Olyan gyorsan telik az idő,
Képességem egyre csak nő,
Nem tudtam mi rejlik bennem,
Míg nem változtattam meg az életem,
A napjaim semlegesek voltak,
Volt, hogy mindenfélét mondtak,
Vagy éppen nehéz helyzetben hoztak
A jó és a rossz, sokszor találkoztak,
Nehezen hittem magamban,
Sokáig nem tudtam, hogy az írás bennem van,
Eljött az idő és változtattam az életemen,
Mely sokat lendített az életkedvemen,
Megleltem az írásnak szépségét,
Szebbé téve ezzel sok ember életét,
Nem ugyan az vagyok aki voltam,
Látóteremből a negatívot kitoltam,
Más irányba tartok, mint ahova eddig tartottam,
Ahol most, vagyok azért küzdöttem, harcoltam
Ha régen valami nem sikerült szinte tomboltam,
Azóta sokat fordult velem a világ,
Szívem, s lelkem már nem kiált,
Nyugalomra talált testem, s lelkem,
Hiszen teljesen más ember lettem.

2020. Január. 11.

Toldi Gábor az Irodalmi Rádió szerzője. Toldi Gábornak hívnak, 1988. Január 9-én születtem Szombathelyen (Vas megye). 2018. december…