Képtalálatok a következőre: a gonosz képei

 

KÖNYÖRTELENÜL

ELŐSZÓ

 A – KÖNYÖRTELENÜL- cím, egy novellasorozatot takar, amely hét történetből áll. Miért hét? Mert a hét főbűn adta a témát. Most felmerülhet bárkiben, – Ugyan már, Ez egy dohos, templomszagú valami lehet! – Rá fogtok jönni, nagyon is aktuális, – hiszen közülünk sokan – mai világunkban, észrevétlenül feláldozzuk elevenségünk, életenergiánk, életörömünk java részét, ha elkövetjük valamelyikét e hét bűnnek. Bibliai-e a hét halálos bűn tana? A hét halálos bűn felsorolását eredetileg a korai keresztény tanításokban találhatjuk, melynek célja az volt, hogy tanítson, és bemutassa a hívőknek a bukott ember, bűnre való hajlamát. A példabeszédekben hét dolog utálat az Úr lelkének: 1) a kevély szemek, 2) a hazug nyelv, 3) az ártatlan vért ontó kezek, 4) az álnok gondolatokat forraló elme, 5) a gonoszra sietséggel futó lábak, 6) a hazugságlehelő hamis tanú, 7) és aki szerez háborúságokat az atyafiak között.” 

 Most íme,”A gonoszra sietséggel futó lábak címmel, a második történet…

 A gonosz markában

Elégedetten szemlélte a tanya udvarát. Egyedül élt, szülei halála óta.

Makacsul ragaszkodott a kis tanyához, senki nem tudta rávenni, hogy költözzön be a faluba. Egyetlen testvére érvelése is hiábavalónak bizonyult a könnyebb életre, de elsősorban a biztonságára vonatkozóan. Margit határozottan tudta,- nem megy. Hozzászokott a tanyasi élethez, nem vágyott azok közé, akik lenézték. Legjobban persze az zavarta, hogy a háta mögött kinevették. Gyermekkorában átbukdácsolta az általános iskola tanéveit. Mikor már többször ismételt, kegyelemből átengedték, legyen bizonyítványa. Ha előfordult, hogy olvasni vagy írni kellett, nehézkesen ugyan, de elboldogult a fránya betűk sűrűjében. Amit a számolásról megtanult, az a pénz átvétele, és a jószágok számbavétele tekintetében volt számára lényeges. Csekélyke tudomány szerzését, amely az iskolában ragadt rá, nem kívánta folytatni, bár képességei szerint, nem is lett volna értelme. Felnőttkora küszöbén, alapos fejtörést okozott szüleinek mi legyen Margittal. Rendkívül erős, férfias alkattal bírt, e szerint, férfiakat megszégyenítő testi erővel rendelkezett. Otthon, ha disznóvágásra került sor, előfordult, hogy egymaga húzta ki az ólból a sivalkodó süldőt. Fura fintora a sorsnak, hogy ő leánygyermekként az apja szálkás, erős termetét örökölte, míg testvére, aki 5 évvel volt nála fiatalabb, fiúgyermekként az anyja törékeny csontozatát, finom vonásait hordozta. Ez a tény, meghatározta a további életét. Nem érdekelték a férfiak, a nők lenézték, megvető pillantásokkal illették. Kiközösített emberként fogadta el sorsát, aki női testben, férfi módon élte életét. Nem zavarta az sem, hogy az arcán néhol durva szőrzete nőtt, amit hetente az apja régi borotvájával próbált eltüntetni, több-kevesebb sikerrel. Munkalehetőség kevés akadt a faluban. Idénymunkák ugyan adódtak a helyi Termelőszövetkezetben, de alig egy hét után otthagyta Margit a munkát, mert mindenki vele szórakozott, viccelődött, gúnyolódott. Maradt a másik lehetőség, a sertéstelep, ahová munkásokat kerestek. A vezető jól ismerte a fura leány szüleit, felvette Margitot, állatgondozónak. Aki becsülettel látta el a telepen nevelt jószágokat, ritkán ment szabadságra, ha emberhiány volt, két férfi helyett dolgozott. Hajába, a ruháiba beivódott a gondozott állatok szaga, amit csak alapos tisztálkodással lehetett volna eltüntetni. Margitot ez nem érdekelte. Tette a dolgát a munkahelyén, majd azt követően, otthon ápolta beteg szüleit. Teltek az évek, párra nem akadt. Igazán nem is keresett. Szülei halálát követően egyedül maradt a tanyán, ahol született. Testvére meglátogatta néha, ekkor hívta, látogasson be hozzájuk, a faluba. Margit nem vágyott oda. Napokig kísértette, amit az egyetlen rokonlátogatása alkalmával átélt. Érkezésekor látszólag szívélyesen fogadták, üdvözölték, de nem ölelték meg, kínosan ügyeltek a pár lépés távolságra. Észrevette az elfordult arcokon a fintorokat, a feszélyezett hallgatás mögött, a gyerekek fojtott kuncogását. Látta a kitárt ablakokat, hiába járt szeptember végén az idő.. Soha nem ment többet. Elérkezett a nap, mikor nyugdíjba vonult. Egészsége nem romlott, orvosnál is csak a munkába állása kezdetén járt, mert akkor kötelező volt a munkavállalásához. Azóta sok év telt el, ennek ellenére, szinte semmi nem változott a tanyán. Szülei életét már végigkísérték a bútorok. Most is ugyanúgy, és ugyanott állnak, mint amikor Margit született. Bár egyszer előfordult, hogy az egerek miatt ki kellett húzgálni a helyéről a szekrényeket. Mint legtöbbször, akkor is egyedül oldotta a problémát. Betömködte a rengeteg lyukat egérirtóval, sárral megjavította, majd kimeszelte az egyetlen szoba falát. Szúrágta szekrényeiben, tágasan elfért pár ruhája. Kabátot nem hordott, vastag pulóverére télen az apja egyik bekecsét húzta, a jobbat, mert kettőt már elnyűtt, leszakadt róla. Szoknyája soha nem volt. Felvette apja után maradt nadrágokat, valamint a régi munkásnadrágjait viselte, így öltözött. Talán ezért kapta a csúfnevét, a faluban. Mindenhol Gatyásmanciként emlegették. Nem törődött a gúnyos megjegyzésekkel. Tanyája volt az ő vára, a megvető pillantások, a gonosz pletykák, kívül rekedtek. Lucernát, szénát, konyhakerti növényeket termelt a ház körüli saját tulajdonú földjein. Szüleitől örökölt szántóit bérbe adta. Kukoricát, búzát kapott a földhasználóktól, ebből tudta a jószágait télen etetni. Portáján, két hatalmas diófa állt, ősszel annyi termés gyűlt a fák alá, hogy nagy részét eladhatta a faluban, még saját magának is maradt belőle. Már a nyár közepén gondoskodott a téli a tüzelőről, fát hozatott két autóval. Nem sajnálta rá a pénzt, mert télen korán behúzódott a házba, duruzsoló kályhájánál hamar elszenderedett. Saját maga hordta be a fát gondosan az istállóba, ahol a jó száraz maradt. Mellette az aprójószágnak, a kecskéknek is tágas hely jutott. Két kutyája, a három macskája jól megfértek egymással. Piaci napokon járt a faluba, ez általában hetente egyszer fordult elő. Jó időben a rozzant kerékpárral közlekedett, a téli hónapokban gyalog tette meg az utat.

Ma korán reggel, a faluba készülődött. Már előző nap összegezte magában mit fog elintézni, hová kell mennie. Először a piacra indult, utána a postára, ahol a nyugdíját készült felvenni. Nyugdíját már egy éve kapta, de az előző évek során kapott munkabérét is otthon őrizte. Jó nagy, erős katonaládában, amit az apjától örökölt,- abban egy bőrönd méretű fémdobozban – tárolta a pénzét. Úgy érezte, ott biztonságos helyen van. Többnyire csak szaporodott a bankjegyek száma, hiszen a piaci árusításból tellett az apróbb bolti kiadásaira. Nem számolta össze soha, de azt sejtette, jó sok pénze van. Eszébe sem jutott, hogy a tetemes összeget, soha nem fogja elkölteni. Várakoznia kellett a postán, mire sorra került, már unta a pletykát, jól hallotta, hogy róla beszélnek. Két vele egykorú fejkendős asszony izgatottan találgatta, vajon mennyi pénze lehet otthon – neki. Röpködtek a milliók, a sóhajok, hogy bezzeg ők, de el tudnák költeni. Margit ügyet se vetett rájuk, mikor felvette a pénzt senkire sem nézve kivonult. Még betért a boltba, majd dolgát végezve, hazafelé indult. Nem vette észre, hogy a postáról kilépve, nyomában ólálkodott egy vékony, hosszú hajú kamasz. Hideg januári szél fújt. Margit nem fázott, szaporán szedte lábait otthona felé.

