Rózsa Iván: Kegyetlenül szép, új világ Ment a harc a koncért, Győztek rendre a legaljasabbak. Közel hozzájuk a kondér, Így ebből csak ők zabálhatnak. Ha kiürül egyszer a kondér, Odébb állnak íziben: A pucájukban nincsen vér, Pénz folyik az ereikben. Ám ha eljön az a nap, Mikor az összes kondér kiürül; Minden ember magára marad, […]
(Anaforás, 10 szavas duó) Hamarosan elkezd az ősz rozsdásos lenni, Színeinek kavalkádja, meg tündökölni. Hamarosan bemutatja új ruháját ősz, Kelleti magát, rángatózva, mint egy dizőz. (septolet) Színvarázs Csábos hatás, Szemnek varázs. Ősz blúza aranysárga, Rőtbarna a szoknyája. Illeg-billeg, Míg díszeleg… * (3 soros-zárttükrös) Ami suhan a fák között, az már az ősz szele, Még csak […]
Széltében vagy hosszában Mérni az eget, Mely magába foglalja A meredeket. Lejtve dimenziókban A temérdeket, Átkarolva fényéveket. A végtelenség kapujában, Horizontnak ablakában, Kerested-e léted, éned, Szép emléked, képregényed? Mely gondolatnak legmélyén, Sebességnek képletén Mérni az ég szélességét, Vonalzóval ékességét.
A mogorva, kopott úton Szomorúan elsuhant a nyár Roskadtan búcsúzik, baktat tovább A szívekből a reményt rég kiűzte már Az idő gyorsan pereg, közeleg a tél A lombok sűrűjéből egy lehulló falevél Őrzi még a nyár tovatűnő fényét A múlt emléke még fáj nagyon De már szétszóródik a szélben Lehet, hogy a csodás ősz A […]
Csillaghullás Csillag szökik az égen, vászna tiszta, hűs ében, szájat húz rá így nevet a sok imán, kérésen. Csillag szökik az égen. Bár kérhetnék, mint régen! Mikor fojtó álmok közt, nagyra vágytam „szerényen.” Csillag szökik az égen, néha elfog a szégyen. Tékozoltam az igét, gyúló vággyal, serényen. Csillag szökik az égen. Azt mondják, hogy megértem! […]
A boldogság édes madara. Ha ma távcsövembe nézek, már Adventet látom Ha ablakomon kitekintek még a nap sugarait várom Messze eltévelyedtem, kóboroltam álmaimban Őserdőben botorkáltam rémes magányomban Köröttem férgek marnak sajgó fájdalmamban Az indákon vigyorgó Kainok sora csüngenek Még a békés majomvilág is éltükért reszketnek Ahogy felébredtem rémes álomvilág várt reám Egész Európát eluralta a […]
Állok kicsinyke szobám ablakában, látom, amint A mennyei óriás-virág aprócska szirmai, mint elmúló Hópihék, lassan alálebbennek, hófehér lepelként Borítva el a kopár feketén meredező faágak erdejét. Furcsa, halványlila derengés vonja be a szemközti Házak tetejét. Koromfekete varjak károgva köröznek: – Szegény emberek, miért vagytok olyan magányosak? – Fázva, dideregve, vacogó szívvel miért búslakodtok? Kínzó kérdéseinkre […]
Minden nap Isten vendége vagy! Ő, aki Mindenható az egész világot eléd Terítette, mint egy smaragdzöld szőnyeget. Kihímezte színes, neked illatozó virágokkal, Szélben bókoló, neked integető bokrokkal, fákkal. Minden nap Isten vendége vagy! Az éjszaka mélykék bársonyát ragyogó Gyémántokkal neked szórta tele gazdagon. Közöttük égi kísérőnk a Hold pompás Ezüsthajója neked úszik a végtelen vizeken. Minden […]
Hétköznapi pszichológia… Rozsdásan nyikorgó, olajozatlan, de nevetséges indulatok, Mit kísér az agyament, leragadt, végzetesen eltorzult eszmeiség… Ha már súlyossá torzult rögeszme, és töredezettek a tudatok, Akkor Ez már jóvátehetetlenül a lét halála, hiányos zeneiség. Torzult lélek, töredezett ész… rögeszmés, beteglélek észkanyarok. Vecsés, 2018. január 1. – Kustra Ferenc
Hódok kenuból Templomot szentelt a köd. Hűs áhítat úszott a folyón. Lassan jött, a mindenféle nép: Fehérben a kócsag, de legtöbben feketében. Helyét kereste a kormorán… Idegen voltam e világban én is. Amerre mentem, homályba húzódott minden. Kacsák kibáltak hangosan, De tovább eveztem, és visszatértek Az imákhoz, a lelketlen vadak, Míg csónakban maradt, […]
