Lágyan játszanak a fények az utcasarkon,
Mint víztükörben, látom őket az ablakokon.
Egy-egy kósza járókelő ténfereg csak lassan,
Az ég sötétje rájuk vetül, mint éjfekete paplan. 

Ketten vagyunk az utcán, a néma beton meg én,
A parki padra világít rá néha egy kallódó fény.
Mintha utcazenész volna, este is muzsikál, 
Sok-sok kemény hátú, fekete kis bogár. 

Fúj a szél. Az őszi éjben bizony kabát nélkül fázom,
Fújja a szél a kerge leveleket az aludni térő fákon.
Repül, majd a földre zuhan a megtépázott avar,
Mikor lehullott, s lent van, már senkit sem zavar. 

Felvillan egy villany a közeli sorházban,
Valami megzavarta a lakót az alvásban.
Méltatlankodik az utca sejtelmes sötéte,
Mintha nem egy, hanem ezernyi fény égne. 

Különös lehet talán a város éji leple, 
Sötét, de színes, akár egy hatalmas lepke.
Közel nem oly´ nyugodt, mintha faluhelyen lenne, 
De én mégis úgy szeretek élni benne. 

Juhász Hanna az Irodalmi Rádió szerzője Az elmúlt években már volt szerencsém bemutatkozni az Irodalmi Rádió több meghirdetett…