Kinyílt már a hóvirág, hisz vége a télnek,
kis ibolya készül már, tavaszt hozva végre.
Vége a nagy hidegnek és a borús égnek,
mindenki a tavaszra vár és a napsütésre.

Fákon hajt majd a sok levél, kizöldül a rét is,
madárdaltól hangos lesz, s vidám még a lég is.
Visszatérnek a gólyák fészkeikre szépen,
tojást raknak, s féltő gonddal óvják, védik, féltik.

Tavasszal az élet pezsdül, friss és új lesz minden,
megújul a természet is, fű, fa, bokor, ember.
Örülünk a napsugárnak, melegnek, a fénynek,
lelkünkben is megfrissülünk teli reménységgel.

Várjuk, elmúljon a rossz és fellélegzünk végre,
ha életünk visszatér majd, megszokott medrébe.
Felejtjük a maszkokat, s morcos arcok tengerét,
kiülünk a teraszokra, vígan úgy, mint egyszer rég.

Csak emlék lesz a sok gond, pénztelenség, bánat,
új erővel indulunk és teljesülnek vágyak.

Fürdünk majd a Balatonban, kirándulunk a Bakonyban,
színház, mozi újra nyit, elénk tárják kincseik.
Fesztiválok, bálok, bulik, sorra jönnek végre már,
mi pedig csak azt keressük, mire vegyünk jegyet hát.

Vidám lesz majd mindenki, sutba dobja borúját,
habzsoljuk a boldogságot, mert a világ helyreállt.
Ilyen lesz majd az életünk, ha elszáll ez a felleg,
mely ijesztőn itt lebeg most, fejünk felett s ellep.

Így lesz majd, mert így akarja földön minden ember
és összefog, együtt harcol, csúf ragállyal szemben.

Régi élet nem jön vissza, változnak az emberek,
s azt reméljük, hogy az új kor
sokkal szebb és jobb lehet.

Beck Emese az Irodalmi Rádió szerzője. Beck Emesének hívnak, 57 éves vagyok és egyedül élek egy baranyai kisvárosban…