mondta, egyszer az életben használhatom. Ha úgy látom, hogy valakin segíteni tudok vele. Te olyan szép vagy, megérdemled, hogy sikerülhessen – ezzel felfújta magát, hangosan és ütemesen brekegni kezdett jó néhány percig. Egyre csak nőtt, növekedett, majd megrázta magát, és kilépett a tó partjára. Frosch kisasszonynak leesett az álla, mivel egy mosolygós, jóképű fiatalember nézett vissza rá.
  • Hát, ezt hogy csináltad?
  • Telik az életem, itt az idő, hogy jót tegyek veled. Elfogadsz-e párodnak? – kérdezte, és odanyújtotta a kezét a kékszemű, vörös hajú végzett asszonya felé.
  • Ha már ilyen áldozatot hoztál értem, megpróbálhatjuk!

Egymásba karoltak, bementek a vadszőlővel befuttatott házba. Ezzel a csodás nappal kezdődött közös életük. Frosch kisasszony boldog volt, szerencsésnek érezte magát, de a bőréből nem tudott kibújni. Folyton magával volt elfoglalva, órákat cicomázta magát a fürdőszobában, azt szerette, ha ő irányíthatta a döntéseiket. Társaságban nem győztek irigykedni rá, hogy ilyen hirtelen megtalálta az ideális társat, aki csendes, vonzó, felelősségteljes, és még házasságra is hajlandó. Így teltek a hetek, a hónapok. Kívülről mindenki szép párnak látta őket, de a hátuk mögött összesúgtak:

  • Meddig bírja még elviselni ezt a túlzott dominanciát? Hogy lesz ebből tartós házasság?

Frosch kisasszony nem törődött az aggodalmaskodókkal. Örült, hogy befejezhette az internetes párkeresés hiábavaló próbálkozásait. Gondoskodott arról, hogy mindig kívánatos legyen, továbbá kellemes beszélgetőtárs. De igazán figyelni a másik igényeire nem tudott. Lefoglalta a munkája, az esküvői előkészületek, a közösségi oldalak. Posztolta az irigylésre méltó képeket magukról, és egyre csak számolgatta, kiket hívjon meg a pazar esküvőre.

Egyik reggel arra ébredt, hogy üres mellette az ágy. Kiment a kertbe, lesétált a tóhoz, és meglátta a békát a legnagyobb liliomlevélen.

  • Miért hagytál itt engem? – kérdezte kétségbeesetten. Olyan szépen alakult az életünk!

A béka büszkén elfordította a fejét.

  • Hogy tudnálak kiengesztelni?

A zöld béka beugrott a vízbe, beúszott a nádak közé, ahol egy kisebb testű, csillogó szemű társa várta.

Frosch kisasszony elhűlve fogta fel, hogy most ütötték le a kezéről a jóképű vőlegényét. A látványtól Maxikának érezte magát, amint éppen bekapja a nagy kígyó.

(2019)

Tags:

Sárváry Mariann az Irodalmi Rádió szerzője Végzettségeim:2015: mesterpedagógus2002: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán közoktatás-vezető…