Alig mozdul a falomb levele, a szél cirógatja, játszik vele. Enyhe őszben cifrán tündököl az erdő pompája, élénken piroslik galagonya fája. Bogyóját langymeleg szárítja. Egy kései méhcsalád dong a szúrós gallyon. Harkály koppanás kong szúette ágon. Pondróebéd után kutat a fakopáncs, röpköd, hullik a kalapált faforgács. Ízletes vargánya, az úrigomba: kalpagját barnaszín árnyalja. Vörös mókus […]
Kovácsi-hegy sötét kői ezer évek őrzői. Kőfolyó, bazalt utca, hegynek föl és onnan vissza, turistáknak kedvelt útja. Vulkán folyam, szürke láva felgyűrődött földmozgásban, hatalmas óriásokként állnak évmilliók viharában. Várkastély kettős tornya, gigász polcon könyvek sora. Asztallapnyi méretes kő, egymás hátának vetülő, dülöngélő szikla erdő. Karcsú oszlop, égbe szökő, ösvény-járót lenyűgöző. Borzongató földi erők a vadon […]
Az ősz alma illatú és tarka, az ősz széltől szédül és kajla, az ősz szép, fáit díszíti, aranyba, bronzba öltözteti. Az ősz, ha megunja a csendet, dudál,vagy duruzsol ősrégi éneket. Az ősz nem tagadja korát, az ősz nem játssza meg magát. Az ősz tudja, csak átmenet, kabátot, sapkát húz, meleget. Az ősz nem fárad, víz […]
Ajándék a természetnek, bölcsője a létnek. Ebben ringott minden kezdet, vegyészeknek képlet. Lehet gleccser, hegyi patak, vízesés és óriás folyam, csorgó csermely, keskeny ér, tóvá lesz, ha célhoz ér. Lehet tenger, óceán, habzó forrás, zúgó ár. Úszó felhő, fodrozódó, égi áldás, csendes folyó. hiányában földi való élettelen bolygó, hol nem tud élni halandó!
Olvadt aranyban fürdik a gránátalmafa, megannyi vörös mirtusz a virága. Fénylő leveleit szellő simogatja, gyengéd ujjakkal meg-megigazítja dúskelyhű skarlátját. Szerelem fájának tudja a fáma. Édenkert pirosló almája? Talán az ősök vágya? Vitatott ennek tárgya. Ma már nem dráma a valaha volt szárnyra kelt viszálynak taglalása. Egy biztos, hogy most felém piroslik bokrétája. Látványos szépsége a […]
A Föld a Hajnal felé fordítja magát, friss fényében megmossa arcát. Szemét lassan a vakító fényre veti. A Nap első sugarával érinti, kényeztetve cirógatja a zöldben pompázó dús rét tavaszi virágait. Pókháló gyémántja, harmatcsepp, csiszolt üveg ragyogása.
Vigasztalan szürkeség, felhők könnye földet ér, fák lombjának koronáját esőfüggöny csépeli. A Balatont a süvítő szél korbácsolja, fenyíti. A víz színe hol kék, hol fakó, hab-hulláma irizáló, itt-ott méreg-zöldben játszó. A fergeteg fáradt görcseit feloldja, nem tombol, csak vánszorog. Ott hagyva már csapot-papot bánja a nagy haragot.
Kiskamasz voltam, amikor először megpillantottam a Balatont, és azóta rabja vagyok! Ünnepélyes gyönyörűséggel állok partján és csodálom, immár évtizedek óta, ezt a tüneményes természeti képződményt. Ezer arca maradandó, színessége, illata szívig ható, a panoráma örömet okozó. Megunhatatlan, s csak legfelső fokkal illethető az a változatosság, amellyel hat rám. Boldogság, hogy élvezhetem e látvány mámorát. Azúrkék […]
Gördülő hullámok a part felé rohannak. Nehezen találok a látványra szavakat. Domboldal zöldje csúszik a vízbe, lábát mártva a hűsbe. A nap még fenn az égen, mint kötéltáncos a látóhatár szélén, egyensúlyoz. Vörös képpel búcsúzik a mától, nyugatra távozik, messzi az ismert világtól. Egy szentről elnevezett hegytetőn őrt álló kápolna merengőn olvad a tájba. Pár […]
Az este sötétbe hajlott, legyőzte a Napot, a Tó éji tűzben ragyogott. Egy túlterhelt bíbor felhő megrepedt, megeredt az eső. Cseppjei óriási köröket rajzoltak a nyugodt vízre. Ütemes pulzálással, újra és újra, egyre táguló gyűrűket formáztak. Az ég kitisztult, végtelen fekete selymén a csillagok alakzattá rendeződtek.
