-Emlékszel az utolsó emlékre, amire szívesen emlékszel vissza? – kérdezte halkan az angyal.
Joshua rövid hallgatás után szólalt meg. Az arca ugyan komor volt, de végül megszólalt.
-Egyszer végignéztem egy naplementét. Egyszer az egész életem során! Figyeltem, ahogyan a napsugarak aranyszínei fakulnak, majd narancssárgára festik a felhők körvonalait, és lassan a nap leereszkedett a dombok mögé. Az egyre inkább szürkületbe boruló dombok és köztem egy tó feküdt. Az utolsó napsugarak még megcsillantak a víz felszínén. Könnyű szellő fodrozta a felszínét és fényesen verte vissza a ragyogást, de nem fájdította meg a szemem. Mintha a lenyugvó nap lehelt volna végig egy finoman hullámzó, kék tükröt! Mintha azt súgta volna ,, hogy így emlékezz rám!”
-Mire kell így emlékezned? – kérdezte az angyal.
-Az életre. Mindenki életére! – hangzott a válasz.

Zainkó András az Irodalmi Rádió szerzője. Az írásnak e szakaszában jelenleg 31 éves vagyok és kopasz. Nincs ezen…