A képzelet üdezöld mezején,
tarka virágok intenek felénk.
Tisztáson ínfű, lednek, ibolya,
bódító illatjukkal bókolnak.
A méhek is érzik, közel a cél,
rögvest egész seregük útra kél.
Már én érzem elindultál felém,
hamarosan a lelkünk összeér.
Magasabb fokozatba kapcsolunk,
mire eljön az idő, landolunk.
A szerelem igaz hajtóerő,
mint a méhecskéknek a méhpempő.
Szívünk addig is egymásért lüktet,
nyújtjuk a másik felé kezünket.
A teher nehéz, hosszú a turnus,
meg kell várni, míg eljön a május.