Posted by
Posted in

TŐLÜNK FÜGG

TŐLÜNK FÜGG El kellene már fogadnunk végre, hogy csak tőlünk függ az utunk vége! Ha nem csak várunk nagyokat sóhajtva, hanem haladunk előre a helyes utat kutatva, biztosak lehetünk a csodás végeredményben, és elérjük mindazt, mit kitűztünk az Életben. Büszkeséggel tölt majd el minket a tudat, hogy tettünk azért, hogy learathassuk a babérokat. Ki mindig […]

Posted by
Posted in

Valamikor a szobámat…

Valamikor a szobámat, amelyik telis-tele van könyvekkel, ó mennyire szerettem! Büszke voltam a több száz kötetre, s arra: belőlük választ kaphatok tenger kérdésemre.   Ám a legbüszkébb azokra a kötetekre voltam, melyek nagy költőink verseit rejtették, akiket mindig is olvastam, és akiket neked is, míg a párom voltál, gyakran felolvastam.   Felolvastam, mert te is […]

Posted by
Posted in

Esik kinn, csak esik…

Esik kinn, csak esik, és újra csak esik. Szürke és szomorú az égbolt felettünk. Szomorú és szürke, ilyen vagyok én is, az én életem is, eltűnt a vidámság.   Fog még a Nap sütni, nem kell keseregni, biztatnám magamat,  és biztatgat más is… Ám az a Nap nem a rég lesz az égen, hisz Rád […]

Posted by
Posted in

Az én utam

Az én utam Utak, vonalak, hol egyenes, hol görbe, semmiből hirtelen a látómezőbe keresztezve egymást, titokzatoskodó, semmibe vesző, és egyre hosszabbodó. Valahol egy vonal, vagy talán egy görbe, sors-utad mutatja, így jár körbe-körbe, itt-ott a sávok egymásba gabalyodva, már őrá figyel – lélegzet- visszafojtva. Göröngyös kissé, néha döcögős, fájó, élet-tragédiáknál riadót fújó, de az én […]

Posted by
Posted in

Álmok tüzében

Álmok tüzében Jönnek az álmos, fázós reggelek, nesztelen suhanó ködfellegek, összebújva a meleg szobában reménykedünk egy újabb csodában. Kandalló vörös fényei lesnek, bűvöletbe ejtve feleselnek, kígyókként tekergő lángnyelvei szökő szerelmek rejtekhelyei. Ne menj! – maradj még, te röpke mámor, kell a remény – hogy megtört az átok, újra rám találhat a boldogság, jóleső, szívtájéki borzongás. […]

Posted by
Posted in

Alkonyat

Alkonyat Karmazsin ruháját ölti az alkony, a lemenő nap simogatja arcom, remegő páraként száll fel a sóhaj, betakar az éj puha takaróval. Gyöngykönnyek peregnek égi lajtorján, lelkünk kitárul varázsos éjszakán, gyógyító balzsam, virágok illata, pislogva jő az ég első csillaga. Néha megrebben egy-egy alvó madár, álmában még újra dúdolja dalát, bársonyos éj figyel fátyolos szemmel, […]

Posted by
Posted in

A régi pad

A régi pad Vérvörös alkonyban ősz gomolyog magányos padon bús emléknyomok, égbe szöknek kopár fák árnyai, rozsdás percek az idő szárnyai. Szitáló köd ezüst fátylat terít, a szenvedély újra hozzád repít, szél suttogja fülembe dallamát, lelkem érzi gyógyító balzsamát. Elfeledett múlt, és az ígéret követ álmokban, mint bús kísértet, elhaló sóhaj, régi vallomás, szívünkben örökös […]

Posted by
Posted in

Temetőben

Temető, gyász, sírok. Virágok és bánat. Szívünk ettől jobban biztosan nem fájhat. Így talán múlás fáj égő gyertyaszálnak… Elmúlik az élet… Ez örök keresztünk. De sokan elmentek, akiket szerettünk! Gyertyát gyújtunk értük, rájuk emlékezünk. Millió kis gyertya melengető fénye, vidd fel a sóhajunk, fel a magas égbe, hogy vigaszt kaphassunk könnyekért cserébe. Mert itt élnek […]

Posted by
Posted in

Eljött értünk a csönd

Eljött értünk a csönd Puha egérlábakon érketett, Mikor már nem voltak zajok.   Intett és végre sötét lett Felkapott, mint olcsó játékszert Lefogta sajgó szemeimet is.   Barlangom elé rejtett torlaszt emelt És tudtam, hogy ez reggelig kitart. Ágyamba fektetett, mint vénülő gyermeket.   Nem énekelt semmiféle dalt Csak dúdolt egynéma altatót És várni kezdtem […]

Posted by
Posted in

Még egy pohárral

Edit Szabó : Még egy pohárral . Piros bort nem ittam este, mert nem volt arra nékem gondom munkával birkózott testem, helyére kerüljön minden dolog. . Őszi idő későn ébreszt, minden állat bizony éhes, a nap keltéje is lustább lett, magyar ember gyerünk ébredj! . Végezz mindent magad körül, a természet adott jó munkát, siss, […]