Posted by
Posted in

Lassan betakart a sötétség… 2/3.

Képzeletem… A nagy-hegynyi sötétség ölén, mélázva, konyult fűben feküdtem, Elgondolkoztam, életemen, sorsomon, mily’ a nyugdíjas létem. Elnehezült szívem, mire végigzongoráztam rongyos életem. A szépséges, bársonyfekete, lágyan ringó sötétség, Nem segített, hogy könnyebb legyen az elviselhetőség… Mert bizony szép kor a hatvanhét, és ez a számszerűség. Az áthatolhatatlan sötétet a csillag-sziporka mutatja, Mert én belül tudom, […]

Posted by
Posted in

Óda egy régi kúthoz

Edit Szabó : Óda egy régi kúthoz . Kerekes kutamhoz engemet engedtek, gyerek fejemmel is ihattam vizedet, csillogott a napfény odalenn a mélyben, apró szikrákat vert veder tetejében.. megláttam arcomat, visszatükröződött, feledni nem tudom ezt a szép örömöt, ajkamat érinté szélén a sok vízcsepp, kristályos tisztaság belém gyökeret vert. oly nagyon sok évig élveztem hűsedet, […]

Posted by
Posted in

Ültess virágot…

Éjjel álmomban egy különös formájú, szív alakú kertben Jártam, melyben gazdagon burjánzott mindenféle fajta Kisebb-nagyobb, szúrós levelű, ágas-bogas gyomnövény. Sűrű szövedékeik között csak botladozva lehetett Közlekedni, a kivezető ösvényt sehol sem találtam. A dudvás televényben üde színfoltként néhol apró, színes Virágok illatoztak a rájuk tekeredő és fojtogató indák között. Szinte fájt az elhanyagolt, gondozatlan kert […]

Posted by
Posted in

Isten mosolya…(Nyári hálaének)

Állok kicsinyke szobám ablakában és nézem amint csillogó napsugarak villódznak az ablak üvegén. Hisszük vagy nem hisszük, de Isten engem és téged is így üdvözöl minden reggel csendesen mosolyogva. Ránk mosolyog a felkelő napsugaraiban, ha felhő takarja is néha el Ôt elölünk, szemei mindig látnak. Villanásnyi életünk röpke pillanatait Isten, az Ô végtelen szeretetének, irgalmának aranyfonalával köti az […]

Posted by
Posted in

Szeptember…(Képes naptár 9.)

(Földanya hava) Az ősz előszobája lassan megtelik vendégekkel: gyümölcsözön, dió, mogyoró kopogtat bőséggel. Almaillat lengi be a nyárból az őszbe csavarodó Természet tarkára színeződő göndör fürtjeit. Az erdő hatalmas agancsosai, a szarvasok csodálatos előadásukkal adják hírül ki most az erdő ura. Októberben folytatás…

Posted by
Posted in

Hétköznapi csoda az okmányirodában…

Pillanatképek életem apró történéseiből…        Nemrégiben figyelmeztető üzenet érkezett az e-mail fiókomba: hamarosan lejár a jogosítványom érvényességi ideje. Felkerestem a háziorvosomat, Aki kiállította számomra az ügyintézéshez szükséges papírokat, majd másnap felkerestem a lakóhelyemhez legközelebb eső okmányirodát. Sorszámot húztam és türelmesen várakoztam. Pár perccel később már hívtak is a hatos számú ablakhoz. Egy középkorú, csinosan […]

Posted by
Posted in

Lejáróban van…

A nyaram, látom, már lejáróban, A Nap is végsőn, leáldozóban… Lejárt a hőségem ideje, életem, már csak langyosan meleg, Volt nekem szép tavaszom is, de ma már csak csepegve van a meleg. De lám-lám, a társam még megvan, őbenne bízhatok, ő nem hagyott el, Hű barátom, a magány, ócska, bicegő múltamat így siratom el. Persze […]

Posted by
Posted in

Horgász-társad búcsúzik

Duna-parti horgász, Tisza-parti horgász, utóbbi években Mályi-tavi horgász, ha kitavaszodott, máris elindultál, a Mályi-tóra tél-beköszöntig fáradhatatlanul mindig visszajártál.   Míg nem ismertelek, soha nem horgásztam. Még a Mályi-tó partján se’ jártam. A halak közül csak a pisztrángot ismertem, Itt is ficánkolnak a Garadna-patakban. Teveled azonban én is „horgászkodtam”.   S míg te törpe harcsát, én […]

Posted by
Posted in

Vers a kommunikációról

Úgy gondolom, hogy semmi nincsen fontosabb, mint a  kommunikáció! Ha van valakid, akivel együtt élsz, sokat-sokat beszélgessetek! Mindegy, felnőtt-e ő, avagy gyerek, beszélgetni el ne felejtsetek! Ne béküljetek sohasem a csönddel!   Nagyon rossz, hogy nincs már, akivel közvetlenül beszélgetni tudnék. Nincs már sem első, sem második Sándor. Nagyon nehéz együtt élni a csönddel, s […]

Posted by
Posted in

Vászon

Először azt mondtad, jó lesz a szürke, itt-ott fehérrel ecsetelve. Aztán zöldet akartál, és kék eget, azután rózsaszín felleget. Utána még szebb kellett: izzó sárga, napocska szivárványba zárva, majd lilára vágytál, és még lilábbra, sőt, hogy legyen új szín kitalálva! Utóbb vöröset követeltél, bíbort. Lángoló szívemből vér folyt… Mártottam, húztam, űztem az ecsetet, ám… egyszerre […]