Rózsa Iván: Örök ellenzéki?

Nem vagyok mai fiú, 1959-ben születtem. És életem hat évtizede alatt nem csápoltam még egyetlen Magyarországon fennálló rendszerre sem. Az átkosra sem, a mostanira sem. És úgy érzem, nem is volt rá okom. Nem az én hibám elsősorban ez a fenntartás, netán szembenállás. Nem éppen történelmünk dicső korszakaiban éltem eddig. Az úgynevezett rendszerváltás után bíztam a „kamikaze” Antall-kormányban, most már úgy látom, naivak voltunk: ők is, akik kormányoztak; és mi is, akik rájuk szavaztunk.
Még 1988-ban az egyik Fidesz-alapító közgázos ismerősöm belépett egyszer a szerkesztőségünkbe, és megkért bennünket, hogy írjuk alá a megalakulásukat támogatandó ívet. Akkor ez kockázattal járt, de aláírtam az ívet, mert az akkor még ifjú srác szimpatikus volt, és meg hát demokratának érzem magam. Virágozzék száz virág! Megjegyzem, egyetlen pártnak sem voltam soha tagja, és nem is leszek! Az alapító tag ismerősömet aztán elég rövid idő után nem láttam sürgölődni az immár párt körül, hamar kiábrándult valószínűleg belőle. Virágok helyett most főképp kígyók tenyésznek és virulnak…
Az első ovi kormányt még elviseltem, második körben rájuk is szavaztam, mert a kisebb rossznak tartottam; aztán fletóék bukását is szorgalmaztam, s örültem, hogy ez megtörtént. A váltásra meg megint nem volt más lehetőség, mint Fidesz-kormány. Második körben megint rájuk szavaztam. Mindig a második körben, s egyben ekkor utoljára, mert ezután egy 2011-ben elfogadott új törvény alapján egyfordulós lett a választás. Eleinte naivan hittem egy jobboldali összefogás lehetőségében is, de aztán hamar világossá vált, hogy ovit nem ez érdekli, hanem az egyeduralom. Ennek fenntartása akár csalás árán is. Ennél most már bármi, bárki jobb lenne! Annyira rohadt ez a hazug rendszer.
Örök ellenzéki lennék? De gondoljuk végig, mikor volt nálunk kifejezetten jó, kellemes hangulatú az élet? Igaz, járhattunk volna rosszabbul is. A második világháború idején volt, aki Hitler koncentrációs táborai után kikötött Sztálin egyik gulagján. Mert szabad gondolkodóként undorodott mindkét parancsuralmi rendszertől. Ha így nézzük a dolgot, nem is kell annyira nyavalyogni: fletó után, mit nekünk ovi! Még hálásak is lehetünk a sorsnak, hogy békeidőkre születtünk! Meg persze a politikai közegnek, mely – eddig – nem engedte a diktatúrát. Igaz, engedte a szabadrablást. Vadnyugat után itt a Vadkelet…
Ám nincsenek ma Európában halál- vagy kényszermunkatáborok. „Szabadok” vagyunk, „szabadon” pofázhatunk. És az átmeneti, kényszerű bezártság, izoláltság után remélhetőleg újra szabadon utazhatunk. Csak a koronavírus, a pandémia körül kialakult jelenlegi helyzet miatt aggaszt az, hogy a most regnáló hatalmasságok könnyen visszaélhetnek hatalmukkal, mely a járványra hivatkozva talán már túlzott mértékű is lehet.
Vagy már az is?

Budakalász, 2020. december 20-21.

Rózsa Iván az Irodalmi Rádió szerzője. Pécsett, az ikrek jegyében születtem, 1959. május 27-én. Tehát tüke pécsi vagyok.…