Dávid minden ízében remegett. Szüleitől ultimátumot kapott. Változtatnia kell életvitelén. Kiderült, hogy drogozik. Rengeteg pénzt költött a szer beszerzésére. Többször megcsapolta családtagjainak pénztárcáját, a húgát is meglopta. Beteg volt, kutyaszorítóban érezte magát. Bárhogyan próbálkozott, rájött már képtelen meglenni a szer nélkül. Most kilátástalan helyzetbe került, mert tetemes tartozása miatt a díler kijelentette, két hete van a tartozást megadni, azt követően a meggyőzés következik, amelyből a szüleit se fogják kihagyni. Pénzt kellett szereznie. Délelőtt betért a postára sorsjegyért, az utolsó kétszáz forintját szánva rá. Véletlenül lett fültanúja a beszélgetésnek, amely mesés vagyont feltételezett a Gatyásmanci tulajdonában. Alaposan szemügyre vette a fura kinézetű erős testalkatú, idősebb asszonyt, aki első látásra, – neki – férfiembernek tűnt. Követni kezdte. Lázas tervek keringtek fejében.

– Először is, ki kell deríteni, hol lakik ez némber.

Máris tudta hogyan. Saját nagymamája, mindenkit ismert a faluban, majd őt fogja kikérdezni. Sietve hozzá indult. Közben előkotorta farmernadrágjából a mobilját. A dílert hívta. Izgatottan várta, hogy meghallja az ismert hangot. Végre megszólalt.

– Mondjad kisköcsög, megvan a lé?

Dávidnak kiszáradt a torka, reszketett a hidegtől, alig tudott megszólalni, rekedtesen, dadogva nyögte ki.

– Még nincs, de találtam megoldást. Viszont… egyedül kevés vagyok, segítség kell. Nagyon sok a lé, több millió. – az utolsó szavaknál elcsuklott a hangja. A válasz nem késett, idegesen csattant fel.

– Be vagy lőve, vagy mi a bánat, nagyon megbánod, ha mástól is vásárolsz, nekem meg lógsz a zsetonnal!

– Figyu haver, komolyan beszélek, nem bánod meg, most segítesz, ha megcsípjük a lóvét, évekig élhetünk belőle.

Mivel beszéde tisztán, és folyamatosan hangzott, beszélgetőpartnerét erősen gondolkodóba ejtette. Végül bizalmatlanul hangzott a válasz.

– Miről van szó?

Dávid a választ csak elhadarta.

– Fél óra múlva visszahívlak. Ne csinálj programot ma estére. – eltette a telefonját, majd beviharzott a nagymájához. Dávidtól tartott a mama, mert őt is többször meglopta, de lelke mélyén nagyon szerette, s szilárdan hitte, kedvenc unokájának majdcsak benő egyszer a feje lágya. Örült a látogatásnak nem fogott gyanút, miért érdeklődik ennyire élénken unokája a Gatyásmanci életéről. Részletesen elmondta, amit tudott a magányosan élő asszonyról. Mivel Dávid megtudta, amit akart, apró puszit lehelt a mama arcára, aki ettől elolvadva egy ezrest dugott az unokája zsebébe. Dávid megköszönte, az utcára érve arra gondolt, milyen arcot vágna a mama, ha tudná, több százezer forinttal tartozik a dílernek. Elővette telefonját, a remélt segítségét hívta. Határozottan szólt bele a telefonba.

– Este kilenc órakor legyél a templomnál. Hozzál a kutyák ellen valamit, meg a csúzlidat, legalább most használhatod.

A válasz bizalmatlanul, késve érkezett.

– Na figyu, beszéltem a főnökkel, én ebben, nem vehetek részt, küld helyettem valakit. Biztos lehetsz abban, ő fel lesz arra készülve, ha kamuzol, neked annyi. Átadom az üzenetedet, este a megbeszélt időpontban, várjad a főnök emberét. – választ sem várva kinyomta a telefont. Dávid megsemmisülten meredt a készülékre, gombócként gyűlt torkában a pánikszerű félelem. Percek múlva összeszedte magát, hazafelé indult. Sikerült annyira megnyugodnia, hogy a közeli boltban vásárolni tudott a mama által adott pénzből, pár doboz energiaitalt. Hazáig kettőt le is gurított, a többit a zsebébe süllyesztette, kell estig. Deszkás nadrágja hatalmas zsebeiben fel sem tűntek a dobozok. Otthon próbált pihenni, de képtelen volt rá. Ha lehunyta a szemét, rémképek gyötörték. Végre eljött az este. Kilopózott a házból, a templom felé indult. Pár perc volt kilenc óráig. Éppen az utat kémlelte, mikor megfogta a vállát valaki. Megpördült, zilált idegei miatt, sarokba szorított állatként reagált az érintésre. Ám a kéz, satuként tartotta. Bénultan meredt az előtte magasodó szekrény méretű alakra. Lazult a szorítás, végül a kézhez tartozó óriás sziszegve szólt rá.

– Navégre. Nyugi köcsögkém. Na, énekeljél, miahelyzet.

Dávid sietve elhadarta, amit tudott a Gatyásmanci millióival kapcsolatban. Elindultak a templom sötét oldalán álló, fekete terepjáró felé.

Közeledett az este. Elcsendesedtek a kecskék és a szárnyasok, behúzódtak az istállóba. Az udvaron, szemüket a ház ajtajára szegezve, két Puli várta farkcsóválva a vacsorát. Margit bőségesen etette hű őrzőit, azok rajongó tekintettel követték minden lépését. Egyforma adagokat osztott a kutyáknak, amit azok pillanatok alatt eltűntettek. Elfoglalták szokott helyüket a tornác alatt, a küszöbre heveredtek, vigyáztak a gazdára. Teljesen besötétedett. Margit behúzódott a tanyába, a kályha kellemesen duruzsolt, nyugovóra készülődött, lekapcsolta a villanyt. Az áram alig négy éve ért el a tanyához, addig villany nélkül éldegélt. Akkor, azért adódott lehetőség a bekötésre, mert a közeli marhatelepen lecserélték a vezetékeket, s új nyomvonalat építettek ki. Margit elnyújtózkodott ágyában, mely nagyot reccsent minden mozdulatára. Magára húzta a takaróját, hamarosan felhangzott egyenletes horkolása. Soha nem zárta az ajtót, a két puli őrködött. Szokatlanul csendes volt a téli éjszaka. Összebújva, szorosan a bejárati ajtóra tapadva pihent a két kutya. Látszólag aludtak, ám mellső lábukon pihenő fejükben, a fülük éberen figyelt minden neszt. Egy fekete terepjáró szinte nesztelenül közelített a homokos bekötőúton. Luxuskategóriába tartozott, szinte hangtalanul araszolt előre. Most megállt. Tompa kattanással nyílt ajtaja, egy hatalmas, kopasz férfi szállt ki, majd ugyanazon az ajtón, egy vékony nyurga gyerekforma alak bújt ki, bő nadrágban. Telihold világította be a tanya előtti kis rétet. Fojtott hangon szólalt meg a kopasz.

– Nagydarab a spiné?

Dávid makogva válaszolt

– Magasabb tőlem, és iigen, jóó nagydarab.

Válaszára a másik legyintett, majd bőrdzsekijén lerántotta cipzárt, előtűnt vállszíján jókora fegyvere. Puha fekete bőrkesztyűt húzott, majd széles övébe különféle dolgokat pakolt, sprayt, kést tokban, Dávid bénultan bámulta. Ekkor alkalmi társa, egy furcsa alakú flakont nyomott a kezébe

– Fogd!

