Képtalálatok a következőre: harci kutya képek

 

KÖNYÖRTELENÜL

1.történet

 

 

Kedves olvasóim! Írásom szereplői nem valós személyek…a cselekmény hasonlósága a valósággal a véletlen műve (lehet). Kemény írás. Kendőzetlenül, mai világunkról. Szólok előre. A történek vége felér egy hasbarúgással. Ezért olvasását inkább felnőtteknek ajánlom.

 

SZÖRNYEK ÓRÁJA

Szűrt fénnyel közelített a hajnal, derengő homályba vonva a szobát, Réka egyedül feküdt az ágyban. Férje percekkel ezelőtt elment, indult a munkahelyére. Mezőgazdászként dolgozott a környék legnagyobb nagyvállalkozójánál. Párja csendes készülődésére nem szokott felébredni. Most ébren volt. Emlékezett. A városra ahol közös életük kezdődött. Szinte semmi sem hiányzott az életükből. Azaz mégis. Mindketten vágytak egy babára. Látva a barátaik boldogságát, a találkozások alkalmával összegyűlt apróságokat, kívülállónak érezték magukat. Egyre kényszeredettebben tettek eleget a meghívásoknak, végül elmaradoztak a közös találkozások. Lazultak a baráti kötelékek. Mégsem adták fel a reményt. Minden lehetőséget kihasználtak. Végül egy idős orvos tanácsát megfogadva, maguk mögött hagyták a városi életet, vidékre költöztek. Az ismeretlen környezet, a teljesen más életforma először ijesztőnek, majd elfogadhatónak tűnt. Már három éve éltek a kis faluban. Réka az általános iskolában tanított, férje igazgatta a környék legnagyobb gazdaságát. Talán még egy hónapja sincs, mikor izgatottan várták a legutóbbi petebeültetés eredményét. Hiába. Ez elvette Réka minden életkedvét. Párja vigasztalta, bíztatta, hogy van még lehetőség.

Most eljött egy újabb reggel. A közeli templomban ötöt ütött a toronyóra. Megtehette volna, de már nem tudott aludni. Felkelt. Zuhanyozott, fogat mosott, ivott egy kávét. Még volt ideje bőven. Utálta ezeket a reggeleket. Az egyedüllétet, az ürességet.Tanítványaira gondolt. Harmadikosok csoportja. Többen vannak az osztályában lányok, mint a fiúk. Féktelen, fékezhetetlen had látszatát keltik néha. Próbálkozott megmutatni a lehetőségeket mi válna elérhetővé számukra, ha tanulnának. Többségük nem tartotta érdekesnek fáradozásait, oda se figyeltek rá. Szüleik sem tanultak tovább. Elvégezték a nyolc általánost, a helyi mezőgazdasági vállalkozóknál, vagy a közeli gyárakban dolgoztak segédmunkásként. Három műszak, robot, gépies monoton egyforma napok. Egyetlen lazulás, kikapcsolódás a kocsma. Így a keresetük ennivalóra, és az általuk lakott hely fenntartására alig volt elég. Kilátástalanság, veszekedés, sírás, kemény bunyók. Aki az erősebb, azé a hatalom, a tekintély. Ezt látta a legtöbb gyermek otthonában, és mintaként másolta. Viselkedésük szerint alakult a fiúk körében a rangsor. A lányokkal talán könnyebb dolga akadt. Akadt az osztályában egy kislány, akivel zárkózottsága, távoltartása miatt nem tudott soha beszélgetni. Fruzsi, szép kislány volt. Lehajtott fejjel járt, nem nézett a szemébe, ha beszélt hozzá. Talán két hete alig pár centis hajjal jelent meg az iskolában. Mikor kérdőre vonta hová lett a szép hosszú haja, csak megrántotta a vállát.

– Itt a nyár, úgyis mindig melegített, meguntam.

Persze a védőnő egészen másként vélekedett. Réka felkereste, érdeklődve a családról. Kiderült Fruzsi testvéreiben rengeteg tetűt találtak az óvodában, és család többi tagja is megfertőződött. Ezért vált szükségessé tanítványának megválnia a szép hosszú hajától. Anyja lazán lerendezte a dolgot. Elővett egy ollót, és amennyire rövidre csak tudta, lenyiszálta gyermekei haját. Persze Fruzsi is sorra került, hiába könyörgött.

– Anya kérlek ne! Én megcsinálom, lefertőtlenítem, és kifésülöm.

– Ráérsz te még magaddal foglalkozni. Ugyan kit érdekel még a te fejed? Nincs szükségem arra, hogy naponta ide járkáljon az a minden lében kanál védőnő!

