Sárváry Mariann:

Szerelem koronavírus idején

 

 

Paolo és Francesca már két hete éltek karanténban. Az utcák kihaltak voltak, akik kimerészkedett, azok szájmaszkban és kesztyűben jártak. Csak a boltok és a gyógyszertárak voltak nyitva. Minden rendezvény elhalasztva, minden színház, mozi és étterem zárva. Mintha az emberek büntetésre lettek volna ítélve egy olyan bűnért, amit nem ők követtek el.

A társadalom bizonyos rétegeinek azonban helyt kellett állnia. Az orvosok közül már lassan félszázan voltak 2 hetes karanténban, külföldre nem mehettek, maszkot a szeretteiknek sem vihettek haza a kórházból, ha még éppen akadt volna. Hiába gyártották azokat roham munkában a börtönökben, a gyógyszertárakban hetek óta hiánycikk volt.

Az emberek eleinte próbálták elbagatellizálni a helyzetet, de amikor a WHO világjárvánnyá minősítette a kialakult katasztrófát, egyre többen kezdték komolyan venni a kézmosást, az egy méteres távolságtartást és a tömeg elkerülését.

Paolo egy jó nevű bankban dolgozott, azelőtt sokat járt céges rendezvényekre, ahol ügyfelekkel tárgyalt, és még többet utazott a főnökével közösen üzletkötésekre. Ezek egy része azonban alibiként szolgált, hogy találkozhasson imádott operarajongó szeretőjével. Volt Milánóban, Bécsben, Budapesten bérelt lakása, ha valahol említésre méltó operaelőadás volt, akkor biztosan megnézték, majd áldoztak a szerelem oltárán is. Paolónak ezzel a kettős élettel volt teljes a személyisége: a feleségétől megkapta az otthon biztonságát, gyermekeitől az apaszerep kiteljesítését. Francesca – miután gyermekei kiskamaszok lettek, és inkább lázadtak, semmint igényelték volna az anyai törődést – az önmegvalósító életszakaszába lépett. Túl volt az életközépi válságán, új munkahelyén megismert egy dandyt, aki tudatosan olyan önbizalom-hiányos nőket keresett, akiknek volt pénzük és volt gyerekük. Velük volt a legkevesebb probléma: azt a kevés időt, amit a családjuktól el tudtak rabolni, azt intenzíven a szerelem megélésére fordították. Nem kellett velük lelkizni, továbbá nem szorultak rá az anyagi kényeztetésre sem. Ékszert sem kellett nekik venni, mert úgysem tudták volna hazavinni magyarázkodás nélkül. Francesca e fiatalabb dandy mellett vált öntudatos, érett nővé.

Ezt a jól bejáratott szerelmi négyszöget számolta fel a koronavírus miatti karantén. Paolo nem tudott utazni, Francesca otthonról dolgozott már az elzárás előtt is. Furcsa volt mindkettőjüknek, hogy reggeltől estig együtt voltak. Első két nap mindenki tette a dolgát a lakásban, harmadik napra azonban elfogytak a tennivalók. Egész nap nem lehet a világhálót böngészni, előbb-utóbb abba is beleuntak. Lassan egymás felé fordultak, újra beszélgettek, nemcsak futólag, hanem elmélyülten. Paolo rácsodálkozott, mennyire kivirult a felesége. Szégyellte, hogy ez egyáltalán nem tűnt fel neki az utóbbi fél évben.

Francesca kénytelen volt figyelmesen hallgatni a férjét, mert nem kellett egyszerre három dolgot csinálnia időhiány miatt. Újra megértette, miért is szeretett bele 20 évvel ezelőtt. Az intellektusa fogta meg, hogy mindenről megingathatatlan és helytálló véleménye van. Ifjú szerelme a nyomába sem érhet ennek az imponáló tudásnak.

A két hét felért egy terápiával. Nevetve felidézték ifjúságukat, miközben ráérősen boroztak a négy fal között. Újraélték a hormonoktól tomboló harmincas éveiket, mialatt valami csoda folytán felnyílt a szemük az előttük heverő értékekre: a másik által adott teljességre, a biztonságra és a közösen átélt, megismételhetetlen élményekre.

A rögtönzött terápia végére a járványhelyzet javult. Az élet 2 hónap múlva visszaállt a normális kerékvágásba. A munkahelyek, a színházak, az operák kinyitottak. Üzleti útra újra fel lehetett kerekedni. Paolo azonban már nem bújta az operaházak programját, nem hozta lázba, hogy Puccinit énekel a Scalában kedvenc szopránja. Francesca átkérte magát egy másik osztályra. Mivel az másik épületben volt, így nem futott össze gyakran az exével. A szakítás fájdalommentes volt, mert a hályog eltűnt a szeméről. A dandy nemsokára újabb negyvenes bombázóval feszített a céges bulikon. Ekkor értette meg, hogy szeretőként behelyettesíthető, otthoni szerepében azonban nem.

Paolo és Francesca elkövették a házasságtörés bűnét. Dante az Isteni színjáték Poklában a kereszteletlenek és a mértéktelenek közé helyezte őket. A XXI. században házasságtörésük hiábavalósága döbbentette rá őket arra, hogy visszataláljanak a fény útjára saját önmegvalósításukból. Nem véletlenül figyelmeztet minket Beatrice a következőkre:

„ … Szoros rend van és bölcs művészet / a dolgok viszonyában…”.

(2020. március 19.)

Sárváry Mariann az Irodalmi Rádió szerzője Végzettségeim:2015: mesterpedagógus2002: Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán közoktatás-vezető…