Dávid, majdnem eldobta, de nem merte. Halkan megkérdezte.

– Ezmi?

Alig hallotta a fojtott választ.

– Időben megtudod.

Óvatosan közelítették meg a tanyát, azonban észrevették őket a kutyák. Dühödt ugatásba kezdtek, de nem tágítottak az ajtó elől. Megszólalt a bőrdzsekis.

– Most te jössz! Csavard le a flakon tetejét, nyomj ki két adagot, és dobd oda ahol a dögök ugatását hallod.

Dávid engedelmeskedett, bár a keze annyira remegett, hogy kétszer elejtette, amit kinyomott. Végre sikerült a művelet, a kutyák felé dobta az adagokat, majd sötét társa felé fordult.

– És most?

A kopasz egykedvű, nyugodt, közömbös válasza nem nyugtatta meg.

– Várunk.

Talán fél óra telhetett el, mikor ismét a tanya udvara felé lopóztak. Elcsendesedtek a kutyák. Élettelen szőrcsomóként hevertek, egymástól pár méterre alig lépésnyire ház ajtajától, mint két odavetett sötét rongydarab. Dávid rettegve súgta.

– De ugye nem…..

Halkan csattant a válasz.

– Kuss legyen.

Egy favágáshoz használt tőke sötétlett az ajtó közelében. Megcsillant a hold fénye, a hozzá támasztott fejsze élén. Könnyedén hajolt le érte a kopasz, majd, mint egy játékszert, meglóbálta. Dávidhoz fordult

– Fogd meg.

A fiú ijedten hátrálni kezdett, kezét maga elé emelve makogta.

– Én képtelen vagyok rá…- a másik rámordult.

– Csak hozzad, te barom.

Dávid remegve vette át a fejszét, s megállapította, ólomsúlya van. Beléptek a házba. Éjfél körül járhatott, az opálos hold bevilágította a kis konyhát, szinte minden kivehető volt a félhomályban, csak Margit egyenletes horkolása törte meg a csendet. Éles fény villant, az óriás bekapcsolta a csuklójára erősített lámpáját, majd szó nélkül átvette a fejszét, és a szoba irányába indult. Dávid lekuporodott a földre, két kezével átkulcsolta a térdét, s megpróbálta fejét lábai közé bepréselni. Ezt követően, a tompa reccsenések, puffanások után befogta a fülét. Várt egy keveset, mikor már fülelni, mert, Margit horkolását nem hallotta. A kopasz pakolt. Kiszórt a szekrényből mindent, majd morogva a régi láda felé indult. Kisvártatva, elégedetten jegyezte meg.

– Na, te kisköcsög szerencséd van, gyere be, kapcsoljál villanyt, az ajtó mellett van a kapcsoló.

Dávid óvakodva nyomult közelebb, s felkapcsolta a villanyt. Sokkolta a látvány. Egy alaktalan vörös massza feküdt az ágyon. Alatta a padlón, egyre gyorsabb ütemben kopogott a lefolyó vér. Rátört a hányinger, a falnak támaszkodva hányt.

Ügyet sem vetve rá a bőrdzsekis alak, határozottan pakolta belső zsebeibe a befőttes gumival áthúzott pénzkötegeket. Közben elővette a telefonját, majd nyugodt, tárgyilagos hangon szólt bele a készülékbe.

– Hello főnök, a meló megvan. Képzeld, nagy része, több mint fele, forgalomból kivont. A többi elég baba, úgy hét-nyolc milka körül lehet. Úgy fejezem be, ahogy megbeszéltük.

Dávid erősen csuklott a hányástól. Végzett a pakolással a kopasz, zsebéből fecskendőt húzott elő.

– Na… haver, kapsz valamit, amire rászolgáltál, ettől megnyugszol, utána minden nagyon rendben lesz.

Dávidhoz lépett, s felgyűrte a srác a pulóverének ujját. Zsebéből vékony gumiszalagot húzott elő. Dávid fásultan hagyta, hogy a karjába nyomja a fecskendő tartalmát, ezt követően hallotta, hogy a kiürült tű, mellé koppan a padlóra. Jóleső zsibbadás járta át testét, erőtlenül csúszott le a szoba fala mellett, képtelen volt mozdulni, de mindent látott. Margit gyilkosa szétszórta a szobában a régi, lejárt bankjegyeket. Mint hulló falevelek úgy szálltak szerte a zöld ezresek, a lila ötszázasok, a barna ötezresek. Azt követően felemelte a véres fejszét. Dávid kimeredt szemmel bámulta. Lassan közelített a fiú felé, majd a gyilkos szerszámot Dávid kezébe rakta. Visszament az ágyhoz, egy rongyot átitatott a padlón tócsában álló vérrel, majd alaposan összekente vele Dávidot. A srác tehetetlenül tűrte, agya hiába küldte a jeleket, nem volt ura többé a testének, élettelen rongycsomóként hevert a fal mellett. Alkalmi társa, mint ki jól végezte dolgát, még körbenézett a szobában, majd az ajtó felé indult. Mielőtt kilépett volna az éjszakába, még odavetette a fiúnak.

– Jó utazást haver…

 

„Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal,

 beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül.

 Megsajdul a borda, mögötte a bajra szokott

dobogás is elül.

 Némán emelődik a test, csak a fal kiabál.

 S tudja a szív, a kéz, meg a száj, hogy ez itt a halál,

a halál.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KÖNYÖRTELENÜL

ELŐSZÓ

 

A – KÖNYÖRTELENÜL- cím, egy novellasorozatot takar, amely hét történetből áll. Miért hét? Mert a hét főbűn adta a témát. Most felmerülhet bárkiben, – Ugyan már, Ez egy dohos, templomszagú valami lehet! – Rá fogtok jönni, nagyon is aktuális, – hiszen közülünk sokan – mai világunkban, észrevétlenül feláldozzuk elevenségünk, életenergiánk, életörömünk java részét, ha elkövetjük valamelyikét e hét bűnnek. Bibliai-e a hét halálos bűn tana? A hét halálos bűn felsorolását eredetileg a korai keresztény tanításokban találhatjuk, melynek célja az volt, hogy tanítson, és bemutassa a hívőknek a bukott ember, bűnre való hajlamát. A példabeszédekben hét dolog utálat az Úr lelkének: 1) a kevély szemek, 2) a hazug nyelv, 3) az ártatlan vért ontó kezek, 4) az álnok gondolatokat forraló elme, 5) a gonoszra sietséggel futó lábak, 6) a hazugságlehelő hamis tanú, 7) és aki szerez háborúságokat az atyafiak között.” 

 

 

 

 

Most íme,”A gonoszra sietséggel futó lábak címmel, az első történetet olvashatod.

 

 

 

 

 

 

Első történet

 

“A gonoszra sietséggel futó lábak

 

Elégedetten szemlélte a tanya udvarát. Egyedül élt, szülei halála óta.

