Örvény

Bolond világ felé halad
megannyi torzult elme,
de nincs velük (nem is lehet)
már istennek kegyelme.
Orozva földi kincseket
az ég felé mutatnak,
vigyorgó szájjal, kéjesen,
vad részegen mulatnak.

Ölik egymást erő okán,
nincs eleje se vége,
tivornyáikban ott tocsog
gőgjüknek büszkesége.
Erdőket vágnak cinkosan,
folyókba öntnek mérget,
ha féltőn emeled szavad,
úgy eltipornak téged.

Megyünk egy vad jövő felé
mohón és öntudatlan
főzzük meg annak híg levét,
látod mint forr a katlan?
Majd e világ úgy múlik el,
hogy önmagát felfalja,
pedig ha kérded így felel;
ő nem is ezt akarja.

Baranyi Imre az Irodalmi Rádió szerzője. Honlap: https://baranyi-imre.eoldal.hu/