 

Réka elővette a naptárát. A mai napra családlátogatást tervezett Fruzsi lakóhelyén. Mivel az anyát és az apát telefonon nem érte el, érezte személyesen kell beszélnie a szülőkkel. Aggódott a kislányért. Okos, nagy barna szemeiben félelem ült. Ha a többiek játszottak vagy vidáman nevetgéltek, ő félrevonult, az órát leste, mikor indulhat haza. Az iskolában kapott ételből mindig tett el. Gondosan becsomagolva rejtette a táskája mélyére, lopva körbekémlelve, amikor úgy vélte senki sem látja. Réka látta.

Fruzsi másfél éves fiútestvére sírására ébredt. Apja hangosan horkolt, anyja mozdulatlanul feküdt, látszólag aludt. A bőgésre két óvodás húga is felébredt. Lerúgta takaróját, gyakorlott mozdulatokkal cserélte a kapálózó gyerek pelenkáját, majd odavitte az anyjához. Az öcsi még szopott. Anyja közelségében megkeresve a neki járó lehetőséget, mohón, elégedetten reggelizni kezdett. Anyja szinte fel sem ébredt. Fruzsi szó nélkül tette a dolgát. Vizet melegített, két húgának teát főzött. Felkelt a nap, hajnali derengés világította meg a szegényes szobát. Egy éve költöztek a faluba. Addig egy tanyán laktak, víz és villany nélkül. Számukra palotának tűnt a régi parasztház, tanyai körülményeikhez képest. Először a nagyszobában rendezkedtek be. Majd édesapja elkezdte a ház felújítását. Közben megvették a nagy képernyős lapos tévét részletre, és egy használt autót. Újabb bútorokra már nem jutott pénz. Öröklés útján jutottak a házhoz, mikor Fruzsi nagyszülei meghaltak. Eddigi otthonukat a családfő az első ajánlattevőnek rögtön eladta. A kis tanya ára gyorsan elfogyott. Hiába dolgozott keményen az apa, soha nem tudtak kijönni a fizetésből. Hónap végére ennivaló is alig akadt. Fruzsi amit tudott, begyűjtött. Gyakran segített a szomszéd néninek, aki ajánlotta ismerőseinek is. Így már többen vették igénybe szorgos kis kezeit. Elment a boltba, etette a tyúkokat, esténként beterelte a kecskéket. Ezért kevéske pénzhez jutott. Amit az anyja el is szedett tőle. Valamit ki kellett találnia. Nem fogadott el több pénzt. Ezt követően, örömmel vitte haza a tojást, tejet, sajtot, amit munkájáért kapott. Mindezt megosztotta a családjával, hogy ne kelljen éhező testvéreit látnia. Ma zűrösen indult a nap. Apja elaludt, kapkodott, morogva készülődött.

– A szentségit, már megint nem csörgött az a tetű telefon! Pedig ébresztőre állítottam. A kutyát se tudom már megetetni. Ne menjetek a közelébe! – vetette oda Fruzsinak, mielőtt kilépett volna az udvarra.

A lányka akaratlanul is megborzongott. Soha nem menne Killer közelébe. Három hónapja szerezte apja a kutyát. Rengeteg pénzt fizetett érte. Ezért jó nagy veszekedésbe keveredett a feleségével, mert a villanyszámlára már nem maradt pénzük. Majdnem kikapcsolták az áramszolgáltatást. Apja nagy reményeket fűzött a kutyához. Rendszeresen edzette, bár ez Fruzsi szemében kegyetlen kínzásnak tűnt. Hányingerrel küzdött mikor egyszer meglátta, ahogy a szerencsétlen párával bánt. Belülről vasrácsokkal borított fatákolmányban tartotta, még fekete fóliával is beborította a helyét, hogy állandóan sötétben legyen. Véres húscafatokkal etette, vastag láncon húzta elő, majd rendszeresen ingerelte és verte. Harci kutyának szánta.

Fruzsit anyja nyűgös elnyújtott hangja rázta vissza a valóságba.

– Főzött apád kávét?

– Nem mert elaludt, késésben volt, nagyon sietetett.

– Akkor csináld meg te!

– Anya már megint elkésem az iskolából, és még a lányokat is be kell vinnem az oviba. – anyja feltápászkodott az ágyból, majd sértődötten vágta oda.

– Hogy kinyílt a csipád!

Fruzsi már nem is válaszolt, sietve terelgette egymás haját cibáló testvéreit, felkapta a táskáját, és magában nyugtázta, mennyire előnyös a rövid haj, nem is lett volna ideje fésülködni.