Makacsul ragaszkodott a kis tanyához, senki nem tudta rávenni, hogy költözzön be a faluba. Egyetlen testvére érvelése is hiábavalónak bizonyult a könnyebb életre, de elsősorban a biztonságára vonatkozóan. Margit határozottan tudta,- nem megy. Hozzászokott a tanyasi élethez, nem vágyott azok közé, akik lenézték. Legjobban persze az zavarta, hogy a háta mögött kinevették. Gyermekkorában átbukdácsolta az általános iskola tanéveit. Mikor már többször ismételt, kegyelemből átengedték, legyen bizonyítványa. Ha előfordult, hogy olvasni vagy írni kellett, nehézkesen ugyan, de elboldogult a fránya betűk sűrűjében. Amit a számolásról megtanult, az a pénz átvétele, és a jószágok számbavétele tekintetében volt számára lényeges. Csekélyke tudomány szerzését, amely az iskolában ragadt rá, nem kívánta folytatni, bár képességei szerint, nem is lett volna értelme. Felnőttkora küszöbén, alapos fejtörést okozott szüleinek mi legyen Margittal. Rendkívül erős, férfias alkattal bírt, e szerint, férfiakat megszégyenítő testi erővel rendelkezett. Otthon, ha disznóvágásra került sor, előfordult, hogy egymaga húzta ki az ólból a sivalkodó süldőt. Fura fintora a sorsnak, hogy ő leánygyermekként az apja szálkás, erős termetét örökölte, míg testvére, aki 5 évvel volt nála fiatalabb, fiúgyermekként az anyja törékeny csontozatát, finom vonásait hordozta. Ez a tény, meghatározta a további életét. Nem érdekelték a férfiak, a nők lenézték, megvető pillantásokkal illették. Kiközösített emberként fogadta el sorsát, aki női testben, férfi módon élte életét. Nem zavarta az sem, hogy az arcán néhol durva szőrzete nőtt, amit hetente az apja régi borotvájával próbált eltüntetni, több-kevesebb sikerrel. Munkalehetőség kevés akadt a faluban. Idénymunkák ugyan adódtak a helyi Termelőszövetkezetben, de alig egy hét után otthagyta Margit a munkát, mert mindenki vele szórakozott, viccelődött, gúnyolódott. Maradt a másik lehetőség, a sertéstelep, ahová munkásokat kerestek. A vezető jól ismerte a fura leány szüleit, felvette Margitot, állatgondozónak. Aki becsülettel látta el a telepen nevelt jószágokat, ritkán ment szabadságra, ha emberhiány volt, két férfi helyett dolgozott. Hajába, a ruháiba beivódott a gondozott állatok szaga, amit csak alapos tisztálkodással lehetett volna eltüntetni. Margitot ez nem érdekelte. Tette a dolgát a munkahelyén, majd azt követően, otthon ápolta beteg szüleit. Teltek az évek, párra nem akadt. Igazán nem is keresett. Szülei halálát követően egyedül maradt a tanyán, ahol született. Testvére meglátogatta néha, ekkor hívta, látogasson be hozzájuk, a faluba. Margit nem vágyott oda. Napokig kísértette, amit az egyetlen rokonlátogatása alkalmával átélt. Érkezésekor látszólag szívélyesen fogadták, üdvözölték, de nem ölelték meg, kínosan ügyeltek a pár lépés távolságra. Észrevette az elfordult arcokon a fintorokat, a feszélyezett hallgatás mögött, a gyerekek fojtott kuncogását. Látta a kitárt ablakokat, hiába járt szeptember végén az idő.. Soha nem ment többet. Elérkezett a nap, mikor nyugdíjba vonult. Egészsége nem romlott, orvosnál is csak a munkába állása kezdetén járt, mert akkor kötelező volt a munkavállalásához. Azóta sok év telt el, ennek ellenére, szinte semmi nem változott a tanyán. Szülei életét már végigkísérték a bútorok. Most is ugyanúgy, és ugyanott állnak, mint amikor Margit született. Bár egyszer előfordult, hogy az egerek miatt ki kellett húzgálni a helyéről a szekrényeket. Mint legtöbbször, akkor is egyedül oldotta a problémát. Betömködte a rengeteg lyukat egérirtóval, sárral megjavította, majd kimeszelte az egyetlen szoba falát. Szúrágta szekrényeiben, tágasan elfért pár ruhája. Kabátot nem hordott, vastag pulóverére télen az apja egyik bekecsét húzta, a jobbat, mert kettőt már elnyűtt, leszakadt róla. Szoknyája soha nem volt. Felvette apja után maradt nadrágokat, valamint a régi munkásnadrágjait viselte, így öltözött. Talán ezért kapta a csúfnevét, a faluban. Mindenhol Gatyásmanciként emlegették. Nem törődött a gúnyos megjegyzésekkel. Tanyája volt az ő vára, a megvető pillantások, a gonosz pletykák, kívül rekedtek. Lucernát, szénát, konyhakerti növényeket termelt a ház körüli saját tulajdonú földjein. Szüleitől örökölt szántóit bérbe adta. Kukoricát, búzát kapott a földhasználóktól, ebből tudta a jószágait télen etetni. Portáján, két hatalmas diófa állt, ősszel annyi termés gyűlt a fák alá, hogy nagy részét eladhatta a faluban, még saját magának is maradt belőle. Már a nyár közepén gondoskodott a téli a tüzelőről, fát hozatott két autóval. Nem sajnálta rá a pénzt, mert télen korán behúzódott a házba, duruzsoló kályhájánál hamar elszenderedett. Saját maga hordta be a fát gondosan az istállóba, ahol a jó száraz maradt. Mellette az aprójószágnak, a kecskéknek is tágas hely jutott. Két kutyája, a három macskája jól megfértek egymással. Piaci napokon járt a faluba, ez általában hetente egyszer fordult elő. Jó időben a rozzant kerékpárral közlekedett, a téli hónapokban gyalog tette meg az utat.

Ma korán reggel, a faluba készülődött. Már előző nap összegezte magában mit fog elintézni, hová kell mennie. Először a piacra indult, utána a postára, ahol a nyugdíját készült felvenni. Nyugdíját már egy éve kapta, de az előző évek során kapott munkabérét is otthon őrizte. Jó nagy, erős katonaládában, amit az apjától örökölt,- abban egy bőrönd méretű fémdobozban – tárolta a pénzét. Úgy érezte, ott biztonságos helyen van. Többnyire csak szaporodott a bankjegyek száma, hiszen a piaci árusításból tellett az apróbb bolti kiadásaira. Nem számolta össze soha, de azt sejtette, jó sok pénze van. Eszébe sem jutott, hogy a tetemes összeget, soha nem fogja elkölteni. Várakoznia kellett a postán, mire sorra került, már unta a pletykát, jól hallotta, hogy róla beszélnek. Két vele egykorú fejkendős asszony izgatottan találgatta, vajon mennyi pénze lehet otthon – neki. Röpködtek a milliók, a sóhajok, hogy bezzeg ők, de el tudnák költeni. Margit ügyet se vetett rájuk, mikor felvette a pénzt senkire sem nézve kivonult. Még betért a boltba, majd dolgát végezve, hazafelé indult. Nem vette észre, hogy a postáról kilépve, nyomában ólálkodott egy vékony, hosszú hajú kamasz. Hideg januári szél fújt. Margit nem fázott, szaporán szedte lábait otthona felé.

Dávid minden ízében remegett. Szüleitől ultimátumot kapott. Változtatnia kell életvitelén. Kiderült, hogy drogozik. Rengeteg pénzt költött a szer beszerzésére. Többször megcsapolta családtagjainak pénztárcáját, a húgát is meglopta. Beteg volt, kutyaszorítóban érezte magát. Bárhogyan próbálkozott, rájött már képtelen meglenni a szer nélkül. Most kilátástalan helyzetbe került, mert tetemes tartozása miatt a díler kijelentette, két hete van a tartozást megadni, azt követően a meggyőzés következik, amelyből a szüleit se fogják kihagyni. Pénzt kellett szereznie. Délelőtt betért a postára sorsjegyért, az utolsó kétszáz forintját szánva rá. Véletlenül lett fültanúja a beszélgetésnek, amely mesés vagyont feltételezett a Gatyásmanci tulajdonában. Alaposan szemügyre vette a fura kinézetű erős testalkatú, idősebb asszonyt, aki első látásra, – neki – férfiembernek tűnt. Követni kezdte. Lázas tervek keringtek fejében.

– Először is, ki kell deríteni, hol lakik ez némber.

Máris tudta hogyan. Saját nagymamája, mindenkit ismert a faluban, majd őt fogja kikérdezni. Sietve hozzá indult. Közben előkotorta farmernadrágjából a mobilját. A dílert hívta. Izgatottan várta, hogy meghallja az ismert hangot. Végre megszólalt.

– Mondjad kisköcsög, megvan a lé?

Dávidnak kiszáradt a torka, reszketett a hidegtől, alig tudott megszólalni, rekedtesen, dadogva nyögte ki.

– Még nincs, de találtam megoldást. Viszont… egyedül kevés vagyok, segítség kell. Nagyon sok a lé, több millió. – az utolsó szavaknál elcsuklott a hangja. A válasz nem késett, idegesen csattant fel.

– Be vagy lőve, vagy mi a bánat, nagyon megbánod, ha mástól is vásárolsz, nekem meg lógsz a zsetonnal!

– Figyu haver, komolyan beszélek, nem bánod meg, most segítesz, ha megcsípjük a lóvét, évekig élhetünk belőle.

