Kissé szomorúan, az égen bánatosan kergetőző esőfelhőkkel, melyek mintha bennünket földlakókat akarnának siratni indult a szombati napunk, majd délutánra, mintegy varázsütésre  kisütött a nap. Barátainkkal örömmel nyugtáztuk, hogy az egész héten várva-várt kirándulásunk mégsem marad el. Autóba pattantunk és pár perc múlva már éreztük is a természet megnyugtató közelségét. Kedvenc kirándulóhelyünk a városunk közelében található arborétum, mely a DESEDA tó északi részénél elterülő félszigeten került kialakításra 1974-ben. Talán kevesen tudják, de ez a tó Magyarország leghosszabb mesterséges tava, 8 km hosszúságú és a hasonló nevű patak felduzzasztásával alakították ki. A növénykertet a partról egy 100 méter hosszúságban elnyúló az időjárás viszontagságaitól kissé megviselt, de amúgy hangulatos fahídon keresztül lehet megközelíteni. Mindig szeretek kijönni a természetbe, jó elcsendesedve magunk mögött hagyni a hétköznapok fárasztó terheit.  Egyszerűen csak megélni a szép nyári pillanatokat. Látni a a növények: fák, bokrok, füvek üde zöld színének megannyi változatát. Hallgatni az ezernyi hangon megszólaló természetet: a bogarak döngicsélését, a méhek zümmögését, a madarak több szólamú énekét. Szinte érezni, hallani lehet a csendet, ahogyan a szellő halk és szelíd suttogásával kánonban énekelnek. Semmivel össze nem hasonlítható érzés magunk mögött hagyni a városi élet dübörgő ritmusát, és átadni magunkat a természet lecsendesítő hatalmának. A botanikus kert friss levegőjétől  még a napi stressztől összekuszálódott idegszálaink is kisimultak. Igyekeztünk óvatosan, halkan közlekedni, hogy ne zavarjuk a láthatatlanul megbújó kertlakó kis állatokat.  A rododendron bokor üde lila színei, a tulipánfa különlegesen szép sárga bimbói, virágai, az ecetfa vöröslő, dekoratív bugavirágzata megannyi színfoltként tárult elénk. Kissé távolabb az egyik facsoport alatt rábukkantunk egy magányosan álló öreg padra. Biztosan sokat tudna mesélni arról kik jártak erre és pihentek meg árnyékot adó terebélyes lombsátora alatt, micsoda titkok örökké hallgató tudója. Szemgyönyörködtető látványként, mint egy óriási szőnyeg terült el lábunk alatt a szamócás. A hívogatóan piros szemeket meg is kóstoltuk, szinte szétolvadt a szánkban a zamatos gyümölcs.
Visszagondolva erre a csodás kirándulásra, a szamóca ízét még most is érzem a számban. Gyorsan elillant ez a délután, úgy tűnt, mintha csak pár percet töltöttünk volna itt el.  A természet e csodás kis birodalmától egy keresztény írónő (E. G. White) szavaival köszöntünk el a következő viszontlátásig, egy rövidke kis időre: “Minden egyes fa, virág és fűszál a Teremtő szeretetét fejezi ki. Aki ilyen gondosan alkotta meg a természetet, mennyivel inkább gondját  viseli a saját képmására alkotott teremtményeinek.”