Már nem akarok megfelelni neked,
megfogni a kezed és nevetni veled.
Nem akarom hallani a hazug bókjaid,
üres ígéretek végtelen sorait.
Már nem akarom lehozni a csillagot neked,
mit értéktelen lomként kidobnál hidegen.
Nem akarom érezni puha ajkad csókját,
s emlékezni arra, mi soha nem volt talán.
Nem akarom látni mások boldogságát,
és siratni egy álmot, mely légvár volt csupán.
Már csak a testem él, a lelkem halott,
szívem üres magány béklyójában dobog.
Ha emlékezni mernék az elszállt napokra,
boldogságomra, s a vidám hónapokra,
megtörnék, elvesznék, a semmibe lépnék,
ahogy megszűni a fény, ha feltűnik az éj.
De feledem a múltat, erőm összeszedem,
megmutatom végre, van élet nélküled.