Mivel beszéde tisztán, és folyamatosan hangzott, beszélgetőpartnerét erősen gondolkodóba ejtette. Végül bizalmatlanul hangzott a válasz.

– Miről van szó?

Dávid a választ csak elhadarta.

– Fél óra múlva visszahívlak. Ne csinálj programot ma estére. – eltette a telefonját, majd beviharzott a nagymájához. Dávidtól tartott a mama, mert őt is többször meglopta, de lelke mélyén nagyon szerette, s szilárdan hitte, kedvenc unokájának majdcsak benő egyszer a feje lágya. Örült a látogatásnak nem fogott gyanút, miért érdeklődik ennyire élénken unokája a Gatyásmanci életéről. Részletesen elmondta, amit tudott a magányosan élő asszonyról. Mivel Dávid megtudta, amit akart, apró puszit lehelt a mama arcára, aki ettől elolvadva egy ezrest dugott az unokája zsebébe. Dávid megköszönte, az utcára érve arra gondolt, milyen arcot vágna a mama, ha tudná, több százezer forinttal tartozik a dílernek. Elővette telefonját, a remélt segítségét hívta. Határozottan szólt bele a telefonba.

– Este kilenc órakor legyél a templomnál. Hozzál a kutyák ellen valamit, meg a csúzlidat, legalább most használhatod.

A válasz bizalmatlanul, késve érkezett.

– Na figyu, beszéltem a főnökkel, én ebben, nem vehetek részt, küld helyettem valakit. Biztos lehetsz abban, ő fel lesz arra készülve, ha kamuzol, neked annyi. Átadom az üzenetedet, este a megbeszélt időpontban, várjad a főnök emberét. – választ sem várva kinyomta a telefont. Dávid megsemmisülten meredt a készülékre, gombócként gyűlt torkában a pánikszerű félelem. Percek múlva összeszedte magát, hazafelé indult. Sikerült annyira megnyugodnia, hogy a közeli boltban vásárolni tudott a mama által adott pénzből, pár doboz energiaitalt. Hazáig kettőt le is gurított, a többit a zsebébe süllyesztette, kell estig. Deszkás nadrágja hatalmas zsebeiben fel sem tűntek a dobozok. Otthon próbált pihenni, de képtelen volt rá. Ha lehunyta a szemét, rémképek gyötörték. Végre eljött az este. Kilopózott a házból, a templom felé indult. Pár perc volt kilenc óráig. Éppen az utat kémlelte, mikor megfogta a vállát valaki. Megpördült, zilált idegei miatt, sarokba szorított állatként reagált az érintésre. Ám a kéz, satuként tartotta. Bénultan meredt az előtte magasodó szekrény méretű alakra. Lazult a szorítás, végül a kézhez tartozó óriás sziszegve szólt rá.

– Navégre. Nyugi köcsögkém. Na, énekeljél, miahelyzet.

Dávid sietve elhadarta, amit tudott a Gatyásmanci millióival kapcsolatban. Elindultak a templom sötét oldalán álló, fekete terepjáró felé.

 

Közeledett az este. Elcsendesedtek a kecskék és a szárnyasok, behúzódtak az istállóba. Az udvaron, szemüket a ház ajtajára szegezve, két Puli várta farkcsóválva a vacsorát. Margit bőségesen etette hű őrzőit, azok rajongó tekintettel követték minden lépését. Egyforma adagokat osztott a kutyáknak, amit azok pillanatok alatt eltűntettek. Elfoglalták szokott helyüket a tornác alatt, a küszöbre heveredtek, vigyáztak a gazdára. Teljesen besötétedett. Margit behúzódott a tanyába, a kályha kellemesen duruzsolt, nyugovóra készülődött, lekapcsolta a villanyt. Az áram alig négy éve ért el a tanyához, addig villany nélkül éldegélt. Akkor, azért adódott lehetőség a bekötésre, mert a közeli marhatelepen lecserélték a vezetékeket, s új nyomvonalat építettek ki. Margit elnyújtózkodott ágyában, mely nagyot reccsent minden mozdulatára. Magára húzta a takaróját, hamarosan felhangzott egyenletes horkolása. Soha nem zárta az ajtót, a két puli őrködött. Szokatlanul csendes volt a téli éjszaka. Összebújva, szorosan a bejárati ajtóra tapadva pihent a két kutya. Látszólag aludtak, ám mellső lábukon pihenő fejükben, a fülük éberen figyelt minden neszt. Egy fekete terepjáró szinte nesztelenül közelített a homokos bekötőúton. Luxuskategóriába tartozott, szinte hangtalanul araszolt előre. Most megállt. Tompa kattanással nyílt ajtaja, egy hatalmas, kopasz férfi szállt ki, majd ugyanazon az ajtón, egy vékony nyurga gyerekforma alak bújt ki, bő nadrágban. Telihold világította be a tanya előtti kis rétet. Fojtott hangon szólalt meg a kopasz.

– Nagydarab a spiné?

Dávid makogva válaszolt

– Magasabb tőlem, és iigen, jóó nagydarab.

Válaszára a másik legyintett, majd bőrdzsekijén lerántotta cipzárt, előtűnt vállszíján jókora fegyvere. Puha fekete bőrkesztyűt húzott, majd széles övébe különféle dolgokat pakolt, sprayt, kést tokban, Dávid bénultan bámulta. Ekkor alkalmi társa, egy furcsa alakú flakont nyomott a kezébe

– Fogd!

Dávid, majdnem eldobta, de nem merte. Halkan megkérdezte.

– Ezmi?

Alig hallotta a fojtott választ.

– Időben megtudod.

Óvatosan közelítették meg a tanyát, azonban észrevették őket a kutyák. Dühödt ugatásba kezdtek, de nem tágítottak az ajtó elől. Megszólalt a bőrdzsekis.

– Most te jössz! Csavard le a flakon tetejét, nyomj ki két adagot, és dobd oda ahol a dögök ugatását hallod.

Dávid engedelmeskedett, bár a keze annyira remegett, hogy kétszer elejtette, amit kinyomott. Végre sikerült a művelet, a kutyák felé dobta az adagokat, majd sötét társa felé fordult.

– És most?

A kopasz egykedvű, nyugodt, közömbös válasza nem nyugtatta meg.

– Várunk.

Talán fél óra telhetett el, mikor ismét a tanya udvara felé lopóztak. Elcsendesedtek a kutyák. Élettelen szőrcsomóként hevertek, egymástól pár méterre alig lépésnyire ház ajtajától, mint két odavetett sötét rongydarab. Dávid rettegve súgta.

– De ugye nem…..

Halkan csattant a válasz.

– Kuss legyen.

Egy favágáshoz használt tőke sötétlett az ajtó közelében. Megcsillant a hold fénye, a hozzá támasztott fejsze élén. Könnyedén hajolt le érte a kopasz, majd, mint egy játékszert, meglóbálta. Dávidhoz fordult

– Fogd meg.

A fiú ijedten hátrálni kezdett, kezét maga elé emelve makogta.

– Én képtelen vagyok rá…- a másik rámordult.

– Csak hozzad, te barom.

Dávid remegve vette át a fejszét, s megállapította, ólomsúlya van. Beléptek a házba. Éjfél körül járhatott, az opálos hold bevilágította a kis konyhát, szinte minden kivehető volt a félhomályban, csak Margit egyenletes horkolása törte meg a csendet. Éles fény villant, az óriás bekapcsolta a csuklójára erősített lámpáját, majd szó nélkül átvette a fejszét, és a szoba irányába indult. Dávid lekuporodott a földre, két kezével átkulcsolta a térdét, s megpróbálta fejét lábai közé bepréselni. Ezt követően, a tompa reccsenések, puffanások után befogta a fülét. Várt egy keveset, mikor már fülelni, mert, Margit horkolását nem hallotta. A kopasz pakolt. Kiszórt a szekrényből mindent, majd morogva a régi láda felé indult. Kisvártatva, elégedetten jegyezte meg.

– Na, te kisköcsög szerencséd van, gyere be, kapcsoljál villanyt, az ajtó mellett van a kapcsoló.

