Családi koprodukció: Nyul-Donka Balázs meséjével és Nyul-Donka Judit rajzaival. Nyul-Donka Judit és Balázs tanárként ismerték meg egymást egy budapesti középiskolában, s utána hamarosan össze is házasodtak. Jelenleg köztisztviselőként dolgoznak, de a szürke hivatali munka mellett mindig találnak időt az alkotásra is. Nagyon szeretnek együtt alkotni, és ez a mesekönyv is egy ilyen közös munkának […]
Kapaszkodók és sürgetők Kapaszkodjunk itt az ágon Ócska levelek, Védjük meg a zsenge rügyet, Amíg még lehet! Bár dermed a víz és a fény Van lehetőség: Száraz testünk óvja “lelkünk”, A bölcsős reményt. Nem látunk mi több virágot? És lógunk a Semmi peremén? Húsunkba vájt a hideg szó: A bőrünkön A csont […]
Valami eltörött Kérdezlek. Válaszod, mint tüzes szikra, éget. Kérdezel, s én igyekszem, hogy méltón válaszoljak. Mégis, ezer sebbel jutalmazlak téged. Lelkünk kerítésén a lyuk mélyül. Látod? Szavakkal törjük, szálkák hasította sebek égnek. Érzed? Hallgatsz. Nem értesz, s én már rég nem értelek téged. Beszélj! A csend még jobban fáj. Sikoltanék érted, de, csak állok […]
Mint akkor ősszel Sok levél lehullott azóta. Ősz múlt őszre, tél után mindig vágyunk egy jobbra! A tavaszok könnyű szellővel az időt elfújták, mintha soha itt sem lett volna. Mégis, egy villanásra egy mozdulat, egy illat, egy arc, mely annyira hasonlít arra az arcra, a múlt időket visszahozza. Volt egy férfi. Sóhajom hozzá szállt […]
Talpig úriember A fülledt, késő nyári délután enyhe szellőt hozott be az üzletbe. Az eladó, az ötvenes éveinek közepén járó hölgy megkönnyebbülten állt a lépcső aljára, hogy átizzadt ruhája alá bekússzon egy kis légáramlat. A maszkot, amit kötelezően viselt az arcán, kissé megigazította, hátha kap alatta egy kis levegőt, ha már betévedt ez a […]
Van az úgy… Adhatok valamit? Ezt a kérdést egy körülbelül két perce a pultnál álló, nem éppen fiatal párnak tette fel egy csinos hölgy a pult másik feléről. A kérdező a harmincas éveinek felénél járhatott. Haját tétován hátrasimította, és nem akarom módján felnézett az újságból, amit éppen tanulmányozott a társnőjével elmélyülten a pénztárgép mellett. A […]
Mint ahogy falevél válik el a lombtól tarka, csüggedt melankóliával Úgy vált le rólam mindne néhai barát Bajban kiállók, kik elfogadtak hibával A természetes, és örökkévalónak tűnt Minden sarkon felhangzó baráti szó Suhogó fuvallat szárnyán Landolt enyészetben, s szétrágta a szú Család, külföld, aprozódás válfajai Vagy rezignált, fásult közöny, Élettel megtelt kohézióból Magány falai által […]
Rózsa Iván: Az ordító egér Az egér elordította magát, mire az elefánt megrémült. Lemondta a részvételt, pedig fontos estélyre készült. Az egér felébredt, mert a mancsa beleért a bilibe. Kiderült, az egészet álmodta, de sikerült felébrednie. Budakalász, 2020. november 27.
Rózsa Iván: Nincsen más út Hová visz az út? Örökkévalóságba? Vagy csak másfajta megalkuvásba? Ki, miben hisz; oda vezet az út. Reménytelenségből nincsen más kiút. Budakalász, 2020. november 26.
De szeretlek, be hiányzol! Mint napfény a borús tájból, Mint mosoly síró gyermekarcról, Mint illat bolti rózsákból. Hiányzol mint friss levegő A zárt ablakú szobákból, Mint csönd a zsongó nagyvárosból, Mint hűs víz a sivatagból. Napfény voltál életemben, Mosolyod mind rám sugárzott! Voltál ételem, italom, Élet-adó friss levegőm. Hiányzol, ki évek során […]
