Emlékszel, Ani néni?
Amikor te és én gyerekek voltunk,
karácsonyokra mi édesanyától
egyik ajándékként évek során át
gyönyörű babaházakat kaptunk.
Karácsony körül az édesanyánk
– mintha igazi építész volna –
babaházat tervezett, épített,
ebbe édesapánk is be-besegített.
A házakat gondosan bebútorozta.
Volt emeletes, többszobás ház is,
babaházainkba villanyt szerelt,
A csengő csengett, égett a lámpa:
Készletért kész volt menni az NDK-ba.
Volt, hogy csak ezért utazott oda,
és karácsonyig mindezt jól eldugta…
Ám Karácsonykor a babatűzhely
Fényei égtek, babarádió szólt.
Babamamák babaételt főztek.
A babák babatányérból ettek,
babacsészéből ittak babakakaót…
Más babák – babaszobákban ültek,
Nézték a tévét, annak örültek.
Édesanyánk – titkos bútorasztalos? –
A kis szobákba székeket, asztalt,
kényelmes babaágyat készített.
És babaruhák tömkelegét varrta,
velük másoknak is örömet nyújtva.
Babaruhái, akár az álom…
A fiúunokák a babagarázs
Ajtajában álltak. Íme a varázs
Folytatódott. És az unokáknak is:
Csengett a csengő és égett a lámpa…
De bemennék most abba a házba,
vagy két kis fiammal a babagarázsba!
Újra játszanék, gyerekké válva…
Igen, van a rádiónak varázsa!
Visszavitt hajdani verandánkra.
Oda, hol a mi fenyőink álltak,
S a vaníliás kifli illata áradt!
Hová csodát látni sok szomszéd is átjött.
Vajon miért kezdek most sírni?
Örülni kell az életnek, örülni
mindennek, a mának. És hálát
adni az édesanyánknak,
Hogy emlékeinkben íme újra
szól az a csengő és ég az a lámpa!
Újra beülünk a babakonyhába
Babaebédre, babauzsonnára…
(Egy rádióműsor hallgatása közben jutott mindez eszembe)