Gyöngyi lustán téblábolt a házban. Bekapcsolta a tévét, majd a kávét készített magának. Kisfia békésen szuszogott a szülői ágyban. Korán lett anya. Igazán nem is fogta fel milyen felelősséggel jár a szülői szerep. Sodródott az élet adta szituációkkal. Egyáltalán nem vágyott még gyerekre, így alakult. Mindennél jobban szórakozni szeretett volna. A sorakozó apróságok miatt ez kimaradt az életéből. Mikor első gyermeke – Fruzsi – megszületett, még tizenhat sem volt. Ekkor a párja már betöltötte a tizennyolcat, így nem kellett a babától megválni. Bár ő nem igazán bánta volna. Ezt követően úgy jöttek a gyerekek egymás után sorban, mint a templomban az orgona sípjai. Huszonévesen rádöbbent arra, mitől fosztották meg. Durcásan hárított mindent, és próbálta visszakapni, amit hiányolt. Kedvenc műsorát a Muzsika tévét nézte napközben. Akkor csak neki énekeltek a sztárok. Táncolt, velük mulatott. Képzeletben ott járt a fellépéseik helyszínén, nem kötötték szabályok, újra szabad, vagány, bulizós csajnak képzelte magát. Eszébe sem jutott, hogy a gyermekeinek anyára van szüksége. Ha valamit kértek tőle, kifogásokat keresett. Fáradtan, kimerülten hárított azt hajtogatta, elege van. Ha Fruzsi nincs, már régen borult volna az egész család. Gyöngyi nem főzött, mosni is csak akkor fogott hozzá, mikor már szóltak az óvodából, ha nem ad tisztább ruhát a gyerekeire, nem mehetnek a közösségbe. Hétköznapokon hordták az ebédet a családsegítők, mert a nagycsaládos, nehéz körülmények között élőket ez megillette. Hétvégén ették, amit Fruzsi szerzett, vagy apa bográcsolt, ha éppen volt hozzá hangulata. Barátnők azért akadtak. Nagycsaládos anyukák, akik befogadták. Közéjük tartozott, mert négy gyermeke volt. Persze másként gondolkodtak a gyermeknevelésről. Gyöngyi ezt látva, megjátszotta a felelősségtudatos szülőt, állandóan panaszkodott. Pletykálkodtak, segítették egymást akár ruhával, akár gyógyszerrel, kinek mikor, mire volt szüksége. Eljött az idő, mikor kezdték többen kiismerni, sőt, megutálni azért, mert Gyöngyi soha nem adott, csak kért és kapott. Még megtűrték. Találkozásaik alkalmával kitárgyalták a helyi pedagógusokat, óvónőket. Így tudta meg Gyöngyi, hogy Fruzsi osztályfőnökének – bár nagyon vágyott rá – nem sikerült teherbe esnie. Fura fintora a sorsnak, hogy ő nem akarta, mégis megtörtént. Már négyszer egymás után. Nem is fogta fel, hogy anyaként kellene élnie. Legalább mikor szóba került a téma, fura elégtételt érzett. Neki megadta azt a sors, amire más vágyott, de nem kaphatta meg. Tegnap Fruzsi megmutatta az ellenőrzőjét. A bejegyzés szerint, családlátogatásra jön az osztályfőnöke. Nagyon nem volt ínyére. Konyhája tele volt mosatlan edénnyel, ennek eltüntetése jelentős munkával jár. Általában Fruzsi mosogatott, és próbált utat csinálni az átláthatatlan káoszban. Gyöngyi nyűgösen összeszedte a mosatlan edényeket, majd vizet melegített. Eldöntötte, a szobába úgysem engedi be a látogató tanár nénit, – az magánterület,- legyintve maga mögött hagyta a káoszt, és a konyha börtönébe vonult. Soha nem volt számára lényeges a tisztaság, és a rend. Mellékes dolognak tartotta. Szerette a semmittevést. A Muzsika tévé szinte egész napját végig kísérte, ha nem volt éppen a boltban, vagy az utcán. Most is szólt a mulatós zene, fogyott a koszos edények halmaza, alig másfél óra alatt elmosogatott. Mivel a gyerekei az óvodában és az iskolában ingyen étkeztek, nem főzött. Ha a hétvégén nagyritkán, mégis összehozott valamilyen ebédet, akkor teljesen elfáradt, nem győzte kipihenni magát hétfőtől péntekig. Magában dohogott.