Dávid óvakodva nyomult közelebb, s felkapcsolta a villanyt. Sokkolta a látvány. Egy alaktalan vörös massza feküdt az ágyon. Alatta a padlón, egyre gyorsabb ütemben kopogott a lefolyó vér. Rátört a hányinger, a falnak támaszkodva hányt.

Ügyet sem vetve rá a bőrdzsekis alak, határozottan pakolta belső zsebeibe a befőttes gumival áthúzott pénzkötegeket. Közben elővette a telefonját, majd nyugodt, tárgyilagos hangon szólt bele a készülékbe.

– Hello főnök, a meló megvan. Képzeld, nagy része, több mint fele, forgalomból kivont. A többi elég baba, úgy hét-nyolc milka körül lehet. Úgy fejezem be, ahogy megbeszéltük.

Dávid erősen csuklott a hányástól. Végzett a pakolással a kopasz, zsebéből fecskendőt húzott elő.

– Na… haver, kapsz valamit, amire rászolgáltál, ettől megnyugszol, utána minden nagyon rendben lesz.

Dávidhoz lépett, s felgyűrte a srác a pulóverének ujját. Zsebéből vékony gumiszalagot húzott elő. Dávid fásultan hagyta, hogy a karjába nyomja a fecskendő tartalmát, ezt követően hallotta, hogy a kiürült tű, mellé koppan a padlóra. Jóleső zsibbadás járta át testét, erőtlenül csúszott le a szoba fala mellett, képtelen volt mozdulni, de mindent látott. Margit gyilkosa szétszórta a szobában a régi, lejárt bankjegyeket. Mint hulló falevelek úgy szálltak szerte a zöld ezresek, a lila ötszázasok, a barna ötezresek. Azt követően felemelte a véres fejszét. Dávid kimeredt szemmel bámulta. Lassan közelített a fiú felé, majd a gyilkos szerszámot Dávid kezébe rakta. Visszament az ágyhoz, egy rongyot átitatott a padlón tócsában álló vérrel, majd alaposan összekente vele Dávidot. A srác tehetetlenül tűrte, agya hiába küldte a jeleket, nem volt ura többé a testének, élettelen rongycsomóként hevert a fal mellett. Alkalmi társa, mint ki jól végezte dolgát, még körbenézett a szobában, majd az ajtó felé indult. Mielőtt kilépett volna az éjszakába, még odavetette a fiúnak.

– Jó utazást haver…

 

„Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal,

 beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül.

 Megsajdul a borda, mögötte a bajra szokott

dobogás is elül.

 Némán emelődik a test, csak a fal kiabál.

 S tudja a szív, a kéz, meg a száj, hogy ez itt a halál,

a halál.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

KÖNYÖRTELENÜL

ELŐSZÓ

 

A – KÖNYÖRTELENÜL- cím, egy novellasorozatot takar, amely hét történetből áll. Miért hét? Mert a hét főbűn adta a témát. Most felmerülhet bárkiben, – Ugyan már, Ez egy dohos, templomszagú valami lehet! – Rá fogtok jönni, nagyon is aktuális, – hiszen közülünk sokan – mai világunkban, észrevétlenül feláldozzuk elevenségünk, életenergiánk, életörömünk java részét, ha elkövetjük valamelyikét e hét bűnnek. Bibliai-e a hét halálos bűn tana? A hét halálos bűn felsorolását eredetileg a korai keresztény tanításokban találhatjuk, melynek célja az volt, hogy tanítson, és bemutassa a hívőknek a bukott ember, bűnre való hajlamát. A példabeszédekben hét dolog utálat az Úr lelkének: 1) a kevély szemek, 2) a hazug nyelv, 3) az ártatlan vért ontó kezek, 4) az álnok gondolatokat forraló elme, 5) a gonoszra sietséggel futó lábak, 6) a hazugságlehelő hamis tanú, 7) és aki szerez háborúságokat az atyafiak között.” 

 

 

 

 

Most íme,”A gonoszra sietséggel futó lábak címmel, az első történetet olvashatod.

 

 

 

 

 

 

Első történet

 

“A gonoszra sietséggel futó lábak

 

Elégedetten szemlélte a tanya udvarát. Egyedül élt, szülei halála óta.

Makacsul ragaszkodott a kis tanyához, senki nem tudta rávenni, hogy költözzön be a faluba. Egyetlen testvére érvelése is hiábavalónak bizonyult a könnyebb életre, de elsősorban a biztonságára vonatkozóan. Margit határozottan tudta,- nem megy. Hozzászokott a tanyasi élethez, nem vágyott azok közé, akik lenézték. Legjobban persze az zavarta, hogy a háta mögött kinevették. Gyermekkorában átbukdácsolta az általános iskola tanéveit. Mikor már többször ismételt, kegyelemből átengedték, legyen bizonyítványa. Ha előfordult, hogy olvasni vagy írni kellett, nehézkesen ugyan, de elboldogult a fránya betűk sűrűjében. Amit a számolásról megtanult, az a pénz átvétele, és a jószágok számbavétele tekintetében volt számára lényeges. Csekélyke tudomány szerzését, amely az iskolában ragadt rá, nem kívánta folytatni, bár képességei szerint, nem is lett volna értelme. Felnőttkora küszöbén, alapos fejtörést okozott szüleinek mi legyen Margittal. Rendkívül erős, férfias alkattal bírt, e szerint, férfiakat megszégyenítő testi erővel rendelkezett. Otthon, ha disznóvágásra került sor, előfordult, hogy egymaga húzta ki az ólból a sivalkodó süldőt. Fura fintora a sorsnak, hogy ő leánygyermekként az apja szálkás, erős termetét örökölte, míg testvére, aki 5 évvel volt nála fiatalabb, fiúgyermekként az anyja törékeny csontozatát, finom vonásait hordozta. Ez a tény, meghatározta a további életét. Nem érdekelték a férfiak, a nők lenézték, megvető pillantásokkal illették. Kiközösített emberként fogadta el sorsát, aki női testben, férfi módon élte életét. Nem zavarta az sem, hogy az arcán néhol durva szőrzete nőtt, amit hetente az apja régi borotvájával próbált eltüntetni, több-kevesebb sikerrel. Munkalehetőség kevés akadt a faluban. Idénymunkák ugyan adódtak a helyi Termelőszövetkezetben, de alig egy hét után otthagyta Margit a munkát, mert mindenki vele szórakozott, viccelődött, gúnyolódott. Maradt a másik lehetőség, a sertéstelep, ahová munkásokat kerestek. A vezető jól ismerte a fura leány szüleit, felvette Margitot, állatgondozónak. Aki becsülettel látta el a telepen nevelt jószágokat, ritkán ment szabadságra, ha emberhiány volt, két férfi helyett dolgozott. Hajába, a ruháiba beivódott a gondozott állatok szaga, amit csak alapos tisztálkodással lehetett volna eltüntetni. Margitot ez nem érdekelte. Tette a dolgát a munkahelyén, majd azt követően, otthon ápolta beteg szüleit. Teltek az évek, párra nem akadt. Igazán nem is keresett. Szülei halálát követően egyedül maradt a tanyán, ahol született. Testvére meglátogatta néha, ekkor hívta, látogasson be hozzájuk, a faluba. Margit nem vágyott oda. Napokig kísértette, amit az egyetlen rokonlátogatása alkalmával átélt. Érkezésekor látszólag szívélyesen fogadták, üdvözölték, de nem ölelték meg, kínosan ügyeltek a pár lépés távolságra. Észrevette az elfordult arcokon a fintorokat, a feszélyezett hallgatás mögött, a gyerekek fojtott kuncogását. Látta a kitárt ablakokat, hiába járt szeptember végén az idő.. Soha nem ment többet. Elérkezett a nap, mikor nyugdíjba vonult. Egészsége nem romlott, orvosnál is csak a munkába állása kezdetén járt, mert akkor kötelező volt a munkavállalásához. Azóta sok év telt el, ennek ellenére, szinte semmi nem változott a tanyán. Szülei életét már végigkísérték a bútorok. Most is ugyanúgy, és ugyanott állnak, mint amikor Margit született. Bár egyszer előfordult, hogy az egerek miatt ki kellett húzgálni a helyéről a szekrényeket. Mint legtöbbször, akkor is egyedül oldotta a problémát. Betömködte a rengeteg lyukat egérirtóval, sárral megjavította, majd kimeszelte az egyetlen szoba falát. Szúrágta szekrényeiben, tágasan elfért pár ruhája. Kabátot nem hordott, vastag pulóverére télen az apja egyik bekecsét húzta, a jobbat, mert kettőt már elnyűtt, leszakadt róla. Szoknyája soha nem volt. Felvette apja után maradt nadrágokat, valamint a régi munkásnadrágjait viselte, így öltözött. Talán ezért kapta a csúfnevét, a faluban. Mindenhol Gatyásmanciként emlegették. Nem törődött a gúnyos megjegyzésekkel. Tanyája volt az ő vára, a megvető pillantások, a gonosz pletykák, kívül rekedtek. Lucernát, szénát, konyhakerti növényeket termelt a ház körüli saját tulajdonú földjein. Szüleitől örökölt szántóit bérbe adta. Kukoricát, búzát kapott a földhasználóktól, ebből tudta a jószágait télen etetni. Portáján, két hatalmas diófa állt, ősszel annyi termés gyűlt a fák alá, hogy nagy részét eladhatta a faluban, még saját magának is maradt belőle. Már a nyár közepén gondoskodott a téli a tüzelőről, fát hozatott két autóval. Nem sajnálta rá a pénzt, mert télen korán behúzódott a házba, duruzsoló kályhájánál hamar elszenderedett. Saját maga hordta be a fát gondosan az istállóba, ahol a jó száraz maradt. Mellette az aprójószágnak, a kecskéknek is tágas hely jutott. Két kutyája, a három macskája jól megfértek egymással. Piaci napokon járt a faluba, ez általában hetente egyszer fordult elő. Jó időben a rozzant kerékpárral közlekedett, a téli hónapokban gyalog tette meg az utat.

