Csak ülök némán a félhomályban,
s előttem a terített asztalon,
csonkig égett gyertya pislákol
és a csendet hallgatom.
Pezsgő nem durrant vígan,
árván maradt a két pohár,
hiába vettem fel szép ruhát,
Te nem jöttél el ma sem hozzám.
Hiába lestem lépteid,
vártam a halk kopogtatást,
reménykedtem, hogy talán-talán,
lestem a csodát, mely nem talált rám.
Ez csak egy nap, vígasztalom magam,
még jöhet ezután számtalan,
s a csoda mely ma elmaradt,
betoppanhat egy perc alatt.
Levetem hát az ünneplő ruhát,
s megnyugodva hajtom álomra fejem,
hisz álmomban ott vagyok Veled,
mert várni a csodát örökké lehet.