A légben a felhők mozdulatlanok,
habjukra telepedtek az angyalok.
Erőtlen nap fénye rájuk mosolyog,
a megszikkadt fák lombja nem imbolyog.
Pillanatban az idő tétovázik,
lesi, évszakváltó, mint bújócskázik.
Megviselt testemben is a csend honol,
örök-gyötrődő lelkem sem háborog.
Szívom magamba az őszi illatot,
egyedül avarfövenyen maradok.
Madarak elszálltak, vadak nincsenek,
átadom magam teljesen a csendnek.
Most előállnak az elnyomott tények,
az állapotukról hűen beszélnek.
Hatályos vágányokra rendeződnek,
megnyitják az utat a legyőzöttnek.
Némaságban születnek a lépések,
olykor tökéletesedik az élet.
Csak időszerű ötletek mozognak,
melyek újuló terveket hordoznak.