Ma korán reggel, a faluba készülődött. Már előző nap összegezte magában mit fog elintézni, hová kell mennie. Először a piacra indult, utána a postára, ahol a nyugdíját készült felvenni. Nyugdíját már egy éve kapta, de az előző évek során kapott munkabérét is otthon őrizte. Jó nagy, erős katonaládában, amit az apjától örökölt,- abban egy bőrönd méretű fémdobozban – tárolta a pénzét. Úgy érezte, ott biztonságos helyen van. Többnyire csak szaporodott a bankjegyek száma, hiszen a piaci árusításból tellett az apróbb bolti kiadásaira. Nem számolta össze soha, de azt sejtette, jó sok pénze van. Eszébe sem jutott, hogy a tetemes összeget, soha nem fogja elkölteni. Várakoznia kellett a postán, mire sorra került, már unta a pletykát, jól hallotta, hogy róla beszélnek. Két vele egykorú fejkendős asszony izgatottan találgatta, vajon mennyi pénze lehet otthon – neki. Röpködtek a milliók, a sóhajok, hogy bezzeg ők, de el tudnák költeni. Margit ügyet se vetett rájuk, mikor felvette a pénzt senkire sem nézve kivonult. Még betért a boltba, majd dolgát végezve, hazafelé indult. Nem vette észre, hogy a postáról kilépve, nyomában ólálkodott egy vékony, hosszú hajú kamasz. Hideg januári szél fújt. Margit nem fázott, szaporán szedte lábait otthona felé.

Dávid minden ízében remegett. Szüleitől ultimátumot kapott. Változtatnia kell életvitelén. Kiderült, hogy drogozik. Rengeteg pénzt költött a szer beszerzésére. Többször megcsapolta családtagjainak pénztárcáját, a húgát is meglopta. Beteg volt, kutyaszorítóban érezte magát. Bárhogyan próbálkozott, rájött már képtelen meglenni a szer nélkül. Most kilátástalan helyzetbe került, mert tetemes tartozása miatt a díler kijelentette, két hete van a tartozást megadni, azt követően a meggyőzés következik, amelyből a szüleit se fogják kihagyni. Pénzt kellett szereznie. Délelőtt betért a postára sorsjegyért, az utolsó kétszáz forintját szánva rá. Véletlenül lett fültanúja a beszélgetésnek, amely mesés vagyont feltételezett a Gatyásmanci tulajdonában. Alaposan szemügyre vette a fura kinézetű erős testalkatú, idősebb asszonyt, aki első látásra, – neki – férfiembernek tűnt. Követni kezdte. Lázas tervek keringtek fejében.

– Először is, ki kell deríteni, hol lakik ez némber.

Máris tudta hogyan. Saját nagymamája, mindenkit ismert a faluban, majd őt fogja kikérdezni. Sietve hozzá indult. Közben előkotorta farmernadrágjából a mobilját. A dílert hívta. Izgatottan várta, hogy meghallja az ismert hangot. Végre megszólalt.

– Mondjad kisköcsög, megvan a lé?

Dávidnak kiszáradt a torka, reszketett a hidegtől, alig tudott megszólalni, rekedtesen, dadogva nyögte ki.

– Még nincs, de találtam megoldást. Viszont… egyedül kevés vagyok, segítség kell. Nagyon sok a lé, több millió. – az utolsó szavaknál elcsuklott a hangja. A válasz nem késett, idegesen csattant fel.

– Be vagy lőve, vagy mi a bánat, nagyon megbánod, ha mástól is vásárolsz, nekem meg lógsz a zsetonnal!

– Figyu haver, komolyan beszélek, nem bánod meg, most segítesz, ha megcsípjük a lóvét, évekig élhetünk belőle.

Mivel beszéde tisztán, és folyamatosan hangzott, beszélgetőpartnerét erősen gondolkodóba ejtette. Végül bizalmatlanul hangzott a válasz.

– Miről van szó?

Dávid a választ csak elhadarta.

– Fél óra múlva visszahívlak. Ne csinálj programot ma estére. – eltette a telefonját, majd beviharzott a nagymájához. Dávidtól tartott a mama, mert őt is többször meglopta, de lelke mélyén nagyon szerette, s szilárdan hitte, kedvenc unokájának majdcsak benő egyszer a feje lágya. Örült a látogatásnak nem fogott gyanút, miért érdeklődik ennyire élénken unokája a Gatyásmanci életéről. Részletesen elmondta, amit tudott a magányosan élő asszonyról. Mivel Dávid megtudta, amit akart, apró puszit lehelt a mama arcára, aki ettől elolvadva egy ezrest dugott az unokája zsebébe. Dávid megköszönte, az utcára érve arra gondolt, milyen arcot vágna a mama, ha tudná, több százezer forinttal tartozik a dílernek. Elővette telefonját, a remélt segítségét hívta. Határozottan szólt bele a telefonba.

– Este kilenc órakor legyél a templomnál. Hozzál a kutyák ellen valamit, meg a csúzlidat, legalább most használhatod.

A válasz bizalmatlanul, késve érkezett.

– Na figyu, beszéltem a főnökkel, én ebben, nem vehetek részt, küld helyettem valakit. Biztos lehetsz abban, ő fel lesz arra készülve, ha kamuzol, neked annyi. Átadom az üzenetedet, este a megbeszélt időpontban, várjad a főnök emberét. – választ sem várva kinyomta a telefont. Dávid megsemmisülten meredt a készülékre, gombócként gyűlt torkában a pánikszerű félelem. Percek múlva összeszedte magát, hazafelé indult. Sikerült annyira megnyugodnia, hogy a közeli boltban vásárolni tudott a mama által adott pénzből, pár doboz energiaitalt. Hazáig kettőt le is gurított, a többit a zsebébe süllyesztette, kell estig. Deszkás nadrágja hatalmas zsebeiben fel sem tűntek a dobozok. Otthon próbált pihenni, de képtelen volt rá. Ha lehunyta a szemét, rémképek gyötörték. Végre eljött az este. Kilopózott a házból, a templom felé indult. Pár perc volt kilenc óráig. Éppen az utat kémlelte, mikor megfogta a vállát valaki. Megpördült, zilált idegei miatt, sarokba szorított állatként reagált az érintésre. Ám a kéz, satuként tartotta. Bénultan meredt az előtte magasodó szekrény méretű alakra. Lazult a szorítás, végül a kézhez tartozó óriás sziszegve szólt rá.

