Sírva zúgnak a fák
A szél közöttük süvítve jár
Méregfoggal teli orkán
Tépi, nyúzza a fák lombját
Forgószél csapkodja a leveleket,
Marcangol, zúg mindent, mi útjába áll,
S a zápornak dühös szája
Buborékot köp a sárba.
Vihar előtt, vihar után
Süvít a szél egymagában,
Gyilkos párát lehel
Kénköves, mocskos szája.
De lassan elmúlik a vihar,
S a fák büszkén merednek az égre,
Erős gyökerekkel kapaszkodnak a reménybe,
S a szél hirtelen elrohan szégyenében,
Egy újabb áldozatot keres dühében,
Az égen már ragyog a szivárvány.
Csodás álmot ringat egy fűszál,
Így álmodja újból a szeretet csodás harmóniáját
Fehér, habos fellegek kézenfogva sietnek,
Mögöttük morcos, fekete fellegek
Gyászosan, vészesen pihennek,
S a cseresznye virágillata
Szívbemarkolóan bolyong az esti fényben
Blažekné Benik Mária
Minden jog fenntartva !