– Hét közepe van, egészen jól alakulna minden, ha az osztályfőnök nem akarna ma jönni. De akar. Hogy enné meg a fene. Majd elmegy, úgy ahogyan jött. Ha okoskodik, akkor megmondom neki az igazat! Egy gyereket se tudott még szülni, ne is jusson eszébe hogy kioktasson! Ki ez a senki. Meg az erőszakos védőnő is elmehet ám a…

Ezen jól felhúzta magát, és felkészült a látogatóra. Nekik megfelelt, ahogyan éltek. Nincs a gyerekeknek saját szobájuk, de hát nekik – a szüleiknek – sem volt. Mégis felnőttek. Az udvarban is van egy kis rendetlenség, de hát az embere soha nem ér rá. Tőle meg ugyan ne várja azt, hogy ott pakolásszon. Ráadásul ott az a félelmetes, francos dög is. Két napja nem kapott enni. Ma reggelre tervezte a gazdája, hogy megeteti, mivel elaludt, az most is elmaradt. Ha valaki megközelíti az odúját, csak morog és csattogtatja a fogait.

Sötét van, mindig sötét. Éhes. Egyre nehezebben viseli a bolhák támadását. A tegnapi verés után arra gondolt, ma talán kap enni. Kínzója ma nem nyitott rá ajtót, és meg sem etette. Kínlódva próbált úgy helyezkedni a szűk helyén, hogy legalább kilásson a szabadba. Orrával, erős lábaival nekifeszült a résnek, hiába. Újra és újra próbálkozott, a vaskaloda már véresre gyötörte orrát. Érezte, lazul a léc, és a rács is enged.

Fruzsi nagyon feszülten érkezett az óvodába testvéreiért. Tudta, délután következik az osztályfőnöke által ígért látogatás. Tartott tőle. Megkedvelte a halk szavú, barátságos pedagógust. Aki mindig divatos ruhákban járt, bár nem festette magát, szép vonzó nő volt. Ha a közelébe került, érezte mennyire jó az illata. Csodálta ragyogó haját, hosszú ujjain a gondosan manikűrözött körmeit. Arra vágyott, hogy felnőttként olyan lehessen, mint Réka tanár néni. Rettegett attól, ami otthon várta. Eszébe jutott a konyha reggeli állapota, és tudta, azt ő egyedül képtelen megcsinálni. Meglepetésére a konyhából eltűnt a rengeteg koszos edény. Anyja a szobában heverészett, szokása szerint a Muzsika tévére koncentrált. Két húga azonnal átkönyörögte magát a szomszédba, amit anyjuk meglepő gyorsan engedélyezett. A legkisebb családtag, Fruzsi másfél éves öccse ide-oda totyogott a házban, és mindent a szájába vett, amit csak meg tudott kaparintani, kibújó fogacskái miatt rágott. Hamarosan megérkezett Réka. Gyöngyi feltápászkodott az ágyról. Elhízott testén lötyögött a kinyúlt melegítő, festett szőke haja élesen elütött a feje tetején lenőtt sötétebb rétegtől. Huszonöt éves volt, de legalább negyvennek látszott. Fölényesen nézett a lakásba belépő, elegáns fiatal nőre. Látta szemében a vágyat, amikor kedves mosollyal a totyogó kisfiára nézett. Ez elég volt ahhoz, érezze bármennyire is szép, csinos, okos, és tanult, ez a nő, az élettől eddig nem kapta meg azt, amire legjobban vágyott. Amelyből neki négy is jutott. Fura elégtételt érzett. Udvariasan válaszolgatott a tanárnő óvatos kérdéseire. Persze mindent meg is ígért, csak minél hamarabb megszabaduljon a nem kívánt vendégtől. Mikor Réka elköszönt, megkönnyebbülten sóhajtott fel. Fruzsi kikísérte osztályfőnökét, aki szomorúan nézett körül a ház előtti fedett folyosó és az udvar átláthatatlan káoszán.

– Holnap találkozunk, ne késs el megint! És vigyázz magadra.  Szia.

– Csókolom!

Fruzsinak mázsás kő gördült le a lelkéről. Tartott attól, hogy kiszámíthatatlan természetű anyja összeveszik a tanárnővel. Számára ezt most egyáltalán nem hiányzott, hiszen sorozatos késései miatt már jó pár figyelmeztetést összegyűjtött az ellenőrzőjében. Anyja ezekre egyáltalán nem reagált. Többszöri késéseire azért került sor, mert reggelente a testvéreit óvodába kísérte. Hiába kérte az anyját, hogy legalább reggelente ne neki kelljen húgaira vigyázni, mert nem tud időben beérni az iskolába. Általában mindig történt valami váratlan. Szakadt az eső, sokáig tartott mire a húgai átöltöztek, vagy sírva kapaszkodtak belé, hogy nem akarnak ottmaradni az oviban. Anyja tárgyilagos rövidséggel vágta el Fruzsi könyörgését.

