Nők a világ közepén Lelketek a Mindenható kedves ajándéka, szívetek dobbanása az Isten jó szándéka. Figyeltek izmaink minden rezdülésére, a gyermek, felnőtt ifjoncok zendülésére. Amikor elindultok a gyönyörű szigeten, boldogság játszadozik az ifjúi szívekben. Szorgoskodtok a zöldellő kiskertekben, palántákat dédelgettek a férfi lelkekben. A törékenység mozgat millió nagy követ. töretlenül […]
Vannak napjaink, mikor örülünk, Máskor gyötrődünk, kiürülünk. Ma táncolva pajkosan vidáman ugrálunk, Nagyot koppanva Holnaptól semmit nem tolerálunk. Vannak napok, amikor megtörünk, Sebeink, melyeket féltve-sértve Nyalogatunk, bekötözünk. Remények, álmok, netovábbok … Elhitt csalódások, végállomások. Van olykor egy-egy ágyasunk, Máskor itt-ott több ellenlábasunk. Szerető szívünk, melyet Bánatok során közben elveszítünk. Letűnt emlékek, apró töredékek Megsárgult fényképek, […]
Edit Szabó : Márciusi Apevák Itt van már a tavasz, márciusi kikelet ébred. Új tavasz március, ifjak hada mikor éled fel? Kék, sárga virágok szirmuk bontják, tavaszt csodáljuk. Bőcs,2020.02.07.
Hű, micsoda pocsolya! Én emide, te oda, tapicska tócsa… Békalábnak mosoda, gyereklábnak “toccs oda!”, tapicska tócska! Ó, micsoda pocsolya! Meg ne lássa a mama!… Tipi-topi, lityi-lotyi, locsi-pocsi tócsa… Toccs! Budapest, 2018. április 10.
Sóvár lázban ég a testem, édes kíntól menthetetlen. Vágyódás űz, hozzád láncol, Szemtakaróm ködös fátyol. Hatalom vagy akaraton, mikor másért nyúl a karom. Italom vagy újra, újból, manna Isten kosarából. Pillantásod örvény-árja delejként húz rabigába. Ölelésed kínzó mámor, csókod parázs izzó számon. Szoknyád táncot lejtő ránca belépőm a tűz poklába. Ahogy hajolsz, vérem serken, bőröm […]
Az éjjel ismét nálad voltam újra, Csupán az imént, szinte nemrég. Nem gondoltam akkor bajra, sem búra, Mégis mennyire szép gyönyörű emlék! Sóhajtottam, hajnali köszöntőmet Mint szerelmes gerlice óhajtottan Füledbe búgjam, a mélyére súgjam! Nagyon szerelmes voltam beléd. Miközben hajoltam feléd, Egy megszáradt rózsatövis Megszúrta az ujjam. Vágytam rá, hogy újra melléd bújjak, Szerelmed hevétől […]
Nemcsak úgy szimpla az énem, Volna sokféle igényem… Sors, semmi kívánságot nem teljesít, Mint egy csacska angyal, folyton csak ámít… Vecsés, 2007. január 6. – Kustra Ferenc
Elmennék én messzire, El a világ szépibe. Én elmenni nem tudok, Én magyar ember vagyok. Nem tudok én nem, nem… semmit, külföldisül, De ha maradok, abbúl mi az mi kisül? Nagy dilemma ez nekem, Nem tom’, hogy mi lesz velem. Vecsés, 2007. október. 2. – Kustra Ferenc
Az élet a benyomások szimfóniája, Az életem a pech sorozat kavalkádja. A sors állandóan, csak arcul csapott, Sokszor rám mosolygott, orvul becsapott. Csak állok, ázok az életszerű pusztában, Védtelenül nem is állhatnék itt pusztábban. Csak a távolban látok hegyet, fákat… Egyedül, ázva-, fázva élem, mákat… Nagy sikerek, öröm, pénz… jut bizony másoknak, Mert élet… ezeket, […]
Csak olyan vagyok, mint egy vezetékló… Nincs semmi kedvem kurjantgatni, hahó! Vezetékszáron, látom nincs semmi jövőképem, E tudattal kacagok a vezetékszár végen… Vecsés, 2007. január 7. – Kustra Ferenc
