Ki csak novemberi látogatója

Szomorú, lehangolt temetőnek,

Az fiatal, s ősök csontjai

Feletti kő nem tudja, kit takar

 

Az idő törvényszerű lépései

Korban araszoló látogatónak

Gyakori helyszínné avanzsál

Károgó varjak lepte köveket

 

Eltemet, s kedves emléket őriz

Arról, kinek sírkövén gyertyát gyújt,

Merengve méláz át órákat

Fátyolos mosollyal ősz végi ködben

 

A maró fájdalom megszelídül,

S megtanít kezelni elmúlást,

Melyet egykor hírből sem ismert

S a temető egy szertartás volt, nem más

 

A veszteség örökkévalósága

Vájta szívét, s később már csak mosolygott

Ismeretek bölcsességével,

Élet, s halál különös természetén

 

Szerettei mohás sírköveik felett,

Melyek csak port, és hamut fedtek,

Kik többen pihentek föld alatt,

Virág, s koszorú rótt kegyeletet

 

Nézte a gyászoló tömeget,

Kik mintha keresnének valamit,

Ám a sok halott mind csendben van

Boldogok anyagtalan dimenziókban

Tóth Mihály az Irodalmi Rádió szerzője. Üdvözlök mindenkit, Tóth Mihály vagyok. Több, mint egy éve folytatok írói tevékenységet.…