– Úgyis arra visz az utad, meg egyébként is! Ott mész el az óvoda előtt.

Fruzsi nem tehetett mást, loholt és kapkodott, persze legtöbbször, legnagyobb igyekezete ellenére elkésett. Anyjával, nem mert szembe szállni. Előfordult egyszer, hogy összegyűjtötte minden bátorságát, és nyíltan nekiszegezte a kérdést – Anya, te mért nem törődsz a saját gyerekeiddel?  – nem kapott választ, ellenben annyira kegyetlenül megverte az anyja, hogy még a szomszédban vállalt munkáit sem tudta ellátni napokig.. Megtanulta a leckét. A valóságba visszazökkentette, hogy már türelmetlenül szólongatta most is.

– Hol a fenében vagy már? Krumplit kéne pucolni, mindjárt itthon van apád.

– Megyek már.

Addig mozgatta, rágta, feszegette börtönét, míg meg nem lazult. Hirtelen teljesen váratlanul, könnyedén kipattant a zár. Résnyire kitárult a deszka ajtó. Közeledett az este. Mardosta az éhség. Óvatosan mozdult. Megszokta a fájdalmat. Azt a rengeteg kegyetlen, válogatott kínzást, amit eddig kapott, egy átlagos kutya nem élte volna túl. Ám az összetákolt börtön rabja nem volt átlagos kutya. Terriernek született. Kölyökként bizalommal tekintett minden kétlábúra. Nem volt szerencséje az új gazdival. Gátlástalan ember kezébe került, aki kiölt belőle mindent. Harcra, ölésre nevelte.

Apró alak közelített felé. Csúszva, mászva, gügyögve, Fruzsi öccse felfedező útra indult házuk udvarában. Mikor elérte a fura tákolmányt, kíváncsian bekukucskált a résen. Rájött így nem fér be, és nem is látja jól azt az érdekes valamit, ami bent mozog, és fura hangokat ad ki. Erős kis kezével maga felé rángatta az ajtót. Csörrent a súlyos lánc, a hörgést fogak csattogása majd velőt rázó sikolyok követték.

Gyöngyi úgy ugrott fel az ágyból, mint akit kirúgtak. Rögtön tudta a hang eredetét. Mégsem az udvar, hanem a konyha felé vetette hatalmas testét. Fruzsi sokkhatástól bénultan bámulta közeledő üvöltő anyját.

– Hol van az öcséd? Nem vigyáztál rá te kis kurva! – hatalmas pofont kevert le remegő lányának, aki az ütéstől nekivágódott az asztal sarkának, ami a fejét érte. Tehetetlenül zuhant a konyha mocskos kövére, magával rántva a megtisztított krumplit. Gyöngyi otthagyva az eszméletlenül fekvő, vérző lányát, már az udvaron sikoltozott. Hazaérő férje látva kutyaház előtti hatalmas vértócsát, Gyöngyihez fordult.

– Hol van a fiam?

Felesége jajgatásából, és mutogatásából rájött. Megragadott egy vasvillát és kirángatta Killert az ólból. A kutya megszokta már, egykedvűen tűrte.

 

A- KÖNYÖRTELENÜL- cím, egy novellasorozatot takar, amely hét történetből áll. Miért hét? Mert a hét főbűn adta a témát. A hét halálos bűn felsorolását eredetileg a korai keresztény tanításokban találhatjuk, melynek célja az volt, hogy tanítson, és bemutassa a hívőknek a bukott ember, bűnre való hajlamát. A példabeszédekben hét dolog utálat az Úr lelkének: 1) a kevély szemek, 2) a hazug nyelv, 3) az ártatlan vért ontó kezek, 4) az álnok gondolatokat forraló elme, 5) a gonoszra sietséggel futó lábak, 6) a hazugságlehelő hamis tanú, 7) és aki szerez háborúságokat az atyafiak között.” 

 

A fenti írás a harmadik főbűnre utalva, a sorozat első története

 

(  „Az ártatlan vért ontó kezek” – Szörnyek órája)

 

 

 

Diós Ottilia az Irodalmi Rádió szerzője. Budapesten születtem, gyermekkorom óta egy jászsági faluban élek. Szüleim elváltak, édesanyám itt…