– Navégre. Nyugi köcsögkém. Na, énekeljél, miahelyzet.

Dávid sietve elhadarta, amit tudott a Gatyásmanci millióival kapcsolatban. Elindultak a templom sötét oldalán álló, fekete terepjáró felé.

 

Közeledett az este. Elcsendesedtek a kecskék és a szárnyasok, behúzódtak az istállóba. Az udvaron, szemüket a ház ajtajára szegezve, két Puli várta farkcsóválva a vacsorát. Margit bőségesen etette hű őrzőit, azok rajongó tekintettel követték minden lépését. Egyforma adagokat osztott a kutyáknak, amit azok pillanatok alatt eltűntettek. Elfoglalták szokott helyüket a tornác alatt, a küszöbre heveredtek, vigyáztak a gazdára. Teljesen besötétedett. Margit behúzódott a tanyába, a kályha kellemesen duruzsolt, nyugovóra készülődött, lekapcsolta a villanyt. Az áram alig négy éve ért el a tanyához, addig villany nélkül éldegélt. Akkor, azért adódott lehetőség a bekötésre, mert a közeli marhatelepen lecserélték a vezetékeket, s új nyomvonalat építettek ki. Margit elnyújtózkodott ágyában, mely nagyot reccsent minden mozdulatára. Magára húzta a takaróját, hamarosan felhangzott egyenletes horkolása. Soha nem zárta az ajtót, a két puli őrködött. Szokatlanul csendes volt a téli éjszaka. Összebújva, szorosan a bejárati ajtóra tapadva pihent a két kutya. Látszólag aludtak, ám mellső lábukon pihenő fejükben, a fülük éberen figyelt minden neszt. Egy fekete terepjáró szinte nesztelenül közelített a homokos bekötőúton. Luxuskategóriába tartozott, szinte hangtalanul araszolt előre. Most megállt. Tompa kattanással nyílt ajtaja, egy hatalmas, kopasz férfi szállt ki, majd ugyanazon az ajtón, egy vékony nyurga gyerekforma alak bújt ki, bő nadrágban. Telihold világította be a tanya előtti kis rétet. Fojtott hangon szólalt meg a kopasz.

– Nagydarab a spiné?

Dávid makogva válaszolt

– Magasabb tőlem, és iigen, jóó nagydarab.

Válaszára a másik legyintett, majd bőrdzsekijén lerántotta cipzárt, előtűnt vállszíján jókora fegyvere. Puha fekete bőrkesztyűt húzott, majd széles övébe különféle dolgokat pakolt, sprayt, kést tokban, Dávid bénultan bámulta. Ekkor alkalmi társa, egy furcsa alakú flakont nyomott a kezébe

– Fogd!

Dávid, majdnem eldobta, de nem merte. Halkan megkérdezte.

– Ezmi?

Alig hallotta a fojtott választ.

– Időben megtudod.

Óvatosan közelítették meg a tanyát, azonban észrevették őket a kutyák. Dühödt ugatásba kezdtek, de nem tágítottak az ajtó elől. Megszólalt a bőrdzsekis.

– Most te jössz! Csavard le a flakon tetejét, nyomj ki két adagot, és dobd oda ahol a dögök ugatását hallod.

Dávid engedelmeskedett, bár a keze annyira remegett, hogy kétszer elejtette, amit kinyomott. Végre sikerült a művelet, a kutyák felé dobta az adagokat, majd sötét társa felé fordult.

– És most?

A kopasz egykedvű, nyugodt, közömbös válasza nem nyugtatta meg.

– Várunk.

Talán fél óra telhetett el, mikor ismét a tanya udvara felé lopóztak. Elcsendesedtek a kutyák. Élettelen szőrcsomóként hevertek, egymástól pár méterre alig lépésnyire ház ajtajától, mint két odavetett sötét rongydarab. Dávid rettegve súgta.

– De ugye nem…..

Halkan csattant a válasz.

– Kuss legyen.

Egy favágáshoz használt tőke sötétlett az ajtó közelében. Megcsillant a hold fénye, a hozzá támasztott fejsze élén. Könnyedén hajolt le érte a kopasz, majd, mint egy játékszert, meglóbálta. Dávidhoz fordult

– Fogd meg.

A fiú ijedten hátrálni kezdett, kezét maga elé emelve makogta.

– Én képtelen vagyok rá…- a másik rámordult.

– Csak hozzad, te barom.

Dávid remegve vette át a fejszét, s megállapította, ólomsúlya van. Beléptek a házba. Éjfél körül járhatott, az opálos hold bevilágította a kis konyhát, szinte minden kivehető volt a félhomályban, csak Margit egyenletes horkolása törte meg a csendet. Éles fény villant, az óriás bekapcsolta a csuklójára erősített lámpáját, majd szó nélkül átvette a fejszét, és a szoba irányába indult. Dávid lekuporodott a földre, két kezével átkulcsolta a térdét, s megpróbálta fejét lábai közé bepréselni. Ezt követően, a tompa reccsenések, puffanások után befogta a fülét. Várt egy keveset, mikor már fülelni, mert, Margit horkolását nem hallotta. A kopasz pakolt. Kiszórt a szekrényből mindent, majd morogva a régi láda felé indult. Kisvártatva, elégedetten jegyezte meg.

– Na, te kisköcsög szerencséd van, gyere be, kapcsoljál villanyt, az ajtó mellett van a kapcsoló.

Dávid óvakodva nyomult közelebb, s felkapcsolta a villanyt. Sokkolta a látvány. Egy alaktalan vörös massza feküdt az ágyon. Alatta a padlón, egyre gyorsabb ütemben kopogott a lefolyó vér. Rátört a hányinger, a falnak támaszkodva hányt.

Ügyet sem vetve rá a bőrdzsekis alak, határozottan pakolta belső zsebeibe a befőttes gumival áthúzott pénzkötegeket. Közben elővette a telefonját, majd nyugodt, tárgyilagos hangon szólt bele a készülékbe.

– Hello főnök, a meló megvan. Képzeld, nagy része, több mint fele, forgalomból kivont. A többi elég baba, úgy hét-nyolc milka körül lehet. Úgy fejezem be, ahogy megbeszéltük.

Dávid erősen csuklott a hányástól. Végzett a pakolással a kopasz, zsebéből fecskendőt húzott elő.

– Na… haver, kapsz valamit, amire rászolgáltál, ettől megnyugszol, utána minden nagyon rendben lesz.

Dávidhoz lépett, s felgyűrte a srác a pulóverének ujját. Zsebéből vékony gumiszalagot húzott elő. Dávid fásultan hagyta, hogy a karjába nyomja a fecskendő tartalmát, ezt követően hallotta, hogy a kiürült tű, mellé koppan a padlóra. Jóleső zsibbadás járta át testét, erőtlenül csúszott le a szoba fala mellett, képtelen volt mozdulni, de mindent látott. Margit gyilkosa szétszórta a szobában a régi, lejárt bankjegyeket. Mint hulló falevelek úgy szálltak szerte a zöld ezresek, a lila ötszázasok, a barna ötezresek. Azt követően felemelte a véres fejszét. Dávid kimeredt szemmel bámulta. Lassan közelített a fiú felé, majd a gyilkos szerszámot Dávid kezébe rakta. Visszament az ágyhoz, egy rongyot átitatott a padlón tócsában álló vérrel, majd alaposan összekente vele Dávidot. A srác tehetetlenül tűrte, agya hiába küldte a jeleket, nem volt ura többé a testének, élettelen rongycsomóként hevert a fal mellett. Alkalmi társa, mint ki jól végezte dolgát, még körbenézett a szobában, majd az ajtó felé indult. Mielőtt kilépett volna az éjszakába, még odavetette a fiúnak.

– Jó utazást haver…

 

„Egyszer csak egy éjszaka mozdul a fal,

 beleharsog a szívbe a csönd s a jaj kirepül.

 Megsajdul a borda, mögötte a bajra szokott

dobogás is elül.

 Némán emelődik a test, csak a fal kiabál.

 S tudja a szív, a kéz, meg a száj, hogy ez itt a halál,

a halál.”

Diós Ottilia az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem, gyermekkorom óta egy jászsági faluban élek. Szüleim elváltak, édesanyám itt…