Vitos Irén

 

Apa

 

Emlékezlek olykor,

mikor rám tör a fagyos reggel,

s jégvirág hasad az ablakon, a

békéd idebent ér el. Tegnap

kezembe vettem a puskád s a

múltba visszarántottál. Látlak,

csapást keresve vaddisznó után

kutatsz a csepleszben, s roppan

a fagyott hó, beszakadva lépted

súlyán. Ahogy összeragad mínusz

húsz alatt a deres szempillád,

ütemesen ver a lengő tarisznyád,

ahogyan a fegyver ül a válladon,

zsigereidben érzed az évszak

minden rezdülését, moraját.

Máskor szarvas nyomában jársz,

s szeptemberi hajnalon, bőgést

hallgatni megy veled a család.

Ismered a vadak útját, szökkenő

őzet mutatsz s szarvasbikát,

tudod hol érik nyáron áfonya,

s hol nyílik Farkashárs a Hargitán.

Fakéregből kászut készítesz erdei

epernek, ahogyan neked mutatta

nagyapád, s mi ámulunk a csodán

és van, mibe szedni, meglepni anyát.

Hányszor éltük meg a fenyvesek

nyugalmát, lestünk medvéket, hiúzt,

vadmacskát. Megtanultunk hangtalan

járni gallyakon, s nem szisszenni

akkor sem, ha farkasra mutattál.

Ültetünk ezer és ezer fát, fenyő

csemetéket nyarakon át a kitermelt

hegyoldalakba, s Te vigyázol ránk,

ha medve jár, kalapodban málnával

lepsz meg, s viharra tákolsz kalyibát.

Etetőket építünk, hol télen szarvas

szénát talál, melybe még ugrálunk

kicsit, s Te biztatsz nevetve, jár a

móka a munka után! Hazafelé

agancsokba botlunk, s erdei

gombákkal telik meg a hátizsák.

Látlak, ahogyan mozdulatlan ér a

februári hajnal a kertnél, tyúkjainkat

lopkodó rókára lesve vársz, s a

sűrű hópelyhektől alig látszol és alig

látsz, de kitartásod töretlen, téli vadász.

Nem adatott neked, csak ötvennégy

év. Rég nem láttalak, de tisztán

emlékezlek még.

Vitos Irén az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten élek drága családommal, férjemmel és fiammal. Felnőttkoromra fordultam a művészetek felé,…